Fontos változás a szombathelyi vonatok közlekedésében

Bazsó Bálint 2020-07-17 11:54:00
Érdemes odafigyelni, nehogy meglepetés érjen.

Szombattól változik a vasúti menetrend Kelenföld és Ferencváros között pályafelújítás miatt, néhány vonat a Keleti pályaudvar helyett Kelenföldről indul és oda érkezik – közölte a Mávinform pénteken.

A tájékoztatás szerint szombattól szeptember 4-éig a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a Railjet express vonatok, vasárnaptól július 23-áig a Budapest-Győr-Szombathely/Sopron InterCity és G10 jelzésű vonatok, hétfőtől csütörtökig pedig az EN462/463-as számú Kálmán Imre vonatok a Keleti pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak, és oda is érkeznek.

Szintén hétfőtől csütörtökig a Székesfehérvár-Tapolca vonalon egyes Tekergő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, és Kőbánya-Kispest helyett Kelenföldről indulnak, és oda is érkeznek.

A Budapest-Székesfehérvár vonalon közlekedő egyes vonatok is módosított menetrend szerint járnak. Az Üllő-Kőbánya-Kispest-Martonvásár, valamint Kápolnásnyék viszonylatú S36-os jelzésű személyvonatok rövidített útvonalon, Üllő és Kőbánya-Kispest helyett Kelenföldről indulnak, és oda érkeznek - írták.

Szólj hozzá!

Mentőhelikopterrel szállítottak Győrbe egy 17 éves lányt

Súlyos baleset történt egy soproni iskolában.

Megszépül a Széchenyi híd alatti partszakasz Győrben

Faállomány-felújítás kezdődik a Dózsa György rakparton.

Illegálban bontotta az autókat egy csornai nő

Több mint 11 ezer kiló hulladékot halmozott fel az udvarán.

Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.

Tűz volt ma délben Győrben

Gyárvárosban gyulladt ki egy garázs teteje, személyi sérülés nem történt. 

Majdnem megölte kéthetes kislányát egy szombathelyi nő, öt év börtönre ítélte a törvényszék

Előfordult, hogy a síró csecsemő száját befogta, a hason fekvő gyermek fejét belenyomta a kiságy matracába, amitől a kislány koponyacsonttörést szenvedett.

Mától Szombathelyen is elérhető Bolt taxi

Ezzel együtt már tíz vidéki nagyvárosban van jelen a mobilitási platform.

Hamis bizonyítványok készültek egy győri lakásban

Ha az iskolában nem sikerült megszerezni, jó lesz a kamu is, gondolta három nő. 

Győri társasház is bekerült a 2025-ös Média Építészeti Díja döntősei közé

A Rúzs - Garzonház vezeti a közönségszavazást, de még mindig lehet voksolni!

Keresztutak - konferenciát tartanak a függőségek és digitális veszélyek témájában, Győrben

Az előadásokat online is követni lehet majd a Városháza YouTube csatornáján.