Van költségvetése Szombathelynek!

Farkas Bazsi 2019-03-27 09:00:00
Itt olvashatod a közgyűlési blogot.

19:52 Zárt ülés jön

Szóval nekünk mára ennyi, köszi a figyelmet. 

Zárásként Szuhai Viktortól (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) idéznék egy ma elhangzott mondatot:

"............................................................................."

 

19:51 Haladás

Elfogadták azt is, hogy a következő közgyűlésen meghallgatják a Sportkomplexum ügyvezetőjét, addig meg időarányosan adnak pénzt a működéshez.

 

19:44 Szavaznak

Rettegi Attila javaslatáról elsőként, hogy a savariaforum.hu domain név kerüljön vissza a városhoz. Elfogadták.

Megszavazzák azt is, hogy a polgármestertől visszavonja a közgyűlés a névhasználati engedélyek elbírálását.

 

19:21 Szombathelyi Hírlap

Sokszor foglalkoztunk már vele. Most Nemény javaslatára visszavonnák tőle a Szombathely név használatát. A város neve alatt nem lehet olyan újságot kiadni, ami akár rágalmazási perek indítására is alkalmas.

A dolog azért érdekes, mert a névhasználatot nem a közgyűlés engedélyezte, hanem a Jogi Bizottság javasolta a polgármesternek, a névhasználat engedélyezését. Nemény most azt kérdezi a jegyzőt, hogy közgyűlési határozattal visszavonhatják e azt.

Illés cenzúrát emleget, szerinte a baloldaliak be akarnak szüntetni egy lapot - Egyébként nem nem erről van szó, csupán azt akarják elérni ne lehessen benne a város neve egy magánlap címében. A város neve azonban a városé, arról a város dönthet, hogy a nevét ki és milyen célra használja. 

Molnár azt mondja, hogy a városi névhasználati rendeletet vissza kell hozni áprilisban, ezt vissza kell adni a közgyűlés hatáskörébe és erre rendelet is kell alkotni. 

Rettegi a Savaria Fórum kiszervezésével válaszol vissza. A lap kiadását 2007-ben pályáztatták meg, és a Czeglédy Csaba közeli Promed Média Kft. nyerte el. Rettegi azt mondja, hogy a szerződés lejárta után a www.savariaforum.hu a nyugat.hu-ra mutatott át. Felszólítja a Promedet, hogy adja vissza a domaint a városnak.

Puskás azt mondja, annyit beszélnek a Szombathelyi Hírlapról, hogy biztos jó reklámot csináltak neki, sok lap fog fogyni. Biztosan, mert ingyenes. 

Közben a jegyző azt mondja, hogy a névhasználatot a polgármester engedélyezi, ő is vonhatja vissza, ha csak a közgyűlés nem vonja saját döntési jogba.

Molnár mesél Horváth Vilmos, a lap főszerkesztőjének múltjáról. A Savaria Fórumnál dolgozott, hirdetési vezetőként, tehát éjt nappallá téve hajtotta a pénzt Czeglédy Csabának, majd a fideszes Szombathelyi 7 Naphoz ment főszerkesztőnek, ahol rövid idő után leváltották.

Lendvai még mindig azon van fennakadva, hogy az Éljen Szombathely nem kapott névhasználati engedélyt a várostól. 

Horváth Attila azt mondja a bíróság bejegyezte őket. Tehát törvényesen működnek.

19:05 SZMSZ módosításról tárgyalnak

Nemény emlékeztet, hogy a legutóbbi közgyűlésen kötelezték a polgármestert az SZMSZ módosítására. Azt kérdezi, hogy miért nem hozta be a kidolgozott módosítást, a jegyzőtől ugyanezt kérdezi.

Puskás azt mondja a költségvetés vitte el a hivatal idejét. Egyébként pedig azért sem hozta a kidolgozott határozati javaslatot, mert, amikor ő azt mondta,  hogy a következő közgyűlésre dolgozzák ki, akkor a rendes közgyűlésre gondolt.

Molnár azt mondja, Puskás a gyűlés elején azt mondta ma rendkívüli és rendes közgyűlés is van, így ellentmondásba keveredett saját magával. 

 

18:56 Jön a végszavazása a költségvetésnek

A végszavazás előtt Lendvai felszólal, azt mondja a kormánynál fognak lobbizni, hogy minden rendben legyen és Szombathely minél jobb helyzetben legyen.

Molnár azt mondja, hogy ez a költségvetés teljesen rendben van.

Nemény azt hangsúlyozza, hogy sok fideszes javaslatot is belevettek a módosításokba. 

Elfogadja a testület a 2019-es költségvetést. 

 

18:21 Szavazás

A 130 módosításról, egyben. Elfogadják. Ezek voltak azok a módosítások, amiket a múltkori közgyűlésen az ellenzék javasolt. 

Jön a 32 ma elhangzott módosító indítvány, amik az eredetileg Puskás által beterjesztett költségvetésben SEM voltak benne. 

Rettegi javaslatára Nagy Lajos Király út felújítása 37 millió forinttal - Nem szavazzák meg.

Rettegi javaslatára ELTE támogatása a városi költségvetésből - Nem szavazzák meg.

Molnár javaslatára 600 ezerről - 800 ezerre emelik a GAMESZ és a GESZ vezetőinek fizetsást - elfogadják.

Sátory körzetében játszótér felújítás - Nem szavazzák meg.

Sátory körzetében utcák felújítása - Nem szavazzák meg.

Kántás 5 milliót kért zanati gyalogátkelőre - Nem szavazzák meg.

Kántás Sas utca felújításra kért 12 milliót - Nem szavazzák meg.

Kántás 32 milliót kért a Vásárcsanoknak elújítási tartalékként - Nem szavazzák meg.

Kántás és Rettegi kért közösen 50 millió forintot a Vadvirág óvoda csoportszoba felújításra - Nem szavazzák meg.

Kántás 30 milliót kért a SZOMPARK-nak - Nem szavazzák meg.

Tenki Mária 38 millió forintot kért belvárosi utcák felújítására - Nem szavazzák meg.

Koczka Tibor javaslatát megszavazzák, újra gondolják a kulturális területen

Ágh Ernő 5 milliót kért tűzoltóemlékműre - Nem szavazzák meg.

Tenki Mária 2 millió helyett 9 millió forintot kért a Jóléti Alapítványnak - Nem szavazzák meg.

Kecskés László javaslata, hogy a GESZ vizsgálja meg az orvosi ügyelet átvételét - Megszavazzák.

Azt is elfogadják, hogy ezt 2019 április havi közgyűlés tárgyalja meg.

Kecskés László által javasolt utcafelújítások jönnek, 50 millió menne csak a Dozmat utcára - Nem szavazzák meg.

Molnár Miklós javaslatára maradványpénzt kap a szombathelypont,hu. - Elfogadták.

Molnár Miklós javaslatára 10 milliót kapna a kamerarendszer  - Elfogadták.

Molnár Miklós javaslatára a Szent Márton kártya online rendszere a gazdaságfejlesztési alapból kapna pénzt - Elfogadták.

Molnár Miklós javaslatára a Szent Márton plasztikkártya online rendszere a gazdaságfejlesztési alapból kapna pénzt - Elfogadták.

Molnár Miklós javaslatára a szombathely.hu plusz 2 millió forintot kapna a gazdaságfejlesztési alapból - Elfogadták.

Molnár Miklós javaslatára az Aréna utcai óvoda 45 millió forintot kap a SZOVA Sárdy-ér beruházásának önrészéből - Elfogadták.

Molnár Miklós javaslatára az önkormányzati gazdasági társaságok beszámolóit és az ezzel kapcsolatos döntéseket a bizottság helyett, a közgyűlés tárgyalja meg - Elfogadták.

Molnár Miklós javaslatára az alpolgármesterek egy fő asszisztenst kapnak.- Elfogadták.

Molnár Miklós javaslatára csökkentik a polgármesteri kabinetet 6 fővel, eltávolítják a politikai munkatársakat - Elfogadták.

Rettegi Attila 10 millió forint oktatási tartalékot javasol - Elutasították. 

Rettegi Attila javaslatára 7 millió forintot kapna a diákönkormányzat - Elutasították. 

Illés Károly 15 millió forintot kért utcafelújításra - Elutasították. 

53,75 millió forintot kért Illés a Haladás focinak és HVSE-nek - Elutasították. 

Illés javaslatára a Városfejlesztési Kft. + 10 millió forintot kapna - Elutasították. 

Balassa 4 millió forint helyett 8 millió forintot kért a Viktória FC-nek - Elfogadták.

Balassa Péter javaslatára az áprilisi közgyűlésen a Haladás Labdarúgó Kft. beszámolóját hallgassák meg - 21 egyhangú igennel elfogadják.

Ágh Ernő járdát kért a körzetébe - Elutasították. 

17:49 130 módosító indítványa van költségvetésnek

Valószínű szünet lesz, hogy az alatt megbeszéljék, hogy hogyan szavaznak. A 130-ról egyesével, vagy egyben fognak voksolni.

De egyelőre még azt sem döntötték el, hogy akkor most hány költségvetésről is beszélünk. Mert most kettő van. Egy eredetileg Puskás által beterjesztett és egy új, amiben 130 módosító van. Meg ma is érkezett 32 új módosító.

A jegyző azt mondja, mind a két út járható.

Most az lesz, hogy a 130 módosítóról egyben szavaznak, a ma elhangzott 32 módosítót darabonként fogják leszavazni. Az összköltégvetésről ezek után fognak szavazni. 

Negyed óra szünet. Aztán jöhet a szavazás.

Ne menjetek sehova, jön egy Antal Imre bohózat.

Az okos Hepke (1991) - bohózat - Szeszélyes évszakok

Rendezte: Gyökössy Zsolt Szereplők: Antal Imre, Kállai Ferenc

 

17:25 Tök régen volt szünet

Remélem, hogy Puskás polgármester nem fárad el így, hogy egyhuzamban tolja több, mint 3 órája.

Közben László Győző azt mondja, hogyha ősszel nem ő, hanem Melega Miklós lett volna a Derkovits képviselője, akkor ugyanezek a tételek szerepeltek volna, mert a térségben bizony, ezek a problémák és fel kell őket számolni. 

17:14 Kezdünk nagyon eltérni a költségvetésből

Ipkovich azt sorolja, mi mindent építettek meg az ő idejében, Puskás erre kontrázik, hogy mi minden épület meg az ő idejében.

Illés meghúzza a váratlant: 18 milliárdos adósságot halmozott fel Ipkovich akkor, amikor polgármester volt. 

 

17:03 Még mindig gyúrják

Illés azt mondja, hogy kicsit kavar van, mert eddig nem költségvetési tételként szerepeltek az útfelújítások, hanem bizottsági szinten tárgyalták meg. Most lehet, hogy van olyan, ami duplán lesz megszavazva. Egyszer bizottsági, máskor közgyűlési szinten. De duplán megcsinálva semmi nem lesz, amit egyszer megcsináltak, annak a másodjára megszavazott forrása megmarad. 

16:47 A város legnagyobb beruházása egy ellenzéki képviselő körzetében van

Azt hiszem megvan a mai nap mélypontja. Puskás azt mondja a ciklus legnagyobb beruházása, a 15 milliárd forintos Haladás Sportkomplexum egy ellenzéki képviselő körzetében van. 

 

16:37 Politikai munkatársakat távolítanak el, ez bosszú

Politikai tisztogatás, tombol a vörös terror a városházán - mondja Lendvai. 

Tóth Kálmán (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) rendesen felbaszta felpaprikázta magát, azt mondja, hogy a déli városrészre eddig egyetlen forintot sem költött el a fideszes városvezetés. Ráadásul ami útfelújítást beírtak, azokat konkrét összegekkel, szakértőkkel dolgoztatták ki. 

Tóth azt mondja, hogy négy és fél éve szórakozott velük a Fidesz, most ők felkarolják az egész várost. 

A baloldali képviselő felszólal menóra ügyben is. Ellopták a szombathelyi zsidó hitközség menóráját, Puskásnak ebben az ügyben is segítenie kellett volna. Nem tette meg.

16:23 Folytatják

Tenki Mária végigmondja azokat a járda és útszakaszokat amelyeket fel szeretne újíttatni. 

Kántás Zoltán örül neki, hogy nincs már a teremben politikai ámokfutás. De aggódik, mert 30 milliót elvonnak a Szomparktól, és kell a pénz növényvédő szerekre, meg öntözésre, mert meleg a nyár. Majd saját körzetébe kér útfelújításokat.

Sátory Károly is utcafelújításokat kér a körzetébe.

16:03 Koczka Tibor (Fidesz-KDNP) testvérvárosokkal jön

Meg azzal, hogy a demokrácia akkor jó, ha többségben van az ember. Arra hívja fel a figyelmet, hogy felesősen kell eldönteniük, hogy a rendelkezésre álló pénzt, hogyan osztják el.

Takátsné Tenki Mária járdát újítana fel a belvárosban a központi pénzből. Ezeket sorolja. Közben csengő jelzi, hogy a képviselő asszony felszólalási ideje lejárt, ő az SZMSZ-re hivatkozva folytatná, de Horváth Attila (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) közbeszól, hogy rosszul tudja.

