Elöntött és megközelíthetetlen falvak, elsodort hidak és utak, átszakadt gátak, és persze óriási anyagi kár. Somogy egyes részein még kedden is védekeznek, máshol már a károk felmérését végzik. A tűzoltókat több mint kétszázszor riasztották, a kitelepített családok közösségi házakban vagy rokonoknál húzták vagy húzzák meg magukat.
Nehéz hétvégén vagyunk túl, amiből azért tanulhatunk is. Pontosabban: amiből tanulnunk kell.
Az utóbbi évek egyre szélsőségesebb időjárása mutatta meg igazán, hogy a klímaváltozás nem a távoli jövő és távoli földrészek problémája, hanem a mi jelenünk és a mi gondunk, bármennyire is igyekszik ennek ellenkezőjét állítani az önjelölt klímakutatók néhány osztályt végzett krémje.
Megrongálta a hidat és egy autót is elnyelt a megáradt patak Nagyatád mellett
A hétvégi esőzések komoly károkat okoztak a Dél-Dunántúlon. Zala és Somogy megyében elzárt településekről, kiöntött patakokról, víztározókról és persze óriási anyagi károkról érkeztek jelentések. Az MTI fotóján jól látszik, hogy a Somogy megyei Nagyatád mellett, a 68-as főút várost elkerülő szakaszának hídját elmosta a víz, ráadásul még egy autót is elnyelt.
Míg tavasszal a súlyos aszály, júniusban az egymást követő villámárvizek okoztak súlyos károkat. Utóbbi különösen az infrastruktúrában végzett több alkalommal is jelentős pusztítást, sőt, Tótvázsonyban egy idős nőt is elsodort az ár, akinek életét már nem is tudták megmenteni.
A legtöbb klímamodell szerint a következő évtizedekben egyre gyakoribbá válnak a szélsőséges csapadékesemények, ezzel párhuzamosan pedig az extrém forróság és kiszáradás. Vagyis úgy kellene védekeznünk a hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék ellen, hogy ezzel párhuzamosan meg is tartjuk a vizet.
Ez elemi érdekünk is, hiszen hazánk legtöbb régióját a kiszáradás, egyes helyeket pedig az elsivatagosodás veszélyezteti.
Levegőben lógó vasúti sínek Zalaszentjakabon 2020. július 26-án. A heves esőzés kimosta a töltést a vágány alól.Fotó: Fotó: MTI/Varga György
Egyelőre viszont még az elvezetéssel is komoly gondok vannak, aminek egyrészt az az oka, hogy a csatornarendszereket jóval kiszámíthatóbb, kevésbé szélsőséges csapadékviszonyokra tervezték, másrészt - hogy egy pillanatra se felejtsük el, hol élünk - a meglévő infrastruktúra csapnivaló állapota: a beszántott vízelvezető csatornák és elhanyagolt árkok is mind-mind megnehezítik a védekezést.
Kis Anna, az ELTE TTK Meteorológiai tanszékének meteorológusa egy hónappal ezelőtt, a Másfélfok című klímapolitikai oldalon fejtette ki a változó időjárás és ehhez kapcsolódó védekezés formáit.
Mi az a villámárvíz?
Kiss Anna cikkében pontosan le is vezeti, milyen feltételek szükségesek egy villámárvíz kialakulásához. Eszertint alapvető feltétel, hogy rövid időn belül (maximum hat óra alatt) az átlagosnál több csapadék essen egy adott területen. Ennek hátterében jellemzően konvektív csapadék áll. Ilyenkor a levegő sűrűségkülönbségéből eredő instabilitás miatt alakul ki függőleges irányú mozgás, amely eredményeként kialakul a felhő. Ez a jelenség elsősorban a nyári félévhez köthető, hiszen a sűrűségkülönbség abból ered, hogy a felmelegedett felszín magasabb hőmérsékletű a környezetéhez képest. Magyarország éghajlatát tekintve amúgy is a nyár a legcsapadékosabb évszak, és az egyszerre nagyobb mennyiségű csapadék lehullása is erre az időszakra jellemző.
Viszont az elmúlt években gyakoribbá vált az egy nap alatt lehulló jelentős csapadékú (> 10 mm) napok száma és ez a jövőben fokozódni fog a becslések szerint.
A kutató szerint, mivel ezt a hirtelen jött vízmennyiséget általában nem képes befogadni/elvezetni a felszín, ezért a talajba való beszivárgás több időt vesz igénybe, mint amilyen ütemben hullik ilyenkor az eső.
Amennyiben pedig vízzáró rétegre esik a csapadék, akkor nem is tud beszivárogni, szükségszerűen lefolyik. Ez különösen igaz a városokra, ahol a burkolt területek nagysága miatt a hirtelen lezúduló víz még nagyobb kárt tud okozni. Hogy ne menjünk messzire, elég a '65-ös szombathelyi árvízre gondolnunk. Akkor a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék hatására egyszerre lépett ki a Gyöngyös, a Perint és az Arany-patak, elöntve többek között Kámont és Herényt (a városközpontot csak azért nem, mert a pinkafői vasútvonal töltése megvédte azt).
