Koronavírus: 39 fertőzött Vas megyében

Bazsó Bálint 2020-08-16 12:41:00
Meghalt egy idős beteg, harminckilenccel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon.

Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és harminckilenccel, 4916-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.

A kormányzati portálon azt írták: a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma 608-ra emelkedett, 3623-an pedig már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 685. Az aktív fertőzöttek 31 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 43 százaléka budapesti.

Kórházban 62 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen.

Az oldal adatai szerint 8104-en vannak hatósági házi karanténban.

A mintavételek száma 378 608.

Kiemelték: a járvány továbbra is jelen van, és több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség továbbra is érvényben van.

Emlékeztetnek arra, hogy a beutazási korlátozásokat a további szigorítások elkerülésére vezették be. A sárga és piros besorolású országokból hazatérőknek, valamint mindazoknak, akiknek a járványügyi kontaktkutatás következtében elrendelik, hatósági házi karanténban kell maradniuk.

Az operatív törzs a karantén betartásának fokozott ellenőrzésére kérte a rendőrséget. Ha valaki az országba visszatérve mentesülni szeretne a karantén alól, ezt negatív PCR-teszt esetén teheti meg, amelyet a saját költségén kell elvégeztetnie.

Hangsúlyozták: az elmúlt napokban diagnosztizált új fertőzések arra figyelmeztetnek, a megelőzés legfontosabb módja most az, hogy akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe.

Az utóbbi időben az új fertőzések többsége arra vezethető vissza, hogy többen, akik észlelték magukon a tüneteket, nem vették elég komolyan, és elmentek kisebb-nagyobb családi, baráti összejövetelekre, ahol másokat is megfertőztek.

A kockázatos külföldi utazások kerülése, valamint az üzletekben és tömegközlekedésben előírt maszkhasználat és távolságtartás mellett az egyik leghatékonyabb védekezési forma az, ha továbbra is éberek és fegyelmezettek vagyunk, és komolyan vesszük a koronavírusra utaló jeleket, függetlenül attól, hogy jártunk-e külföldön. Ha ezt betartjuk, akkor el tudjuk kerülni a fertőzés továbbterjedését, és emiatt további korlátozó intézkedések bevezetését - írták.

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (2142) és Pest megyében (725) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (382), Komárom-Esztergom (315), Zala (277), Csongrád-Csanád (156), Borsod-Abaúj-Zemplén (150), Veszprém (142) és Győr-Moson-Sopron megye (106).

Vas megyében 39 regisztrált fertőzöttet tartanak nyilván.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.