A Magyar Addiktológiai Társaság az Emberi Erőforrások Minisztérium támogatásával 2018-ban átfogó kutatást készített a városi szegregátumokban élő drogfogyasztókról. (A kutatást még nem publikálták.) Ebben azt is felmérték, mi történik azokkal a hátrányos helyzetű fiatakorúakkal, akik a herbálhoz és a kristályhoz hasonló olcsó és könnyen hozzáférhető dizájnerszereket használtak: milyen gyakorisággal fogyasztottak drogot, milyen segítségre számíthattak, hogyan kerültek ellátásba. Az egész lakosságra kiterjedő felméréseket leszámítva jó ideje nem készült hasonló témájú kutatás.
Összesen kilenc fiatalkorúval készültek interjúk: átlagéletkoruk nem érte el a 17 évet, korábban mindannyian rendszeresen fogyasztottak dizájnerszereket, többen közülük gyermekvédelemben vagy nevelőszülőknél éltek és legalább félévet töltöttek rehabilitációs kezelésben (a szatymazi Rehabilitációs Centrumban és a ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában).
A rehabokon a legsúlyosabb eseteket kezelik, beszámolóik az egész ellátórendszer működését jellemzik. Beszédes, hogy a tinirehabokon általában nincs telt ház, ami nem azt jelenti, hogy az országban nincs több problémás fiatalkorú droghasználó, hanem azt, hogy az ellátórendszer nem csupán hiányos, hanem bizonyos területeken nem is létezik. Ahhoz ugyanis, hogy a fiatalok eljuthassanak rehabra, alacsonyküszöbű szolgáltatásokra (például bulisegély, egyéni vagy csoportos konzultáció, tűcsere) lenne szükség, ezekből azonban kevés működik, sok meg is szűnt az elmúlt években.
Felkelt az éjszaka közepén, hogy beszívjon
Az interjúk egyik legfontosabb tanulsága, hogy a felnőttekhez képest a fiatalokorúaknál sokkal hamarabb alakult ki napi szintű droghasználat, majd pedig a fizikai függőség: napközben, az iskolában vagy akár a tanítási órákon is drogoztak. „Utcán, városban, bárhol. Buszokon is akár. Akárhol, amikor a szükség tartotta. Ez egy olyan mocskos egy szer, hogy ez felülír mindent. […] Hát egy órában körülbelül egy három cigit elszívtam. El se tudod képzelni, mi az a mennyiség, az a méreg, amit magamba juttattam.” Egyik kiskorú elmondása szerint néhány hónap alatt jutott el az első kipróbálástól a rendszeres fogyasztásig. Többeknél súlyos elvonási tünetekkel járt, volt, aki éjszakánként felkelt, csak hogy beszívjon. „Hát, éjszaka fölkeltem, tekertem egyet, beszívtam, és visszaaludtam. És akkor ez mondjuk így fél óráig bennem volt, akkor megint fölkeltem, megint beszívtam, és megint. Már csak annyit vettem észre, hogy iskolába kell mennem. […] “
Jellemzően 14 évesen próbáltak ki először valamilyen szert, a gyermekvédelemben nevelkedők még korábban, dohányzás esetében ez akár a 9 éves kort is jelentheti. Szinte minden olyan elérhető drogot kipróbáltak, amire volt pénzük. “Így a kokain, heroin az ugye kilőve, arra nem is lett volna úgy pénzem, tehát maradt a kristály meg a speed, ilyesmik, mint a bélyeg” – mesélte egyikük.
Nagyban megnövelte a napi szintű drogozás esélyét, ha olyan társaságba kerültek (például osztály- vagy iskolatársak), ahol rendszeres fogyasztóval találkozhattak vagy a családban volt szerhasználó. „Ott [általános iskola] így hát olyan társaságok voltak, hogy suli után kimentek cigizni, meg volt amikor füves cigi is. […]. én voltam olyan ötödik osztályos, és akkor nyolcadikosok pedig hívtak, pedig én is mentem, mert szerettem, hogy ilyen rossz társaságba keveredtem […] Utána minden suli után elmentünk.” Egy másik fiatal arról beszélt, hogy a barátja, akivel együtt drogoztak, otthon az apjától látta, mi az a kristály és milyen a hatása. Arra is volt példa, hogy valaki 6-7 évesen kezdett el inni az anyja és a nevelőapja hatására.