Ezek mellett természetesen az erdőirtás és a patakmedrek tisztításának elmaradása is növelheti a villámárvizek kockázatát.
De akkor mi a megoldás?
A meteorológus szerint megoldást jelenthetnek - városi környezetben - a zöldtetők, amelyek időben késleltetik a vízelvezetést, csökkentik a maximális lefolyási értéket. Jelenleg az egyik legnagyobb problémát a tetőkről leömlő víz okozza, amit ez a fajta megoldás orvosolni tudna. Ráadásul a zöldtetőknek nem a vízelvezetésben betöltött szerepük az egyetlen pozitív hatásuk: hűtenek, párologtatnak, javítják a levegőminőséget, ráadásul esztétikusak és a biodiverzitás szempontjából is lényegesek. Azaz összességében a zöldtetőket integrált természetközeli megoldásnak tekinthetjük, amely jelentősen javíthatja az életminőségünket.
Emellett megoldás lehet az úgynevezett esőkertek kialakítása: ezek egy mesterségesen vagy akár természetes módon keletkezett mélyebben fekvő területen kialakított kerteket (növényzettel beültetve) jelölnek, amelynek célja az esővíz felfogása, ideiglenes tárolása.
Végül pedig a csatornarendszerekbe kapcsolt kisebb tavak is segíthetik a villámárvizek kezelését, hiszen - mint írja - itt is egy időbeli eltolás, tehermentesítés következik be azáltal, hogy a tó felfogja az esőt és aztán onnan lassabban áramlik be a csatornarendszerbe a víz.
A jövőre vonatkozó becslések szerint a szélsőséges időjárási események gyakorisága és intenzitása növekedni fog, ezért ha mérsékelni akarjuk a villámárvizekből fakadó anyagi károkat, szélsőséges esetben haláleseteket, akkor ezekből a természetközeli megoldásokból kell egyre többet bevezetnünk.
Fával megrakott vagonnal terhelik a heves esőzés miatt megáradt Rinya-patak hídját Babócsa és Péterhida közöttFotó: Fotó: MTI/Varga György
Magyarország, az elfolyó vizek országa
A közhiedelemmel ellentétben nem vízben bővelkedő, hanem inkább a szélsőségektől, árvíztől, belvíztől, aszálytól szenvedő ország - írta még tavalyi cikkében Kajner Péter humánökológus.
A kutató szerint a jelenlegi vízrendezési gyakorlat miatt óriási mennyiségű vizet veszítünk, vagyis egyre szárazabbá válik az ország.
Jelenleg a vízgazdálkodásunk az árvizek, belvizek gyors elvezetésére rendezkedett be, vagyis a megtartás, hasznosítás nem prioritás a gyakorlatban, holott épp ez lenne a megoldás. Ez persze az árvizek károkozó jellegéből és az elégséges csapadékmennyiség miatt érthető is, ám a klímaváltozás következtében az elsődleges céloknak is módosulniuk kell.
A halastó átszakadt gátja a Zala megyei Galambokon. A falu határában lévő, két részből álló tó mindkét gátja átszakadFotó: Fotó: MTI/Varga György
A kutató szerint ma már tudjuk, hogy a "szürke infrastruktúra”, vagyis a síkvidéki folyók duzzasztása több kárt okoz, mint hasznot ezért sokkal inkább a vízvisszatartás „zöld infrastruktúráját” kellene fejlesztenünk, ami a domborzati adottságokhoz igazodva tenné lehetővé az árvizek, belvizek víztöbbletének „tározását” a tájban.
Így többek között a szántóművelésre kevéssé alkalmas mélyárterek folyóink mentén, melyekre biztonságosan kivezethetők akár a kisebb árvizek is. A vízvisszatartás nélkülözhetetlen elemei a természetközeli erdők is, melyek egyrészt maguk is hatalmas mennyiségű vizet tárolnak, másrészt pedig párologtatásukkal a kistáji vízkörforgás motorjai is.
A heves esőzés miatt megáradt Rinya-patak által elöntött terület BabócsánFotó: Fotó: MTI/Varga György
Az egészséges, bolygatás nélküli módszerekkel művelt talaj szintén nagy mennyiségű vizet képes megőrizni, hasznosíthatóvá tenni. Így az erdőtelepítés, vizesélőhelyek létrehozása, talajkímélő gazdálkodás, de a települési csapadékgazdálkodás is része a vizet megtartó tájszerkezet létrehozásának - írja a tanulmányban.
Ezen természetes árterek kiszélesítése, a mélyárterek egy részének újra összekapcsolása a folyóval olcsóbban és biztonságosabban csökkenthetné az árvízi kockázatot, a természeti értékeket nem csökkentené, hanem növelhetné - írja Krajner.
Megoldás tehát van. Csupán annyit kell tennünk, hogy élünk az adottságunkkal és vigyázunk a vízre.
29
