Kritikus a helyzet Zala megyében - egy település megközelíthetetlen

Bazsó Bálint 2020-07-25 15:07:00
Megelőzésként négy házból hét embert telepítettek ki a Zala megyei Surdon, mert fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a település központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt.

 A megyében közúti hidakat mosott el a víz, ezért egy település megközelíthetetlenné vált.

Víz folyik ki a nagy esőzés miatt megtelt tó gátjának teteje felett a Zala megyei Surdon 

Kanász János surdi polgármester az MTI-nek szombaton arról számolt be, hogy a péntek este óta tartó intenzív esőzés miatt 80 pincét elöntött a víz, sok helyen akár másfél méteres magasságig, de az utcákon is majdnem derékig érő vízben gázoltak. Már éjszaka számos házból ki kellett menteni az állatokat a mindent elöntő belvíz miatt.

A település központjában lévő tó szombatra annyira megtelt, hogy több helyen lyukak keletkeztek a gátfalon, de a gát tetején is átfolyik a víz.

Kritikus az állapota, nagy az esélye annak, hogy a védmű átszakad, ezért felkészültünk arra, ha embereket kell kitelepíteni - jelezte a polgármester.

Hozzátette, hogy megnyitották a kultúrházat, ahová élelmiszert és innivalót szállítottak. A falubusz már kora délután készenlétbe állt, hogy elszállítsa azokat, akik ezt igénylik, illetve figyelmeztették a környékben élőket, készüljenek arra, hogy esetleg el kell hagyniuk a házaikat.

Családokat kell kitelepíteni Zalában a hatalmas eső miatt

Kalamár Norbert, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére szombaton elmondta: a jelentős mennyiségű csapadék miatt Liszóban öt házat elöntött a belvíz, emiatt az ott élőket szombaton kitelepítik. A polgármester gondoskodik az érintett házakban élő húsz ember elhelyezéséről. A vihar és az extrém mennyiségű csapadék miatt péntek este óta Zala megye tucatnyi településén kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek.

Kalamár Norbert, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: megelőző intézkedésként döntöttek úgy, hogy Surdon négy házból hét embert telepítenek ki a polgármester és a helyi közbiztonsági referens koordinálásával.

Az Útinform arról adott tájékoztatást, hogy a Zalaszentjakab és Kisfakos közötti úton, a 3-as kilométernél a Malomárok hídját elmosta a víz, emiatt Miháld megközelíthetetlenné vált

A Nemesdéd és Miháld közötti úton, a 4-es és a 7-es kilométer közötti hidat szintén elmosta a hirtelen lezúduló víztömeg, az utat ezért lezárták, de Nemesdéd még megközelíthető.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.