Mindez felveti az iskolák és a gyermekvédelmi intézmények felelősségét is. A fiatalok beszámolói szerint a tanárok és a nevelőintézetek dolgozói tudtak a szerhasználatról, mégsem tudtak érdemben reagálni a problémára. „Volt olyan nevelőm aki így le se szarta, kinyitotta a szobámat, aztán húzzál befele. De volt olyan nevelőm is, aki igazából aggódott értem hogy most mit csinálsz, miért csinálod ezeket, tudok valamiben segíteni, főzött teát, főzött levest vagy valami hasonlót, amikor éhes voltam. Meg volt olyan férfi nevelőm is aki, püff, pofán vágott, aztán húzzál, takarodjál aludni meg mit képzelsz magadról.”
Különösen a gyermekvédelemben nevelkedő lányok esetében lehet aggasztó a dolgozók tehetetlensége, mivel kiszolgáltatottabbak mint a fiúk, könnyen prostitúció áldozatává válhatnak. Az interjúalanyok között volt egy lány is, ő mesélte, hogy a Facebookon összeismerkedett egy férfival, aki megszöktette a nevelőintézetből, majd Németországban prostitúcióra kényszerítette. Nála a nagyon intenzívvé váló droghasználat túlélési stratégia volt. “Jó hát muszáj volt, hogy dolgozzak, nem volt más választásom. Nem volt senkim, szét volt törve a telefonom… na mindegy, akkor is begyógyszereztem, adott nekem gyógyszert, akkor kokainoztam kint […] hát azt se tudtam, hogy hol vagyok, komolyan mondom, mert annyira be voltam drogozva, hogy az nem igaz. Meg annyira anyagoztam, szúrtam magam, kokainoztam, hasis, mindent.”
Volt egy diavetítés, és csókolom
A fiatalok történeteiből az látszik, hogy alig találkoztak kifejezetten szerhasználókkal foglalkozó programokkal, nem kaptak szakszerű segítséget. A szülők és a gondozók nem tudják, hová fordulhatnak, ha drogproblémával találkoznak, kevesen ismerik a drogambulanciákat. A megkérdezettek fele találkozott iskolai prevencióval, ami rossz arány, ha azt nézzük, hogy olyan fiatalokról van szó, akik már 18 éves koruk előtt megjárták a rehabot. Akik viszont részt vettek iskolai prevención, feleslegesnek tartották az ott elhangozattak vagy nem is emlékeztek, hogy mi történt a foglalkozásokon. Ez azért baj, mert azt jelzi, hogy pont azokat a fiatalokat nem tudják elérni ezek a programok, akik ki vannak téve a problémás droghasználat veszélyeinek.
“Egy ilyen diavetítést vetítettek. aztán csókolom […] hogy ha csinálod akkor hogy csináld, ha nem csinálod akkor hogy ne csináld. Vagy hogy hogy ne függjél rá, meg ilyen értelmetlenségek. De akkor én már rég függő voltam, szóval igazából nem is érdekelt, amit mondanak”
– mesélte az egyik gyermekotthonban nevelkedő fiatal.
Az egészségügy sem tud mit kezdeni ezekkel a fiatalokkal. A kórházakban a közvetlen életveszély elhárításán túl nem foglalkoztak érdemben a problémáikkal: legtöbbször bent tartották egy éjszakára, infúziót és nyugtatókat kaptak. Általánosságban is igaz, hogy az ellátórendszer nincs felkészülve a dizájnerszer használók speciális igényeire. A klasszikus kábítószerekkel ellentétben a szintetikus drogok hatása kiszámíthatatlan, sokkal súlyosabb pszichés tüneteket idéznek elő és nagyon gyorsan visszafordíthatatlan személyiségbeli és fizikai károsodást okoznak a fogyasztóknál.
