Egy település még mindig megközelíthetetlen Zala megyében

Bazsó Bálint 2020-07-26 11:57:17
Vasárnap reggelig többségében visszatérhettek otthonaikba azoknak a zalai falvaknak a lakosai, akiket a péntek-szombati hatalmas esőzés okozta gátszakadások és belvíz miatt kellett kitelepíteni - számoltak be az érintett falvak polgármesterei vasárnap az MTI-nek.
Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Szabó Tamás (független), Galambok vezetője elmondta: a falu határában lévő, két részből álló halastó mindkét gátja átszakadt szombaton a hatalmas mennyiségű csapadék miatt, a lezúduló víztömeg megbontotta a partfalat és elsodorta még az egyik zsilip fém- és betonszerkezetét is.

Megelőzésként a közelben lévő 60 házból mintegy 200 embert telepítettek ki szombaton, őket a fedett piactéren helyezték el ideiglenesen, de megnyitották és berendezték a kultúrházat és az iskolát is, hogy szükség esetén ott tudjanak éjszakázni.

Szombat késő este, miután már látszott a víz apadása, többségük hazatérhetett. Három házba azonban betört a víz, amely olyan károkat okozott, hogy az ott lakók végül rokonaiknál voltak kénytelenek éjszakázni.

Herodek Miklós (független), Zalamerenye polgármestere arról beszélt, hogy csak vasárnap reggel térhettek haza az utolsó kitelepített családok. Emlékeztetett, hogy szombaton több mint 80 embernek kellett elhagynia otthonát. A veszélyt ott is a település árvíztározóként szolgáló tavának túlfolyása és az emiatt átszakadt gát okozta, amit még tetézett, hogy a távolabbi Kerecseny halastavának is átszakadt a gátja, az onnan lezúduló víz pedig szintén Zalamerenyét öntötte el.

A település utcáin több helyen derékig ért az áradat, amely mindent vitt, amit ért. Egyeztettek a katasztrófavédelemmel, a vízügyi igazgatósággal, valamint az áramszolgáltatóval és a vízművel, és a mélyebben fekvő házak több mint 80 lakóját a falu két magaslati pontjára szállították, de próbálták kimenteni az érintettek jószágait is - sorolta Herodek Miklós.

Hozzátette: késő éjszaka húzódott vissza annyira a víz, hogy a lakók többsége hazamehetett, de akiknek a házait leginkább sújtotta az áradás, rokonoknál, más településen éjszakáztak, csak vasárnap reggel tudtak hazatérni. Zalamerenyén szombaton megszakadt a telefon- és internetszolgáltatás is a hatalmas esőzés miatt, a csapadék mennyisége - a polgármester saját mérése szerint - legalább 135 milliméter volt, ennél több a mérőedénybe már nem fért.

Kanász János (független), Surd polgármestere is azt mondta, hogy szombat éjszakára már visszatért a kitelepített négy ház hét lakója. A faluban hömpölygő belvíz és a központban lévő halastó szintje jelentősen visszahúzódott. Vasárnap is az utak tisztításán és az egyéb károk felszámolásán dolgoznak.

Közúton várhatóan vasárnap estig megközelíthetetlen marad Pat, amelynek polgármestere, Bata Zoltán (független) közölte: a településre vezető utakon lévő hidak használhatatlanná váltak. Az egyiket teljesen elmosta az áradat, a másikat pedig a felette is hömpölygő víz rongálta meg. A falu mintegy 150 lakója azonban biztonságban van, el tudja látni magát, nem szenvednek hiányt semmiben.

Akadt olyan család, amelynek tagjai szombaton próbáltak hazajutni, de az elmosott hidakon nem tudtak átkelni, így ők a közeli Somogy megyében, Vésén töltötték az éjszakát, vasárnap reggel is csak gyalog tudtak bemenni a falujukba. A polgármester úgy tudja, hogy a közútkezelő a Miháld felé vezető úton lévő híd statikai vizsgálatát, és ha szükséges, a megerősítését vasárnap elvégzi, így talán este abból az irányból már elérhetővé válik Pat.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.  

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.