Már Hírlapja is van Szombathelynek

Farkas Bazsi 2019-03-24 15:13:00
Nem független, polgári és konzervatív.

Alig 10 napja, hogy a szombathelyi önkormányzat Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elé került a névhasználati engedély a Szombathelyi Hírlaphoz, az újság máris a szombathelyi postaládákba került.

Ahogy azt már korábban megírtuk a lapot a Pannon Marketing és Média Kft. adja ki, amelynek ügyvezetője Kremser Anita, a város fideszes polgármesterének sajtósának, Kremser Csabának a felesége. 

A lap indítása azután lett égetően fontos, hogy a többséget szerzett Éljen Szombathely - Pro Savaria - Jobbik szövetség előbb belengette, majd meg is szavazta a régi városi hetilap a Savaria Fórum újraindítását. Az ellenzék ezt a Szombathelyi Médiacentrumra bízta, amelynek ügyvezetéséve a Vas Népe volt főszerkesztőjét, Halmágyi Miklóst jelölte ki.

A Szombathelyi Hírlap első száma tehát megjelent. A lap főszerkesztője a volt SZDSZ-es parlamenti képviselő, a mostanság Hende Csaba egyik fő bizalmasának számító Horváth Vilmos. Horváth a beköszönő írásban azt írja, hogy 

“A most útjára indított Szombathelyi Hírlap nem kívánja magát - mint manapság számos sajtóorgánum - objektív-független lapként meghatározni. Újságunk szerkesztése a polgári, konzervatív értékek mentén történik.” 


Az újság 12 oldalának a fele tartalmaz közéletet: “Kinek fontos a költségvetés?”, “”Nímandok” a bizottságokban?” címmel olvashatunk cikkeket, vagy éppen mazsolázgathatunk, Hende Csaba a térség fideszes országgyűlési képviselőjének március 15-i, ünnepi beszédéből.

A Hírlap igyekszik részletesen beszámolni az elmúlt hét fontosabb eseményeiből, például Illés Károly (Fidesz-KDNP) alpolgármester ivóvíz népszerűsítéséről is, amivel az oladi iskolásokat próbálta rávenni, egy pohár tiszta víz megivására.

Megnéztük, hogy melyik helyi újságíró kollégák jegyzik az egyes cikkeket, de eddig egyetlen név sem volt ismerős.

       

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.