Elterelés helyett megverték a rendőrök
Egyedül az elterelés működött hatékonyan: volt, aki így jutott be a rehabra. Ugyanakkor többen arról számoltak be, hogy a rendőrök megverték őket, de nem indítottak ellenük eljárást, így elterelésbe sem kerültek. „Bevittek, agyonütöttek, és akkor kiengedtek. Mindenkivel ezt csinálták. Az összes drogossal. Bevittek, fölhívták a szüleimet, és mielőtt még odaértek volna, gyorsan elvertek, úgy hogy ne látszódjon rajtam, ilyen vastag telefonkönyvet kaptam a gyomromra, a fejemre. A székről leborultam, visszaraktak, és akkor még egyszer. Mert ugye nem mondtam el, hogy kitől vettem, és honnan van. És akkor jöttek, alám tolták azt a papírt, hogy ők nem vertek agyon. Muszáj volt aláírnom, mert ha nem, még egyszer kaptam volna.”
Változó volt, hogyan kerültek rehabra: volt, akit az anyja vitt be, amikor lebukott füves cigivel, mást a gyermekotthonból való szökés miatt keresett a rendőrség, és emiatt döntött a terápia mellett. Valamilyen külső nyomás (például gyermekvédelemmel kötött alku) mindegyiküknél jelen volt, mindössze ketten mentek be saját elhatározásból. Megnehezíti ezeknek a fiataloknak az ellátásba jutását, hogy mindössze három helyen fogadnak serdülőket: a már említett szatymazi és ráckeresztúri intézményben, illetve Budapesten, az Emberbarát Alapítvány alkohol és drogrehabilitációs intézetében, utóbbi helyen nagy számban fogadnak lányokat is. Serdülőknek szánt drogambulanciából is kevés van (mindössze kettő ilyen működik az országban, Székesfehérváron és Zuglóban), vagyis pont azt a láncszem hiányzik, ahol a fiatalok beléphetnének az ellátórendszerbe: onnan kerülhetnek rehabra vagy ambuláns módon folytatódna az ellátásuk. Ezen javítanának Pécsen: az INDÍT Közalapítvány hamarosan új, serdülő addiktológiai centrumot nyit, illetve a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika pszichiátriai osztálya is bővülni fog.
Ebből is látszik, hogy nincs rendszerszintű megoldás a tinédzser droghasználók ellátására, esetleges, hogy megkapják-e a megfelelő segítséget. Sokszor azon múlt, hogy találkoztak egy felnőttel vagy szakemberrel, aki személyes küldetésének érezte, hogy segítsen rajtuk. Jó példa erre az egyik fiatal története: „Hát így az anyagozásom vége felé, amikor már voltam vagy ötven kiló és tényleg úgy néztem ki, tehát így csont és bőr. Úristen, hogy néztem ki. Akkor ezt így megelégelte a családgondozóm, akivel így nagyon közeli kapcsolatban voltam… így kötelezett arra, így a munkaidején kívül egyébként, hogy találkozzak az ő barátjával, merthogy ő is anyagos volt, és ő meg zsibriken gyógyult és hogy így beszélgettem vele végül is és akkor ő mondta, hogy van ez a hely, jöjjek le.” Hiteles szakemberekre lenne szükség, akik képesek bizalmi kapcsolatot kialakítani a fiatalokkal, illetve olyan szolgáltatásokra, ahol szabadon beszélhetnek a problémáikról, mert az interjúkból kiderült, hogy az intézményekkel és a felnőttekkel szembeni bizalmatlanságuk ellenére igénylik ezt – olvasható a kutatásban.
Mindegy, hogy kokain vagy dizájner
A ráckeresztúri rehab tinédzser részlege 2015 óta működik. Orsolics Zénó felépülő függő, a tinirehab vezetője úgy látja, az indulás óta sokat javult az intézmény ismertsége a családsegítők és a családjóléti szolgálatok körében. Jellemzően rajtuk keresztül jutnak el hozzájuk a szerhasználati problémával küzdő fiatalok, mielőtt még a gyermekvédelem kiemelné őket a családból: a gyermekotthon vagy a javítóintézet alternatívájaként ajánlják fel nekik a rehabot. Korábban igyekeztek elkerülni azokat a helyzeteket, amikor nyomás hatására döntött a fiatal a rehab mellett, mivel a felnőtteknél gyakran belső motiváció hiányában hatástalan a terápia. Idővel azonban rájöttek, hogy ennél a korosztálynál fontosabb szempont, hogy minél hamarabb ellátásba kerüljenek, nem szabad megvárni, hogy nagyobb legyen a baj. Orsolics Zénó szerint egy kamasztól nem várható el, hogy motivált legyen a változásra, ezt a szakembereknek kell kimunkálniuk bennük. “Nekünk annyi elég, hogy kimondja, oké, itt maradok.” Ritkán kapnak a rehab előtt szakszerű ellátást, legtöbbször a magatartásbeli problémaként (például összegyűlnek a hiányzások) jelentkezik a drogozás, az iskola és a családok csak sejtik, hogy ez áll a háttérben.
