Elindult a társadalmi egyeztetés a Működő és Emberséges Magyarország Intézet (MEMI) létrehozásáról, amelynek célja, hogy állandó kapcsolatot teremtsen az állampolgárok, a helyi közösségek, a civil szervezetek és az állami döntéshozatal között. Az új, országgyűlési intézmény felállításáról szóló törvénytervezet öt hónapos előkészítő munka eredményeként, több tucat kutató és szakmai szervezet közreműködésével készült el. A javaslatot most bárki megismerheti és véleményezheti.

A MEMI legfontosabb feladata egy országos társadalmi részvételi rendszer kialakítása lenne, amely lehetőséget biztosítana arra, hogy az emberek ne csupán a választások alkalmával, hanem folyamatosan beleszólhassanak a közös ügyek előkészítésébe. Ennek érdekében lakossági fórumokat, helyszíni egyeztetéseket, közösségi konzultációkat és kutatásokat szerveznének, különös figyelmet fordítva az önkormányzatokkal és civil szervezetekkel való együttműködésre.
A tervezet szerint az intézmény az Országgyűlés szakmailag önálló, politikailag semleges szerveként működne, vezetőjét nyilvános pályázat után három évre választanák meg. A MEMI nem rendelkezne hatósági jogkörökkel, és nem venné át a minisztériumok vagy önkormányzatok feladatait. Ehelyett a társadalmi problémák feltárásával, a különböző vélemények összegyűjtésével és a döntések szakmai előkészítésével foglalkozna. Munkájáról évente „Magyarország Állapota” címmel nyilvános beszámolót készítene.
Az intézmény első jelentős vállalkozása a Magyarország Hangja Program lenne, amely országos szinten mérné fel az embereket leginkább foglalkoztató problémákat és a lehetséges megoldásokat. A tervek szerint a MEMI 2027. január 1-jén kezdené meg működését, a programot pedig az indulást követő 90 napon belül el kellene indítania. Az első országos eredmény-összefoglaló 2027 szeptemberére készülhetne el.
A kezdeményezés a helyi közösségek számára is új lehetőséget jelenthet, hiszen az emberek problémái, javaslatai így szervezett formában juthatnának el az országos döntéshozókhoz. A törvénytervezet azt is előírná, hogy az intézmény a konzultációk eredményeit nyilvánosságra hozza, továbbítsa az illetékes szerveknek, és az azoktól érkező érdemi válaszokat is közzétegye.
A törvényjavaslat benyújtása előtti társadalmi egyeztetésre ugyan nem hagyott hosszú időt a TISZA-kormány - az ugyanis vasárnap éjfélig tart - de legalább van ilyen, és bárki részt vehet benne, jogi vagy szakmai előképzettség nélkül is. Az érdeklődők a teljes tervezetet elolvashatják, az egyes rendelkezésekhez kérdéseket és módosítási javaslatokat fűzhetnek. A beérkező észrevételeket a szakmai előkészítésért felelős csapat értékeli. A dokumentum és a véleményezési lehetőség a Közhang felületén érhető el.