Puskás 5 perc szünetet rendel és és azt mondja, hogy a következő ilyennél kivezetteti Horváthot a teremből.

Erről jut eszembe:

"A Micimackó pofánrúgta a Malackát"

Vastyúk is talál szeget 6. részének egyik jelenete :)

 

15:46 "Fideszes" utcák felújítását javasolják

Kecskés képviselő két szót és sorol olyan utcákat, amelyek a saját körzetében vannak, és fel szeretné őket újíttatni a költségvetés terhére.

Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságot képviselve szólal fel Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária. Azt mondja ők sem támogatják a módosított költségvetést. Azt mondja az Agora és a Savaria Múzeum is jelezte, hogy az elvonás komolyan veszélyeztetné a működésüket. 

Lehet az Agorának ezután bérleti díjat kell majd emelnie a Savaria Mozi aulájában?

Ágh Ernő (Fidesz-KDNP) háborús emlékműre kérne 5 milliót, és azt mondja, hogy a körzetében gyalázatos utak és járdák vannak, már ahol vannak. Egyébként ez vajon miért nem lett megcsináltatva az elmúlt nyócévben?

15:42 Még mindig vitáznak

Rettegi Attila az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke azt mondja, az ellenzéki módosításokkal teletömött költségvetési tervezetet a bizottsága nem támogatja.


Molnár Miklós újabb módosításokat javasol. Azt mondja áprilisban szavazzanak a végleges költségvetésről. A polgármesteri kabinetet kurtítsák meg, a politikai munkatársakat küldjék el, az alpolgármesterek egy fő asszisztenciát kapjanak. További módosításokat javasol. 
 

 

15:06 Látványpékség

Puskás most azt mondja, az ellenzék csak kampány célokra használják a költségvetést, mert utfelújításokat név szerint raktak be a költségvetésbe. 


Lendvai azt mondja, hogy ez egy látványpékség költségvetés. Mert sokaknak fájnak azok az elvonások, amiket az ellenzékiek terjesztettek be.
 

Balassa azzal folytatja, hogy a megyei jogú városok között Szombathelyen a legalacsonyabb az illetményalap. Szerinte ennyire nincsenek megbecsülve a helyi hivatalnokok. Puskás költségvetésében nem becsüli meg a saját kollégáit.

Balassa a Haladás ügyét is hozza, az NB I-es csapatot működtető kft több száz millió forintos hiánnyal küzd. 

Balassa azzal zárja, hogy jó lenne ha a személyeskedést végre félretennék és végre lenne költségvetése a városnak. 

14:17 K-ö-l-t-s-é-g-v-e-t-é-s

Mindeni megebédelt, most jön a költségvetés. Puskás elmondja, hogy annyi módosító érkezett a múltkor, hogy fel kellett függeszteni a költségvetést tárgyalását.

Puskás egyik kedvenc sportága, a PPT jön! 

Hosszú statisztika után Puskás azt mondja, hogy a költségvetés módosításában 14 aggályos pont van, a polgármester azt kéri, hogy vonják vissza a módosító javaslatokat. 

Nemény András válaszol Puskásnak egy verssel, ezzel:

Weöres Sándor: ÉNHASADÁS

Utcasarkon
várok rám,
félórája
is van tán.

Ám értelmem
fölragyog
Nem jövök, mert 
itt vagyok.

A baloldali képviselő azt mondja, hogy Puskás kicsit skizofrén állapotot mutat, hiszen a költségvetés módosítást korábban 21, vagyis egyhangúlag fogadta el a testület. Ők megkérdezték a szombathelyieket, akik járható utakat, járdákat akarnak a városban.

12:41 Molnár lesz a felelős a költségvetésért

Megszavazták.

Ebédszünet jön, 14:10-kor lesz a folytatás. 

 

Addig meg főzzünk, frakfurti levest!

Fördős Zé: hogyan kell frankfurti levest főzni

Hozzávalók 4 fő részére: 35-40 dkg frankfurti virsli 1 közepes fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 50 dkg kelkáposzta 40 dkg krumpli Só, bors 1 csapott tk pirospaprika 1 csapott tk szárított majoranna 1 mk őrölt kömény 1,6 l víz 15 dkg tejföl 1 tk liszt A virslit karikára vágjuk és 2 evőkanál olajon gyorsan átpirítjuk egy lábasban, majd félretesszük.

12:26 Jön a költségvetés

Egészen pontosan azzal a határozati javaslattal, hogy Molnár Miklóst nevette ki felelősnek a közgyűlés a költségvetés előkészítéséért. 