A Pest megyei Bag és Dány romatelepein működő BAGázs Közhasznú Egyesület több gyereket juttatott el a tinirehabra. Volt olyan eset, amikor a civilszervezet jelzett a gyermekvédelemnek. Both Emőke, a Bagázs igazgatója elmondta, a szülők maguktól nem léptek volna, sokszor relativizálták a problémát, de a pénzhiány és az ismeretlentől való félem is visszatartotta őket, ezért volt szükség közbelépésükre. Azzal, hogy a gyámhivatal védelembe vette a droghasználó fiatalt, nyomás alá kerültek a családok, hogy kezdjenek valamit a helyzettel. A családok tudták, hogy jelzés fog történni, a BAGázs munkatársai a folyamat alatt végig támogatták őket. Ugyanakkor a rehab önmagában még nem megoldás, ha közben a család nem kap támogatást. Különösen azokra a településekre igaz ez, ahol nagyon magas a kábítószerrel való fertőzöttség. “Velük is foglalkozni kell, és készülni arra, hogy ha kijön a gyerek, akkor legyen más választása, mint a drog.”A BAGázs által bejuttatott gyerekek nagy része nem csinálta végig a terápiát, egyikük a telepre visszakerülve újra elkezdett drogozni.
Nagyon változó, milyen szociális háttérrel kerülnek a fiatalok a ráckeresztúri rehabra: van, aki vidéki szegregátumból származik, míg más az emelt szintű érettségijére készül. Az indulást követő években főleg gyermekotthonokból kerültek be problémás fiatalok. Előfordult, hogy enyhe értelmi fogyatékossággal is küldtek gyerekeket, nekik nem is tudtak segíteni. Azóta ez változott, egyre több olyan kliensük van, ahol van családi kapcsolat. El kellett telnie 2-3 évnek, mire kitapasztalták, kiket érdemes fogadniuk, mivel a terápiás munka megkövetel bizonyos fokú szocializáltságot. A terápia úgy van kialakítva, hogy ne az iskolázottság vagy a családi háttér számítson, hanem az őszinteség, az elfogadás és a változásra való törekvés, ezzel próbálják áthidalni a köztük lévő társadalmi szakadékot, magyarázta a szakember. “Felismerik, hogy ugyanabban a helyzetben vannak, mindegy, kokaint vagy dizájnert fogyasztottak. Kialakul egyfajta sorstárs érzés.”
Hasonló tapasztalatokról számolt be az gyermek- és ifjúsági addiktológiai intézetet működtető Emberbarát Alapítvány titkára, az intézmény helyettes vezetője, Bereczkiné Loránt Ágnes. Az ország egész területéről fogadnak fiatalokat, többségük rendezetlen családi háttérből jön. Gyakran családból történő kiemelés helyett kerülnek a fővárosban működő intézménybe, szintén jellemző, hogy gyermekotthonokban élő fiatalokat vesznek fel. Próbálnak iskolákkal, családsegítőkkel kapcsolatot kialakítani, hogy a náluk megjelenő problémás eseteket hozzájuk irányítsák. Sokszor a háziorvos és a védőnő is számon tartja korábbi klienseik lakóhelyét, hogy hova fordulhatnak, ha drogproblémával találkoznak. Bereczkiné Loránt Ágnes arról is beszélt, hogy megfelelő finanszírozás hiányában, illetve szigorú előírások miatt, nehéz új férőhelyeket létrehozni fiatalkorúak ellátására.
(Mizsur András / Abcúg)
