„A nagy semmit dagasztják” – vizsgálóbizottság egy 15 600 forintos bírság miatt

Dömötör Gábor 2025-12-08 11:00:42
Tóth Péter kabinetvezető szerint a győri Fidesz politikai játszmát csinált egy lezárt parkolási vitából.

A győri közéletben újabb fejezetéhez érkezett az a konfliktus, amely korábban a Városrendészet Győr és egy volt polgármesteri megbízott, Farkas József között kialakult szóváltás miatt került a figyelem fókuszába. Ahogy arról korábban szerkesztőségünk beszámolt, a történet a legutóbbi közgyűlésen szintet lépett, a Fidesz-KDNP frakció ugyanis vizsgálóbizottságot állított fel egy 15 ezer 600 forintos bírság és egy vélelmezett hivatali visszaélés miatt. Az inkriminált üggyel kapcsolatban Tóth Péter kabinetvezető tett közzé egy Facebook-bejegyzést, amiben arra emlékeztetett, hogy a 9-ről 23 milliárd forintra drágult, máig vitatott fürdőfejlesztés ügyében nem serénykedett ennyire a jobboldal, hogy független bizottságot hozzanak létre, ezzel szemben most a „a nagy semmit dagasztják”.

A kabinetvezető azt írta, hogy már megkapta a meghívót a december 16-i meghallgatásra, amelyet Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) vezet majd zárt ülésen. „Az ott elhangzottakról egy szót se szólhatok… a Fidesz-frakció és segédcsapatai, ha akarnak, akkor azt hazudhatnak majd, amit csak nem szégyellnek” - fogalmazott Tóth Péter. Hozzátette: a szóváltásról a Városrendészet csak három héttel az eset után számolt be, miközben az útkezelői engedély alapján több vendég és szervező is jogosnak hitte a parkolást. Szerinte a hivatal jóhiszeműen próbálta kezelni a kialakult helyzetet.

Tóth részletesen leírta az események kronológiáját is. Október 28-án nyílt meg a Palotai Károly-emlékkiállítás, amelyhez az Útkezelő Szervezet engedélyezte a parkoló lezárását és a vendégek behajtását. Az egyeztetés a két városi szerv között ugyan időhiány miatt elmaradt, de az engedélyről a Városrendészet is értesítést kapott. „Azt sajnos nem tudom, hogy a Városrendészet sok éve szolgáló, tapasztalt vezetői miért nem kezdeményezték az egyeztetést” - jegyezte meg a posztban. Mint írta, a szóváltás tényéről csak november 20-án, egy egyeztetésen értesültek.

A kabinetvezető hangsúlyozta, hogy semmilyen utasítást nem adott - nem is adhatott - és nem is akart adni a Városrendészetnek. „Nem vagyok olyan pozícióban… fogalmilag kizárt, hogy a félreértést tisztázni szándékozó levelem utasításként lenne értelmezhető” - írta a posztban. Szerinte kettős mérce érvényesült, ugyanis Hajtó Péter független önkormányzati képviselő korábban nyílt levélben kérte, hogy két másik rendezvény környékén senkit se bírságoljanak meg szabálytalan vagy tilos parkolásért, illetve a kiszabott büntetéseket méltányosságból engedjék el. Akkor érdekes módon senkiben nem vetődött fel semmilyen kifogás, pedig ezekben az esetekben útkezelői engedély sem volt.

Fotó: Borsi Róbert Facebook

A Fidesz-KDNP és Borsi Róbert mégis hivatali visszaélésről beszél az eset kapcsán, és zengte tele ezzel a győri sajtót, és a közösségi oldalait. Tóth szerint ez szimplán politikai támadás volt a részükről, miközben éppen Borsi vezette azt a bizottságot is néhány éve, amely jóváhagyta a Vaskakas-Schäffer-épületegyüttes három és félszeres áron történő visszavásárlását. Ebben az ügyben, jelenleg is büntetőeljárás zajlik, de vizsgálóbizottságot máig nem állítottak fel. „A jogszerűség helyett a saját szájuk íze szerint hadoválnak” - írta a kabinetvezető.

Összegzésként Tóth Péter azt hangsúlyozta, hogy a parkolási bírság ügye lezárt volt, a megbízott megbízását a polgármester azonnali hatállyal megszüntette, és semmi nem indokolta a vizsgálóbizottsági eljárás megnyitását. Ennek ellenére ez a 15 600 forintos ügy maradt a politikai napirend középpontjában, miközben a fürdőfejlesztés sokmilliárdos drágulásáról továbbra sem hajlandó érdemben beszélni a városi közgyűlés fideszes többsége, azzal kapcsolatban maradt az egy éve regnáló városvezetésre való ujjal mutogatás. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.