Az ezredforduló környéke több szenzációt is hozott. Így a teljes napfogyatkozást Szombathelyen, ami ritkasága miatt kivételes generációs élménnyé vált. Aztán magát az ezredfordulót, amire éppen ezer évet kell várni, vagyis kivételes szerencse ekkor élni az életünket. De mást is: szélvészként terjedt a hír, lignitbányát nyitnak a Vashegyen.
Ekkoriban történt, hogy egy országos energetikai cég vezérkara jubileumot ünnepelt a Pannónia étteremben. A jó hangulatot fokozta, hogy a valósággá váló uniós tagság új és nagy lehetőségeket csillantott fel. A jelenlévő első számú vezető szólt is erről, de a népes újságíró csapat egyik tagja elrontotta a hangulatot. Megkérdezte a főembert, szerinte mi lesz a toronyi lignit sorsa? A válasz rövid volt: „A bányászatban és a kapcsolt ágazatokban főszabály, hogy ami a föld alatt van, az előbb-utóbb felszínre kerül. Csak idő kérdése".
@@wlignit4_0.jpg@@
A beálló csendet nem kellett magyarázni. A hangulat akkor állt helyre, amikor elhangzott, hogy „persze, akár száz év is eltelhet a bányanyitásig". Ha ezt vesszük alapul, éppen 20 éven vagyunk túl. Történt, hogy a Nógrádszén Kft. 2001-ben eljárásba kezdett felszíni lignitfejtést megelőző, pontosító kutatásra. Mégpedig tizenkét, Szombathely környéki községet, egy tájvédelmi körzetet és az Őrségi Nemzeti Park határát érintő, 45 négyzetkilométeres területen. Az optimálisan 4-8 méter mélyen húzódó lignitréteg a szakemberek szerint egy hőerőművet akár száz évre is elláthatna. Évekig tartó pereskedés és jogi huzavona után végül a cég elállt szándékától.
Ez így rendben is lenne, de a megnyugtatónak tűnő helyzetig érve sok minden történt: miniszterelnöki bejárás, tiltakozó menetek, összefogás, parlamenti vita, fenyegetések, irodalmi performanszok és békegalambok. Az hamar kiderült, hogy az érintett vashegyi falvak nem törődnek bele a bányanyitásba, mert az a végüket is jelentené. Ahogy az egyik érintett polgármester fogalmazott: „Mit ér a csatorna, az új iskola, sporttelep és akár a kórház, ha naponta esik szét a tüdőnk a füsttől? Nem kell! Megtapasztaltuk már a vasfüggöny idején, mit is jelent, ha elkerülnek minket az emberek!"
Végül is mindenki jót akart. A vasi képviselők, közte dr. Ipkovich György tiltakoztak a parlamentben, a fideszes megyei önkormányzat Kovács Ferenccel az élen éppen úgy elutasította a terveket, mint a baloldali szombathelyi. Mozgalom indult, összefogás lett, a környezetvédők is kitettek magukért. Szinte az egész ország megmozdult, gyakran forgattak a tévéstábok, még a Greenpeace is feltűnt. Mivel a lignitmező osztrák területre is áthúzódott, ott is mozgalom indult ellene.
@@wlignit_0.jpg@@
De miről is szólt a történet valójában? Az évek során spekulációk sora született. A Nógrádszén cégnek volt mire hivatkoznia, mivel korábban már folytatott (korlátozott) bánya tevékenységet Torony térségében. Hangsúlyozva, hogy a több mint 1 milliárd tonnás lelőhely „nemzetgazdasági érdeket képvisel, kiaknázása az ország energiaellátása szempontjából stratégiai fontosságú". Közben terjedtek a hírek: a lignitmező Felsőlövőnél (Oberschützen) csak 2, míg a tábla vége Szombathely alatt már 150-300 méteres mélységben húzódik. De nem a város, hanem Torony és környéke, főleg a Vashegy volt a főcsapás iránya.
Egy civil aktivista, akkoriban városi képviselő, így emlékezett: „Tudtuk, hogy a lignit nem igazán jó szén, de erőműben, nagy mennyiségben hozza magát. Az is tény, hogy káros a környezetre, viszont nagy előnye, hogy könnyen bányászható, külszíni fejtéssel elérhető. Mondták, hogy a beruházó utakat, vasutat építene, meg minden jót a falvakba. Azt is mondták, hogy Közép-Európa legnagyobb külszíni fejtésű bányája lenne és az erőmű az osztrák határon épülne meg. Ez azért is szemet szúrt, mert az uralkodó szélirány nálunk nyugati, tehát kén és szén-dioxid koktélt kaptuk volna turizmus helyett".
Időközben hol javult, hol romlott a helyzet. Az érintett önkormányzatok, a lakosság, a magyar és osztrák környezetvédő szervezetek, valamint környezetvédelmi szaktárca is egyértelműen kiállt a lignitmező feltárását előkészítő kutatófúrások engedélyezése ellen. Sőt, az önkormányzatok állami, kormányzati támogatást kaptak rendezési terveik elkészítéséhez. Gyöngyössy Péter, a Kerekerdő Alapítvány nevében fontos írást publikált a témáról a Greenfo 2005-ös számában.
@@wlignit1_0.jpg@@
„A hetvenes években komoly állami szándék volt közös magyar osztrák projekt létrehozására, mely magyar oldalon egy külszíni bánya nyitását, Ausztriában pedig egy lignittüzelésű hőerőmű létesítését jelentette volna. Akkor rengeteg kutatófúrást végeztek, több magas szintű tárgyalás is lezajlott. Akkor elsősorban az osztrák zöldek és az érintett lakosság tiltakozása miatt végül mégsem valósult meg. Aztán ahogy a bányanyitás és erőmű építés szándékáról szóló hírek begyűrűztek beindult a tiltakozás. Először Narda polgármestere dr. Horváth Sándor verte félre a vészharangot.
2003 júliusában nagyszabású aláírásgyűjtés indult. Pár hét alatt 30 ezer aláírás gyűlt össze, amiből valamivel több mint tízezret a Kerekerdő Alapítvány aktivistái gyűjtöttek. A tiltakozók, elsősorban az érintett települések polgármesterei, megalakították a Vasi Lignitszelidítők Egyesületét, felvették a kapcsolatot az ausztriai önkormányzatokkal, tartományi szervezetekkel. Augusztus végén Nardán nagyszabású nemzetközi tiltakozó demonstrációra került sor, amelyen Persányi Miklós miniszter is jelen volt és ígéretet tett a bánya nyitás megakadályozására. Medgyessy Péter miniszterelnök, aki szombathelyi látogatásai alkalmából többször kinyilvánította a bánya nyitás elleni véleményét azt ígérte, hogy a rendezési tervekhez saját keretéből biztosít forrást. Így is történt".
Az írás legfontosabb része talán az, amikor az aktivista leírja: a bányaipari céget lenyomozták, kiderült, hogy nincs forrása a tervezett projektre. „Rengeteg találgatás folyt arról, hogy ki van a háttérben. Arról is szólt a pletyka, hogy más anyag pl. vasérc, urán is van a mélyben. Addig nincs baj, amíg a cég nem öl bele nagyobb pénzt a terveibe és minden érintett ellene van. De ha akár csak egy kis rés nyílik a falon, vége a dalnak". Ma békés a táj, javában zeng a dal. De nem árt résen lenni.
