Az EMMI szerint csak azokat küldték haza a kórházakból, akik nem igényelnek orvosi kezelést

ugytudjuk.hu 2020-05-08 15:29:00
A veszélyhelyzet idején egyszerűbb hozzájutni az ápolási díjhoz - állítja az államtitkár.

Ahogy arról mi is beszámoltunk április elején a Kormány elrendelte, hogy a kórházakban fel kell szabadítani az ágyakat, hogy így készüljenek fel az esetleges koronavírussal fertőzött betegek ellátására. Ez az intézkedés Vas megyében 937, míg Győr-Moson-Sopron megyében 1595 kórházi ágyat jelentett. Mi is közöltük egy olvasónk levelét, akinek csípőprotézises, törött bokájú nagymamáját is kidobták a kórházból. Demeter Márta és Ungár Péter LMP-s képviselők azzal a kérdéssel fordultak Kásler Miklóshoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteréhez, hogy hogyan támogatja a Kormány azokat a családokat, akiknek otthon kell ápolniuk a hazakerülő hozzátartozóikat. Kásler megbízásából Rétvári Bence, államtitkár válaszolt, aminek a végére még azért belefért egy kis kioktatás is. 

Tisztelt Képviselő Asszony és Képviselő Úr! 

Az Önök által feltett, „Hogyan segítik azokat a családokat, ahol az ágyfelszabadítások miatt kórházból hazakerülő beteget ápolnak?” című írásbeli kérdésre — Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr megbízásából — az alábbi választ adom.

A Kormány segíti a szociális szolgáltatást nyújtókat a járvány okozta többletfeladatok ellátásában, így például a házi segítségnyújtás igénylésekor sem kell gondozási szükséglet felmérést végezni, vagyis az ellátás azonnal biztosítható jogosultsági feltételek vizsgálata nélkül is, és az állami támogatás így is igénybe vehető.

Házi segítségnyújtás keretében az ellátotti létszám nőtt 2010 és 2018 között 75 054 főről 92 422 főre, a szakmai munkakörben foglalkoztatottak létszáma pedig ugyanezen időszakban 5764 főről 12 386 főre emelkedett. Az egy főre jutó gondozási támogatás mértékét 145 000 Ft-ról 330 000 Ft-ra emeltük ( 210 000 Ft, amihez az idei évben kapcsolódik további 120.000 Ft minimálbér, garantált bérminimum kompenzáció). Míg a tavalyi évben házi segítségnyújtásra 25,7 milliárd forintot fordított a központi költségvetés (ide nem számítva az év közben biztosított kompenzáció összegét), addig 2020-ban az állami támogatásba épített minimálbér és garantált bérminimum kompenzáció miatt a teljes kiadás 32,2 milliárd forintra növekedett.

A veszélyhelyzet során teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet során elrendelt működési rendjéről szóló 88/2020. (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) kimondja, hogy az alapszolgáltatások igénybevételéhez szükséges ellátotti jogosultság vizsgálatot nem kell elvégezni, alapszolgáltatások esetén a napi igénybevételt igazoló ellátotti aláírástól el kell tekinteni. A települési önkormányzatok elsősorban a szociális törvény szerinti szociális alapszolgáltatások útján biztosítják a rászorulók ellátását.

A települési önkormányzat vagy a települési önkormányzattal ellátási szerződést kötött egyházi és nem állami fenntartó által nyújtott alapszolgáltatások esetén pedig a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett, valamint a finanszírozási rendszerbe befogadott ellátotti létszám, feladatmutató és férőhelyszám túlléphető. A települési önkormányzat a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatásra jogosult tehát azon személyek után, akiket a fenti rendelkezések szerint lát el.

A Rendelet több pénzbeli szociális ellátás, és szolgáltatás tekintetében tartalmaz átmeneti, az érintettek helyzetét javító intézkedéseket.

Ezek közül szükséges kiemelni az ápolási díj, illetve a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) megállapításához kapcsolódó rendelkezést. Ennek alapján a veszélyhelyzet ideje alatt a GYOD és az ápolási díj megállapítása iránti új eljárásban a szakértői vizsgálat a veszélyhelyzet megszűnéséig az ápolás helyszínén végzett vizsgálat mellőzésével, kizárólag az ápolt személy önkiszolgálási képességére, illetve ápolási— gondozási szükségletére vonatkozó hivatalos iratra alapozva is elvégezhető. Ha szükséges a dokumentumok hiánypótlása, azt az ügyfél elektronikus úton is teljesítheti.

Ezen intézkedéssel azon személyek számára, akik ápolási díjra, gyermekek otthongondozási díjára vonatkozó kérelmet nyújtanak be, az hatóságok meg tudják állapítani a megfelelő típusú ápolási díjat, vagy GYOD-ot.

Ismételten tájékoztatom, hogy kizárólag azokat a betegeket engedik haza a kórházból, akik az egészségügyi veszélyhelyzet alatt nem igényelnek kórházi kezelést. A kezelőorvos kompetenciája eldönteni, hogy hazaengedhető-e a beteg.

A háziorvosok feladata a betegek részére az otthoni szakápolás elrendelése, melyet otthonápolási szolgáltatók végeznek. A betegek szociális ellátásának biztosítása önkormányzati feladat.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a szolgáltatást az otthoni szakápolási szolgáltatók havi jelentései alapján finanszírozza. Amennyiben növekszik az ellátotti létszám, úgy ezzel arányosan biztosítja a NEAK a többletfinanszírozást is. A családokat hozzátartozójuk ápolásához a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház által kiadott rehabilitációs oktató videók is segítik: http://wwwipetz.gyorhu/rehab.

Sajnos az ellenzéki pártok most sem voltak képesek félretenni pártpolitikai érdekeiket. Nem szavazták meg a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat házszabálytól eltérő tárgyalását és nem szavazták meg magát a törvényt sem, mellyel megint csak azt bizonyították, hogy a magyar emberek nem számíthatnak az ellenzékre. Önöknek fontosabb pártpolitikai érdekük, mint a magyar emberek biztonságának megvédése.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.