Nem kaptak fizetést a Haladás focisták?

ugytudjuk.hu 2019-03-27 11:09:00
Úgy tudjuk, már két hónapja nem kaptak pénzt a labdarúgók, az ügyvezető egyelőre hallgat.

A sportfaktor.hu közölt ma cikket a Haladás gyenge szereplését röviden, címszavakban elemezve.

Ebben említik, hogy

"Az öltözőből származó hírek arról szólnak, hogy a játékosok fizetése nem nagyon akar megérkezni a számlájukra, ami legalábbis nem segíti a szombathelyieket. Információink szerint a fizetések csúszása immár rendszeres, egyelőre a sorsdöntőnek ígérkező Puskás Akadémia elleni találkozóra is úgy készülnek a labdarúgók, hogy az aktuális bért nem kapták meg."

Szerkesztőségünk úgy értesült, hogy sem februárban, sem pedig márciusban nem kaptak bért a játékosok, ezért korábban már tájékoztatást kértünk Tóth Miklós ügyvezetőtől, de egyelőre nem kaptunk választ.

Arról értesültünk, hogy a Haladást működtető Kft-nek komoly tartozásai vannak, az Opten adatai szerint 2017-ben 306 millió 871 ezer forintos veszteséggel zárt a klub. Az MLSZ felé garanciát vállaltak, hogy törlesztik az adósságukat, a szövetség csak így adta meg nekik a klublincencet az NB I-be.

Információink szerint a klub adósságai nemhogy csökkentek volna, hanem inkább tovább nőttek.

Ez azt jelentheti, hogy a 2019/2020-as bajnokságra (ha matematikai alapon sikerülne a bent maradás) sem az NB I-re, sem pedig az NB II-re nem kapna indulási engedélyt a csapat.

A klublicenceket vizsgáló Elsőfokú Licencadó Bizottság első ülése április 22-24 között lesz, a bizottság ekkor dönt a licenckérelmek megadásáról vagy elutasításáról, esetleg hiánypótlásra szólíthatja fel a licenckérelmezőket.

Ezután lehet majd - bár a fellebbezési lehetőség és a hiánypótlások miatt még nem véglegesen, de - többet tudni, hogy melyik osztályba kapna indulási engedélyt a csapat.

Lapunkhoz került információk szerint a Haladás tartozása közel 800 millió forintra rúg.

Szólj hozzá!

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés.