Az amerikai járványügy szerint Trump tanácsa nyomán több száz felnőtt próbált hipóval védekezni a koronavírus ellen

Fehér Buda 2020-06-09 16:32:00
Trump javaslata nyomán sokak hipót szippantottak, de volt, aki azzal gargalizált a vírus ellen. Mondanunk sem kell: mindez nem jó ötlet.

Pénteken hozott nyilvánosságra egy kutatást az amerikai járványügy, amelyből kiderült, hogy csak a neki kválaszolók közül nagyjából 200 felnőtt amerikai úgy próbált védekezni a koronavírussal szemben, hogy kemény vegyszereket juttattak a szervezetükbe – írja az Axios. A kutatást azért végezték el, mert az utóbbi időben megugrott a mérgezésseel foglalkozó központok hívásainak száma.

Mint kiderült, többen például háztartási tisztítószerekkel mostak kezet, de olyan is előfordult, hogy ilyen vegyszerekkel mostak meg étkezés előtt néhány zöldséget vagy gyümölcsöt. A felmérésből azonban kiderült, hogy

néhányan konkrétan hipót lélegeztek be annak a reményében, hogy az majd megöli a vírust.

De még olyan is volt, hogy valaki ráhuzott a hipós üvegre, vagy csak szimplán kiöblítette a száját a vegyszerrel.

Az amerikaiak reakciója nem meglepő, ha visszaemlékezünk arra, hogy Donald Trump áprilisban, az amerikai járvány hajnalán azt mondta, hogy fertőtlenítőszerek megölik a vírust, majd feltette azt a költői kérdést, hogy vajon miért ne lehetne ezeket a szereket az emberekbe fecskendezni. Az amerikai elnök ugyanis úgy gondolta, hogy így belülről tudnák kitisztítani az embereket.

Trump megjegyzéseitől aztán frászt kaptak az amerikai orvosok, minden lehetséges felületen arra kérték az embereket, hogy még csak véletlenül se juttassanak hipót a szervezetükbe, mert katasztrofális következményei lehetnének. Trump később azt mondta, hogy csak szarkasztikus megjegyzésnek szánta a kérdést, ennek ellenére sokan komolyan vették a szavait. Arra azonban nem tér ki a járványügy, hogy vajon hányan húztak rá a hipós palackra Trump szavai hallatán.

A járványügy most azt ígéri, hogy további felméréseket fognak elvégezni, mert az amerikaiak válaszából kiderült, hogy sokan nincsenek tisztában a biztonságos vegyszerhasználattal.

Forrás: Axios

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.