Puskásnál megáll a tudomány, mert szerinte ez nem törvényes, Nemény azt mondja, hogy az, mivel két hete már elfogadták, csak ő ezt most visszadobta.

Ki nem találja senki, hogy mi következik! 10 perc szünet!

Addig merüljünk el egy Thanos akciófigura bemutatójában.

Marvel Select Thanos Review

Rodin's Art http://cakes.deviantart.com New BKBN!! http://bkbn.podomatic.com// Buy the ShartimusPrime Theme Song Here! http://www.cdbaby.com/cd/shartimusprime http://www.youtube.com/sentryproductions http://www.youtube.com/seanxlong http://www.youtube.com/anthonyjames http://www.youtube.com/korimtv

 

12:16 Szavazás lesz

Két határozati javaslat érkezett a napirendhez. 

Most arról szavaznak, hogy visszavonják e a korábbi határozati javaslatot, vagyis, hogy a Kárpátihoz csak akkor nyúlnak hozzá, ha már a Márton Áron utcát megépítették. A második szavazással megerősítették a két héttel korábbi döntést. 

Elfogadják Molnár javaslatait. Komplex kivitelezési tervet készítenek a Kárpátira. 

 

11:43 Kárpáti Kelemen utca forgalomlassítója

 

Már az első napirendi pont C.-nél tartunk. Forgalomlassító szigetet szeretnének a lakók a Kárpátira, mert száguldoznak ott az autósok. Kecskés László a körzet képviselője ismerteti a mostani helyzetet. 

Ipkovich képviselő azt javasolta korábban - és emiatt küldte vissza a polgármester újratárgyalni a határozatot -, hogy a Kárpátihoz akkor nyúljanak hozzá, ha a már a Márton Áron utca rekonstrukciója befejeződött. 

Illés Károly azt javasolja, csatlakozva Kecskéshez, hogy indítsák meg egyben a Márton Áron kivitelezése és a Kárpáti tervezése. Lassan mindenkinek tetszik az ötlet. 

Molnár azt mondja, hogy 

  • a rendőrséget kérjék meg, hogy folyamatos sebességméréssel tartassák be a 30 és 40 km/h-ás korlátozást.
  • nézzék végig, hogy milyen tervek kellenek az utca modernizálására. Járda, csapadékvíz elvezetés, majd aztán jöhet a sebességkorlátozó sziget.

Kecskés és Molnár külön szócsatája alakult ki, mondja Puskás, így 5 perc szünetet rendel el.

Zene!

Sean Paul Ft. Blu Cantrell - Breathe ( ORIGINAL )

https://www.facebook.com/tellmeyoursecret

11:29 Lesz bevándorlást vizsgáló bizottsága Szombathelynek

Pedig Puskás szerint ez hülyeség. 

10 perc szünet, megint, addig egy kis mese?

Égből pottyant mesék - A piros pöttyös labda

Égből pottyant mesék - A piros pöttyös labda

 

11:24 Molnár felszólítja Puskást, hogy többet ne vegye a szájára a Pro Savariát

Az alpolgármester akkor pöccen be, miután a polgármester sokadjára mondja el, hogy bevándorláspárti Molnár is.

Puskás azt mondja, hogy szólás szabadság van, azt mond, amit akar. 

Lendvai Ferenc azt mondja, hogy Molnár ne törölje bele a cipőjét Puskásba. 

 

11:05 Keresztények jönnek ide

Lendvai Ferenc folytatja, legális, illegális, vendégmunkás, keresztény, Nagyon mondja, de mintha bele keveredne, még a frakciótársak is bele, bele szólnak. Már a no gone zónáknál tartunk. 

Mondjuk a Magellán Center helye illegális vagy legális migárció nélkül is úgy néz ki, mint egy no gone zóna

Rettegi Attila azt mondja a bevándorláspárti - szivárvány koalíciónak megint fontosabb valami más, mint a költségvetés. (Érdekes azt úgy hallgatni, hogy a fideszes képviselők lassan egy órája húzzák az időt egy már elfogadott, de a polgármester által visszadobott határozat kapcsán.)

Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária (Fidesz-KDNP) most azt mondja tisztázni kell a fogalmakat. A legálisan érkezett vendégmunkásokat, be kell vonni a kultúrába, az itt élők életébe. (Szépen sétálnak bele a csapdába a fideszesek. Most Takátsné is azt mondja, hogy milyen jó is intergálni a bevándorlókat.)

