Elfogadták Szombathely idei költségvetését

Nagy Donát 2020-02-27 18:53:00
Több mint 31 milliárd forintból gazdálkodhat idén Szombathely önkormányzata, a város közgyűlése által csütörtökön elfogadott költségvetés középpontjában az út- és járdafelújítások, parkolók építése, játszóterek rendbetétele áll. Ezekre összesen több mint 2,2 milliárd forintot szánnak.

A város baloldali vezetése és képviselői támogatták a büdzsé elfogadását, a kormánypártiak elutasították - írja rövidhírében az MTI.

Az Éljen Szombathely! Egyesület-Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MKKP-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa közös jelöltjeként megválasztott Nemény András, Szombathely polgármestere szerint az idei költségvetés az "úttalálás", míg a kormánypárti képviselők szerint inkább az "útkeresés" költségvetése.

Illés Károly, a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője feltette a kérdést, fenntartható-e az előterjesztett költségvetés, szerinte ugyanis abban túl sok a bizonytalansági tényező, amelyek egy része a tavalyi "elrontott költségvetésből" ered.

Nemény András válaszában rámutatott, hogy 816 millió forintos működési többlettel indították az évet. Véleménye szerint az utóbbi évek legstabilabb költségvetése az idei.

A város honlapján is közzétett költségvetési adatok szerint Szombathely tervezett iparűzési adója 2020-ban várhatóan 9 milliárd 930 millió forint lesz.

A városvezetés szerint az idei költségvetésnek az egészségügy és a szociális ágazat is nyertese lehet, hiszen ezeken a területeken szintén nőnek a fejlesztési források.

Ugyanakkor a város anyagi lehetőségeit szűkíti például, hogy Szombathelynek 2,6 milliárd forint szolidaritási adót kell befizetnie a központi költségvetésbe, ennek felhasználásáról nincsenek jó véleménnyel a baloldali politikusok.

A közgyűlésről az Ugytudjuk folyamatosan frissülő bloggal jelentkezett, érdemes visszaolvasni a történéseket.
 

Ma lesz költségvetése Szombathelynek

Farkas Bazsi Visszahívják a Szombathelyi Médiaközpont ügyvezetőjét, új alapokra helyezik az orvosi ügyeletet és bevezetik a közösségi bérlakás rendszert. A februári közgyűlésről blogolunk. Még egy napirendi pont van az önkormányzati kitüntetések adományozása, viszont ezt már zárt ajtók mögött tárgyalják meg. Egy hónap múlva találkozunk, addig is viszlát!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.