Amerikai kutatók rájöttek, hogy semmi sem ébreszti fel olyan hatásosan az embereket, mint az anyjuk kiabálása

Fehér Buda 2018-10-25 09:43:00

Egy amerikai kutatócsoport azt vizsgálta, hogy miért kelnek fel olyan nehezen a kisgyermekek. A kutatók 176, 5 és 12 év közötti gyermeket vontak be a vizsgálatba, majd különféle módszerekkel próbálták meg felébreszteni őket egy ohiói kutatóközpontban.

Elég érdekes dolgokra jöttek rá. Először különböző előre felvett hangokkal próbálták meg kicsalni az ágyból a gyermekeket, majd megpróbálták ugyanezt egy iszonyúan hangos füstriasztóval. A kutatók megdöbbenésére az előre felvett hangok győztek, a gyermekek háromszor gyorsabban keltek ezekre, mint a riasztó vinnyogására. 

Aztán megnézték azt is, hogy milyen eredményeket érnek el az édesanyák hangjával. Az anyukák kiütéssel győztek, az ő hangjukra átlagosan 18 és 28 másodperc között keltek fel a gyermekek.

Az előre felvett hangoknál viszont átlagosan 282 másodpercig tartott, amíg magukhoz tértek. 

Végül azt is kipróbálták, hogy van-e valamilyen hatása annak, ha az anyuka a gyermekek nevét mondogatja, amikor megpróbálja felkelteni őket. Ez ugyan nem növelte a módszer hatékonyságát, viszont arra rájöttek, hogy egy gyermek ébresztgetésével ugyanúgy fel lehet kelteni a többi, ugyanabban a szobában alvó gyermeket. 

A kutatók még hozzátették, hogy a gyermekeknek nem a lustaság miatt olyan nehéz reggelente felkelni. Ők ugyanis háromszor mélyebben alszanak a felnőtteknél, így hosszabb időt vesz igénybe az, amíg felocsúdnak az álmaikból.

(via Metro)

Szólj hozzá!

Borsi Róbert és a színházfelújítás

Politikai monodráma két felvonásban. 

Az Oroszlánnyal kezdi a szezont a Falco

A Körmend a Péccsel nyitja a bajnokságot.

A MÁV-val egyeztetett Pintér Bence

Előremutató fejlesztések jönnek a győri busz - és vasúti közlekedésben.  

“Ha meghalok nem szeretném, hogy migránsok tapossanak a síromon!”

Erősre sikeredett 10 percet tolt le Őriszentpéteren a Fidesz Vas 03-as választókerületi alelnöke a Tisza fórumán.

A Republikon Intézet szerint a Tisza stabilan őrzi előnyét

5 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz-KDNP előtt.

Megint elmarad a Balaton-átúszás

Idén már másodszor halasztanak a szervezők. 

Merlot a 2025-ös Savaria Karnevál legjobb bora

A villányi Agancsos Pincészeté az elismerés.

Elhunyt Kathi Béla erőemelő, testépítő

A 46 éves sportoló kerékpárbalesetet szenvedett.

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.