A WHO szakembere szerint akár öt évig is eltarthat, mire végleg megszabadulunk a koronavírustól

Fehér Buda 2020-05-14 18:21:00
Az oltóanyag kifejlesztése a legnagyobb reményünk.

Akár négy-öt évig is eltarthat, mire teljesen megszabadulunk a koronavírustól, mondta a WHO egyik fő vezetője, Soumya Swaminathan. A szaklrtő szerint az fogja meghatározni a járvány hosszát, hogy a vírus milyen irányba fog mutálódni, de sok múlik azon is, hogy egyes országok milyen intézkedéssel próbálják megfékezni a vírust, na meg azon is, hogy mikorra készül el az oltóanyag.

Swaminathan szerint a vakcina kifejlesztése a legjobb esélyünk arra, hogy végleg magunk mögött hagyjuk a járványt, de még sok mindenre választ kell találnunk ezzel kapcsolatban. A legjobban eddig az Egyesült Királyság áll az anyag kifejlesztésében, habár Boris Johnson szerint az is elképzelhető, hogy a vírus ellen sosem készül el oltóanyag.

A WHO háromhetente készít jelentést a vírus alakulásáról, Dr. Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet egészségügyi szükséghelyzet részének vezetője szerint sem tudják még egyelőre megjósolni, hogy mikor tűnhet el végleg a vírus. Azt azonban elmondta, hogy az egyes kormányoknak nagyon óvatosan szabad csak feloldania a kijárási korlátozásokat, az elhamarkodott döntések ugyanis további halálesetekhez vezethetnek.

A világon eddig 4,3 millió fertőzöttről tudnak, Ryan szerint ez a szám viszonylag alacsony, még korántsem beszélhetünk a nyájimmunitás kifejlődéséről. Azt is kikátásba helyezte, hogy a koronavírus talán sosem tűnik el teljesen a társadalomból, ha ez tényleg így lesz, akkor a vírusra népbetegségként kell majd tekintenünk, ami itt-ott újra és újra felüti majd a fejét. Ryan szerint éppen ezért a vakcina kifejlesztése a legjobb megoldás a járvány kezelésére.

Ryan viszont azt is megemlítette, hogy mostanában egyre divatosabb néhány körben megtagadni a kötelező oltásokat. Ez odáig vezetett, hogy a modern társadalomban újból felüthette a fejét például a kanyaró, a szakértő éppen ezért szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a teljes lakosságot le lehet majd feddni az oltóanyaggal. 

Azt viszont még a WHO sem tudja megjósolni, hogy mikorra készülhet el a vakcina. Mindenesetre a tudósok versenyt futnak az idővel, hiszen minél előbb sikerül megtalálni az oltóanyagot, annál gyorsabban tud majd talpra állni a globális gazdaság.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.