Újabb magyar-osztrák határmenti fejlesztést adtak át: Megépült a Várbalogot és Albertkázmérpusztát összekötő út

Bazsó Bálint 2020-09-13 11:09:24
Az út jóvoltából könnyebb és gyorsabb lesz a határátlépés is.

A Nemzeti Infrastruktúra Kezelő közleményéből kiderült: a Várbalogot és Albertkázmérpusztát összekötő beruházás megvalósulásával a települések között húzódó murvás, kavicsos burkolatú út épült át szabványos kialakítású, aszfaltburkolatú országos közúttá. Az elkészült útszakasz teljes hossza 4,4 km, amelyből 490 m belterületen, 3798 m külterületen halad.

Mint írják: a megépült új út biztosítja a települések közötti forgalom zavartalan haladását, valamint az ausztriai Féltorony (Halbturn) település megközelíthetőségét. A fejlesztés eredményeképpen a közlekedőknek nem kell Jánossomorja felé több kilométeres kerülővel Ausztria felé utazniuk, így rövidül az utazási idő.

Fotó: Fotó: NIF Zrt.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta: A NIF Zrt. beruházásai között létezik egy osztrák határmenti program, ami öt új összeköttetés kialakítását foglalja magában. Ez a mai a negyedik, amelyet átadhatnak a forgalomnak. Egy évvel ezelőtt adták át a Zsirát és Locsmándot (Lutzmannsburg) összekötő utat, idén márciusra pedig elkészült a Fertőrákos-Szentmargitbánya közötti út, július végén pedig Rajka és Németjárfalu (Deutsch Jahrndorf) között is létrejött az aszfaltburkolatú közúti kapcsolat. Jövőre pedig Kőszeg következik.

A projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a Széles Út Kft kivitelezésében, európai uniós forrásból, az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretében valósult meg. A kivitelezés nettó értéke 833.649.780 Ft.

Szólj hozzá!

21 Kutatóközpont: a fiataloknál tarol a TISZA, az időseknél még tartja magát a Fidesz

A friss felmérés szerint erősen kettészakadt a választók tábora - kor és nem alapján is látványos különbségek rajzolódnak ki.

85 millió forint jut idén Körmenden útfelújításra

A város költségvetésében több tételt is a Változást a Városért Egyesület módosításával fogadtak el.

Fekete Dávid nem vett részt a szerdai rendkívüli győri közgyűlésen

A Meta összeesküvés-elmélet felderítése fontosabb volt.

A garázskapu mérete számít: amit érdemes tudnod

Sokan hajlamosak alábecsülni a megfelelő garázskapu méretének fontosságát. Persze, sokan csak arra gondolnak, hogy elég széles és magas legyen az autójuk számára. Azonban ennél azért jóval több tényezőt kell figyelembe venni.

Nyári, estébe nyúló futóversenyt szerveznek Szombathelyen

A város olyan pontjain is lehet majd nyargalni, ahol egyébként nem lehet futni.

Innovatív vízellátási megoldások: a szivattyúrendszerek evolúciója

Az épületek vízellátása az évek során nagy változáson esett át. A legújabb technológiáknak köszönhetően a modern szivattyúk lenyűgöző teljesítménnyel bírnak, miközben a környezet megóvására is fókuszálnak.

Esővízgyűjtőket osztanak Győrben

A Zöld lépések program keretében megkezdődött a tartályok kiosztása, a cél a fenntarthatóbb városi működés erősítése.

Toronyba is ellátogat Magyar Péter a héten

Celldömölköt és Szentgotthárdot is útba ejti.

A győri kerékpárosok segítségét kéri a városvezetés

Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hollósy Tamás, szombathelyi ügyvéd

Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.

Tegnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf járt titokban Szombathelyen

Vagyis előre egyeztetett, szűk körben mondta el, hogy aki a Fideszre szavaz az a békére szavaz.

Budapesti BL döntő - hetven eurótól indulnak a jegyárak

A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó finálét május végén, a belépőket sorsolással osztják ki a drukkerek között.

Állami kitüntetéseket kaptak győri szakemberek a nemzeti ünnep alkalmából

Tudósokat, pedagógusokat, művészeket és közszolgálatban dolgozó szakembereket is elismertek a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul.