Vas megyében 937, Győr-Moson-Sopron megyében 1595 kórházi ágyat kell felszabadítani vasárnapig a koronavírusos betegek számára

Nagy Donát 2020-04-16 07:06:00
Ez 50%-os ágykapacitást jelent.

Ahogy az a napi adatokból is látszik, egyre több a  fertőzött és egyre több a beteg Magyarországon is - írja a koronavirus.gov.hu.  A járvány elleni egészségügyi védekezés egyik legfontosabb eleme, hogy a kórházak országszerte felkészülnek a tömeges megbetegedésekre. Több ágyat kell felszabadítani arra az esetre, ha tömegével kell majd ellátni betegeket a kórházban. 

Ez egy több ütemben zajló, hetek óta tartó munka. Az a célja, hogy Magyarország egész területén minden nagyobb kórházban legyen elég hely, elég ágy, ha a tömeges megbetegedések szakaszába lépnénk, és egy-egy kórháznak akár több száz beteget kellene ellátnia. A külföldi tudósításokból is látni, hogy vannak országok, városok, ahol a tömeges megbetegedés miatt hirtelen szakadt rá a kórházakra több száz, több ezer beteg ellátása, és egyszerűen nincs hová tenni a betegeket, nem jut nekik ágy, nem jut nekik megfelelő kórházi ellátás. Ezt a helyzetet szeretnénk elkerülni, amikor a kórházakat felkészítjük a legrosszabb forgatókönyvre. Az április 19-ig biztosítandó 50%-os ágykapacitás összesen 32.900 ágyat jelent, a következő ütemben tervezett 60%-os ágykapacitás összesen 39.500 ágyat jelent, amelyeket koronavírusos betegek ápolására kell biztosítani szükség esetén.

Bízunk benne, hogy nem lesz ennyi kórházi ágyra szükség és nem lesz ennyi beteg, de sajnos ez nem zárható ki a járvány európai terjedésének dinamikáját nézve, fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvre is.

A kórházak már eddig is bővítették kapacitásaikat, sok ágyat felszabadították már mostanra is. Most egy újabb lépcsőfok következik a felkészülésben. Ezen a héten, április 19-ig  a kórházaknak 50%-os ágykapacitást kell előkészíteni. Tehát 100 kórházi ágyból 50 ágyat kell felszabadítani a koronavírus-fertőzöttek kórházi ellátására. A következő ütemben ezt  60%-ra kell majd növelni, vagyis 100 ágyból 60 ágynak kell majd készen állnia koronavírusos betegek ellátására.

A kórházak megkapták az intézményükre vonatkozó megcélzott ágyszámot, ugyanakkor egy-egy megyén belül - a megyére előírt ágykapacitást megtartva - a kórházak egymás közötti átcsoportosításra is lehetőséget kapnak.

Mindez tehát nem jelenti azt, hogy az összes egyéb beteget hazaküldenék a kórházakból. Arról, hogy melyik beteget lehet hazaküldeni és melyiket nem, a kezelő orvos illetve orvosi konzílium dönt szakmai protokoll szerint. 

Címlapképünk: MTI/Bús Csaba

Forrás: koronavirus.gov.hu

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.