Most Kecskés László (Fidesz-KDNP) szólal fel. Félelem, migránsok, bevándorlók, Saría törvények, nem kell félni. Van ellentmondás itt is. 

Szavazás lesz.

10:39 Az ellenzék meg akarja akadályozni az illegális bevándorlást, ez meg nem tetszik a Fidesznek


Két hete döntöttek arról, hogy létrehoznak egy bizottságot, ami megakadályozná az illegális bevándorlást, ezt is visszadobta a polgármester. 


Ágh Ernő (Fidesz-KDNP), és Lendvai Ferenc is amellett kardoskodik, hogy nem kell ez a bizottság. 


Nemény azt mondja, hogy ennek a bizottságnak a feloszlatását a Közrendvédelmi Bizottság sem támogatta. A bizottság munkája díjazás nélkül folyna. Vizsgálnák a letelepedési kötvényeseket, és a más országokból érkező munkavállalókat is. 

Puskás nem érti miért kéri ki az ellenzék a bevándorláspárti jelzőt.


A közpénzen huszárkodó Sátory Károly (Fidesz-KDNP) azzal folytatja, hogy nem időszerű ennek a bizottságnak felállítása. 

Kántás Zoltán (Fidesz-KDNP) magyarázza a tutit, van kerítés, Orbán Viktor, Puskás Tivadar, ők megvédik a népet, nem kell bizottság.

László Győző (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) azzal folytatja, hogy ő beszélt a körzetében élőkkel és a külföldi munkavállalóktól tartanak a lakók. Igenis valós a probléma. 
 

10 perc szünet. 

 

10:14 Szavaznak 

Ahogy az várható volt, minden marad a két hete megszavazott állapotban. 

Vagyis:

  • A Vasivíz Zrt. önkormányzat által delegált igazgatósági tagja, Szakács Marcell helyett Szalai Bálint lesz.
  • A Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft felügyelő bizottságában Farkas Csaba helyére Schmidt Andrást delegálja.
  • A Vas Megyei Temetkezési Kft. felügyelő bizottságába Kántás Zoltán helyére Takács Tamást delegálja.
  • A Prenor Kertészeti és Parképítő Kft. felügyelő bizottságába Horváth Csaba helyére Csejteiné Sipos Juditot delegálja.
  • A Vasivíz Zrt. önkormányzat által delegált igazgatósági tagja, Kondor János helyett Németh Ákos lesz.
  • A Szombathelyi Képző Központ Kft. felügyelő bizottságából Sátory Károlyt visszahívja, helyette Gaál Józsefet delegálja.
  • A Szombathelyi Parkfenntartási Kft. felügyelő bizottságából  Vörös Lajost visszahívják helyette Koroknyai Sándort választja meg.
  • A Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. felügyelő bizottságából dr. Takátsné dr. Tenki Mária helyére Nagy Donátot delegálják.

9:54 Megnyugodtak a kedélyek

Lendvai folytatja. Azzal, hogy nem értenek egyet a személycserékkel, és szerinte nem minden most frissen kinevezett tagnak van diplomája. 

Mondja ezt Lendvai annak tükrében, hogy a fideszes többség tavaly nyáron, a csupán érettségivel rendelkező Gál Sándort nevezték ki a több száz millió forintból működő Haladás Sportkomplexum élére. 
 

A csupán érettségivel rendelkező Fidesz alelnök a jelölt a Haladás Sportkomplexum irányítására

Farkas Bazsi Ő lehet a negyedik vezető a stadion élén. Rendkívüli közgyűlést hívtak össze csütörtök reggelre Szombathelyen. A testület két témát tárgyal, az egyik a buszközlekedés állami támogatásának pályázata, a másik pedig a Haladás Sportkomplexum vezetői posztja.

 

Nemény azt mondja, hogy Lendvai most nagyon sok szombathelyit sértette meg, hiszen nem mindnekinek van lehetősége arra, hogy egyetemre járjon. Nem a diploma a fontos, hanem az, hogy tisztességes emberek legyenek a pozíciókba. A frakcióvezető sorolja a minisztereket, polgármestereket, és Gált is, akinek nincs diplomája, mégis végzi a dolgát. 

Nemény azt mondja, Lendvai kérjen bocsánatot.


Lendvai azt mondja Nemény szavai nagyon demagógok és csúsztatás.

Illés Károly (Fidesz-KDNP) a régi időket idézi, amikor a kommunista módszerekkel ültettek embereket pozíciókba. Kicsit ellentmondásba keveredik önmagával, hogy, akkor kit választ a nép, mert azok bármilyen végzettséggel rendelkezhetnek, mondjuk a minisztereket nem a nép választja.

