A nap legfontosabb számadata: 317-szer hangzott el a júniusi közgyűlésen az, hogy egyébként

Farkas Bazsi 2020-07-28 07:42:00
Volt olyan felszólalás, amiben tizenhatszor hangzott el a bűvös szó.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Nem volt rövid a júniusi közgyűlés. Volt szó a városi cégek beszámolóiról, módosították a költségvetést, de megtárgyalták az újonnan épülő 1000 parkolóról is.

Úgy néz ki a nagy szünet utáni első közgyűlés kedvelt szava, az “egyébként” volt. A képviselők 317-szer mondták ki ezt a bűvös szót. Volt olyan politikus, aki egymaga, egy felszólalásban tizenhatszor koptatta el. Ami a jegyzőkönyv szerint így hangzott el:

Köszöni egyébként, hogy saját frakciótársának ezeket elmondta, ugyanis fáj nekik is a Zanati úti kerékpárút. Annál is inkább, mert nagyon sok ismerőse, barátja lakik a Zanati úton. Akár még most is napi szinten hívják ezzel a problémával, hogy nem tudják, nem csak a gyermekek, ők sem tudnak munkába bejönni kerékpárral. Azért az előző városvezetés védelme mellett szóljon az, hogy egyrészt örököltek egy szerződést, amivel egyébként az előző ciklusig nem is történt semmi. Az előző ciklusban ennek a szakasznak két üteme meg tudott valósulni, ez sem volt egyszerű képviselő úr. Nem volt egyszerű egy szerződéses partnert arra kötelezni, hogy ezt valahogy kitapossák belőle, nagy nehezen sikerült ezt a két szakaszt. Te mond, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb! Miután ez a két szakasz elkészült, ugye a harmadik, utolsó, leghosszabb szakasz tekintetében egyébként elég komoly kisajátításokra lett volna szükség. A tárgyalásokat ott fejezte be velük, amikor ők azt kérték, hogy a város közreműködjön a kisajátítások tekintetében, kvázi azt végezze el az ő költségükön és ők vállalják ezek után a teljes kerékpáros út megépítését. Miután egyébként a sajtótájékoztató után értesült arról, hogy a szerződés aláírásával bárminemű probléma lenne; egyébként ehhez kapcsolódóan annyit, hogy van egy kérelem és a kérelemben van egy egyoldalú jognyilatkozat, amiben kifejezi a társaság mindenre felhatalmazott ügyvédje, hogy a szerződés minden egyes pontját és a Közgyűlési döntés minden egyes pontját kötelezőnek ismeri el. Ez által egyébként a szerződés tulajdonképpen létrejött és egyébként nem kaptak erre vonatkozóan a múltban semmi olyan információt, sem jegyző úrtól, sem egyébként a hivataltól, hogy ez által a szerződés megköttetett volna, vagy ne jött volna létre azzal együtt egyébként, hogy a biztosíték, a biztosítéki szerződések, ami egy külön szerződés, azok pedig mind aláírásra kerültek, tehát a városnak a biztosítéka fennáll. De ezt követően felkereste egyébként az ügyvéd urat, aki akkor még a cég képviselője volt, aki egyeztetett a tulajdonosokkal és egy levelet küldött neki, ahol ugyanezeket alátámasztja, ahol leírja, hogy a szerződést május nem tudja hányadik dátummal továbbra is magukra nézve kötelező erejűnek tekintik, annak minden egyes pontját elismerik és egyébként kifejezték azt is, hogy további szándékuk van egyébként az utat megépíteni. Itt a kisajátítás körül akadtak el, erre egyébként példát is hozott, hogy milyen problémáik voltak a kisajátítással kapcsolatban. De az egész ügyből kifolyólag csak azt szeretné kihangsúlyozni, hogy az előző városvezetés úgy gondolja, hogy a tőle telhetőt megtette, ennek alapján egyébként két útszakasz megépült, köztük egyébként az átvezetés az elkerülőn, ami szintén nem volt egy egyszerű dolog. Tényleg nagyon sajnálják, hogy ennek a maradék része nem tudott megépülni. Azt viszont tényleg kikéri magának személy szerint is, hogy a zanatiak ellenében tették mindezt. Maga az, hogy ez a két szakasz megépült az is azt támasztja alá, hogy szerették volna ezt a kerékpárutat befejezni, megépíteni. Egyébként az pedig a városvezetés szíve, joga, hogy ők nem tárgyaltak és nem alkudoztak ezekkel a beruházókkal, hanem fölmondták a szerződést. Bízik benne, hogy nem jutnak el ennyire, csak ezt tudja mondani.

Egyébként, hogy ki mondta, az most talán annyira nem is érdekes. 

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.  

Szólj hozzá!

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.