Fekete-Győr András: A kilépésekkel nincs veszélyben az ellenzéki többség Egerben

Bazsó Bálint 2020-11-03 15:43:00
A Momentum elnöke olyan szakításról beszélt az Ugytudjuknak, ahol a felek egy közös ügyért továbbra is szóba állnak egymással, Eger polgármestere viszont ennek alapján nem érti, hogy mi szükség volt a szakításra.

"Sajnáljuk, hogy ez a konfliktus eddig burjánzott"

- mondta lapunk érdeklődésére Fekete-Győr András az Egerben kialakult helyzet kapcsán. 

Mint ismert, Egerben a korábban LMP-s, jelenleg független Komlósi Csaba, valamint a momentumos Keresztes Zoltán kilépett a várost irányító Egységben a Városért Egyesület frakciójából. A képviselők szerint a város polgármestere, Mirkóczki Ádám "egyszemélyes döntéshozatalt" vezetett be, Fekete-Győr András pedig az autoriter városvezetői stílussal indokolta a szakítást. A pártelnök korábban az ATV-ben úgy fogalmazott:

"Jobb most megbarátkozni az ellenzéki partnereknek azzal, hogy a Momentummal nem lehet bármit megcsinálni"

Megkeresésünkre Fekete-Győr András a kilépések kapcsán kedden már úgy fogalmazott:

"Erről az a szakítás jutott eszembe, amikor a feleknek már nincsen közös jövőjük, és nincs miről egymásnak beszélni, és vannak azok a szakítások, amikor a felek egy közös ügy érdekében, ami lehet egy közös gyermek, vagy közös város, együtt tudnak dolgozni konstruktívan"

Hozzátette: a momentumos és független képviselő konstruktív ellenzékiségbe vonultak, ami azt jelenti, hogy a város érdekei mentén együtt fognak dolgozni, de már nem ugyanabban a politikai koalícióban, mint a város polgármestere.

Kérdésünkre megerősítette: a kilépéssel nincs veszélyben az ellenzéki többség. Mint mondta:

"Ez egy jelzés volt, hogy ez így nem tartható, bármit nem lehet megcsinálni. Őket azért választották meg az egri polgárok, hogy beleszóljanak Eger ügyeibe. Hiszünk a demokráciában, de mintha Mirkóczki Ádám ezt elfelejtette volna az elmúlt félévben. Mi nem az Orbán-rendszert szeretnénk Egerben megteremteni, hanem egy demokratikusan virágzó és minden véleményre nyitott berendezkedést". 

Fotó: Komlósi Csaba Facebook oldala

Mirkóczki Ádám: Nem értem, ha továbbra is biztosítják a közgyűlési többséget, akkor miért léptek ki?

"Ezt nem tudom értelmezni, sem politikai logika, sem a racionális gondolkodás mentén" - reagált Fekete-Győr András szavaira Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere lapunknak.

"Azért vagyok dühös, mert azt kértem, hogy tegyék félre a pártpolitikát, én magam is ezért léptem ki a Jobbikból. Ehhez képest a Momentumnál az országos összellenzéki erőfitogtatás, vagy erősebb alkupozíció kedvéért meglépték ezt"

- mondta Mirkóczki Ádám. Hozzátette:

"Azt sem értem, hogy ha továbbra is biztosítják a közgyűlési többséget, akkor miért léptek ki?"

A városvezető értékelése szerint az országos pártversenyzés oltárán áldozták be az egri érdekeket.

"Itt az egriek az igazi vesztesek."

Szerinte a nyári konfliktusokat kibeszélték és régen meghaladták, ezért is érthetetlen most a kilépés.

Szólj hozzá!

Orbán Viktor egy…

Komoly üzenet jelent meg a szombathelyi Árkádia Üzletközpont fényreklámján.

Elaludt vezetés közben egy ittas sofőr Szombathelyen

Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.

Hóban, fagyban is dolgoznak a kukásautók Győrben

Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.

Balesetet okozó embercsempészt ellen emelt vádat a Győri Járási Ügyészség

A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett. 

Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg. 

Emberrablás Győrben: rendőrkézen az összes elkövető

Elfogták azt a férfit is, aki hónapokig bujkált a hatóságok elől - a brutális kényszerítésnek rendőri beavatkozás vetett véget.

Két új teherautó áll munkába a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnál

Összesen 28 millió forintért cserélték le a korábbi 18 és 10 éves kocsikat - szalagátvágás nem volt.

Ingyenes filmvetítés és beszélgetés Győrben az Alzheimer-kórról

Díjnyertes dokumentumfilm, majd közérthető, őszinte párbeszéd szakemberekkel.

A Rákóczi Ferenc utcát, a Várkört és a Pék utcát is felújítják Kőszegen

A közbeszerzést kiírták, egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki lesz a kivitelező.

Harmadik alkalommal rendezték meg Győrben a Fehér Miklós Emléktornát

Az emlékezésé és az összetartozásé volt a főszerep szombaton, a Magvassy-csarnokban.

Paks II. - 80 milliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Tordai Bence

A politikus szerint a kormány annak ellenére utalta át a közpénztámogatást az oroszoknak, hogy az Európai Bíróság visszavonta kormánytámogatás lehetőségének engedélyét.

7 milliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, a szálak a Nyugat-Dunántúlra vezetnek

Fiktív számlákat állítottak ki, és vissza nem fizetett hiteleket vettek fel.

Magyar Kultúra Hete Győrben - kiállítások, filmek, táncház és zenés estek

Január 20. és 24. között különleges programsorozattal vár minden érdeklődőt a Rómer Flóris Múzeum.

10 hónappal a bejelentés után valóban meg is kezdődött kőszegi Hősök tornya felújítása

A 375 milliós projektből magára a felújításra 156 millió forintot költenek el. Eredetileg 2026 márciusára készen kellett volna lennie a felújításnak.

Győrben is érvényben a vörös kód - mindenkinek jár a segítség a hidegben

Pintér Bence a lakosság figyelmét kéri az előttünk álló extrém fagy idejére.