Rettegi Attila (Fidesz-KDNP) képviselő folytatja. Ő is védelmébe veszi Ledvait, szerinte sem úgy gondolta. 

Balassa Péter (Jobbik) emlékeztet, hogy a korábbi ciklusban, amikor bizottsági tagként nyilvánosságra hozta a fideszes mutyit a Távhőnél, akkor őt a következő közgyűlésen visszahívták.
 

9:41 Már ihatunk is

Kettőt! Lendvai duplázik egyet gyorsan. Hármat! Négyet! - Puskás is beszáll. 

Az újraosztott felügyelő bizottsági és igazgatósági helyek ügye jönne. Ebbe szaladt bele a bevándorláspárti és a szivárvány koalíció. Az ellenzék hangos nemtetszését fejezte ki. 

Puskás 10 perc szünetet rendelt el. Belehalok, másképp.

Zorán - Belehalok

Spotify: http://spoti.fi/2hm2QCl Apple Music / iTunes: http://apple.co/2Ansavi Deezer: http://bit.ly/2iHVi9z Google Play: http://bit.ly/2iGZq9E Tidal: https://tidal.com/track/79754201 Facebook: https://www.facebook.com/zoran.hu/ Előadók: Zorán, Majoros Péter Majka, Széki Attila Curtis, Kollányi Zsuzsi Zeneszerző: Majoros Péter Majka, Széki Attila Curtis, Vincze Gergely Szövegíró: Majoros Péter Majka, Széki Attila Curtis, Vincze Gergely Producer: Sztevanovity Zorán Rendező: Gyöngyösi Szabolcs A koncertfelvétel a Papp László Budapest Sportarénában készült 2016.


 

9:40 Szavaznak a napirendi pontokról:

  • A Haladás ügye az utolsó nyílt napirendi pont lesz
  • Tárgyalni fognak a Szombathelyi Hírlap nevének ügyéről is, a közgyűlés valószínű vissza fogja venni a Szombathely nevet
  • Harmadik napirendi pont lesz az SZMSZ módosításának tárgyalása
  • Első napirendi pont lesz az újratárgyalásra visszaküldött napirendek tárgyalása, a második a költségvetés (Erre azért volt szükség, hogy a napirendi pont tárgyalásánál már okafogyottá váljanak a visszaküldött költségvetést érintő pontok.)
     

 

9:30 Cenzúra vs. nácizás 

Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP), mint a Gazdasági Bizottság elnöke folytatja, azt mondja, hogy további 3 hónapra adnák bérbe a Haladás Sportkomplexumot a sportegyesületeknek.


Nemény folytatja, hogy ezt is vegyék napirendi pontnak.


Ipkovich György (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) szólal fel. Azt mondja, hogy Puskás törvényt sértett, mivel a közgyűlés új ügyvezetőt választott a Szombathelyi Médiacentrum élére, ám a polgármester nem írta alá a munkaszerződését. 

Puskás azt mondja, hogy nem kapta még meg a szerződést, amit alá kellene neki írni. Majd cenzúrát emleget, szerinte a baloldal cenzúráz.


Ipkovich azt mondja, hogy nem cenzúráznak, csupán azt nehezményezik, hogy a város nevével milyen cikkek jelennek meg. Ehhez ne adja a város a nevét. 

 

9:18 Megkezdik az ülést

Puskás ismerteti a napirendeket.

Nemény András (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) frakció vezetője azt javasolja, hogy cseréljék meg a napirendeket, előbb tárgyalják a visszaküldött napirendeket, aztán jöjjön a költségvetés.

Harmadik napirendi pontot javasol, tárgyalják az SZMSZ módosítását. Negyedikként pedig azt javasolja, hogy vonják vissza a városi névhasználatot a Szombathelyi Hírlaptól, amely első számában nácizta a választott önkormányzati képviselőket. 

Puskás azt panaszolja, hogy az objektív tájékoztatás jegyében elmaradt a Szombathelyi Tévé Péntekről péntekig című műsora. Nagyon fájhat neki, hogy nem 8 év után megszűnt a személyes stand up showja. 

Az ellenzék hangosan méltatlankodik, amire Puskás 5 perc szünetet rendel el. 

Pont van időnk megnézni az 1977-es Star Wars vizuális trükkjeinek kulissza titkait. 

Star Wars 1977's Visual Effects

The Visual Effects for 1977's Star Wars are explained in this featurette. Want another look behind the scenes? Ralph McQuarrie Concept ART collection: http://amzn.to/2pUFrHV The Making of Star Wars: http://amzn.to/2pTMK4G Creating the Worlds of Star Wars: http://amzn.to/2pUR95g Star Wars Visual Encyclopedia: http://amzn.to/2pTLUVI HonorTheForce.com - "When Star Wars happens, we'll be there!"

 

 

8:58 Inni már reggel?

Egyszer egy videó riporthoz próbáltam ki, hogy fél 7 fele meginni két kommersz kisüvegest, hogy ezzel indítsuk a napot. Hát tényleg csak a legbátrabbaknak ajánlom, azt az ivós játékot, amit még a február 28-i közgyűlésen találtam ki, és úgy látszik a hülyeség igen csak ragadós, hiszen már mémek formájában jött velem szembe a Facebookon.

A lényeg annyi, hogy mikor elhangzik a szivárvány koalíció, az áruló, és a bevándorláspárti, akkor kell lökni egy felest. Gyorsan meglesz a hatás.

Na de ami a mai nap lényege, hogy immár másodszor fut neki a költségvetésnek a szombathelyi közgyűlés. Hogy sikerül e nekik elfogadni a tervezetet, az nagyjából egy óra múlva ki fog derülni. 

Emellett 4 olyan napirend is van, amit már tárgyalt a közgyűlés, de Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester visszadobta az újratárgyalásra


 

Szólj hozzá!

Budapest, Debrecen és Pannonhalma környékén a legjobb élni 2024-ben

De Győrnek és Szombathelynek sincsen szégyenkezni valója.

Kondora István sárvári polgármester székfoglalójában az interneten hamis nevek mögé bújt várost ócsárlókról beszélt

Máhr Tivadart választották a képviselők alpolgármesternek. A megyei közgyűlés alelnöke pedig nyomott egy szexista megjegyzést.

6 millió forintnyi drogot csíptek el egy szombathelyi garázsban

Összehangolt akcióban fogták el a Vas vármegyei rendőrök és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei a kábítószer-kereskedőket.

Költöztetés profikkal

A költözés általában örömteli eseménye életünknek, amely azt jelenti, hogy egy nagy mérföldkövet sikerült megvalósítani. Nagyon sok vidéki ember álma a budapesti élet, illetve sokan vágyódnak a főváros forgatagából nyugalmasabb településekre.

Négy tanácsnok fog dolgozni Szombathelyen ebben a ciklusban

Bokányi Adrienn, Szuhai Viktor, és Németh Ákos mellett Kelemen Krisztián is tanácsnoki kinevezést kapott.

Érdemes időt szánni a weboldal sebességének optimalizálására

Napjainkban az embereknek már nincs türelme kivárni azt, hogy 4-5 másodpercig tartson, mire betölt egy weboldal. Ha túlságosan lassú egy honlap válaszideje, akkor a legtöbben bezárják azt, és jó eséllyel vissza sem térnek oda a későbbiek során.

Egy férfi mutogatta magát a szombathelyi Romkert-sétányon

A kis mutatványának, most nagy következményei lesznek.

Gesztenyés programmal csábít a szombathelyi Fő tér

Lesz sült gesztenye és jó zene. Jövő hétre vésse be mindenki a naptárba.

Kiss Norbert kamionversenyző jövőre is történelmet írna

A hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert a 2025-ös idényben szeretne a kamion Európa-bajnokság történetének legsikeresebb pilótájává válni.

A hírolvasás szórakoztató is lehet

A hírek követését nem mellőzhetjük teljesen az életünkből, hiszen képben kell lennünk bizonyos mértékben a világ történéseivel – az viszont egyáltalán nem mindegy, milyen formában dolgozzuk fel a különféle forrásokat.

Pénteken tartják a győri alakuló közgyűlést

Napirendi pont lesz az szmsz felülvizsgálata.

Balhé volt egy kőszegi focimeccsen

Az egyik szurkoló ittasan poharakat dobál a pályára, majd az egyik játékost meg is rúgta.

Milyen egy jó riasztórendszer, és miért van rá feltétlenül szükségünk?

Manapság, a világban zajló változások, amiket a híradások is rendszeresen közvetítenek nekünk, arra indítanak bennünket, hogy még a korábbiaknál is jobban megbecsüljük azt, amink van. Ugyanis ha elveszítjük ezeket, ma már sokkal nehezebb lesz pótolni őket.