Igazából senki sem akarta tarra vágni a kőszegi Meszes-völgyet egy új út miatt?

Nagy Donát 2020-07-21 09:55:32
A beruházás lefújása után úgy tűnik, valójában mindenki ellene volt az építkezésnek.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Az elejétől kezdve végigkövettük a Kőszegi-hegységbe tervezett új erdészeti út építésének ügyét. A már évek óta az asztalon lévő terveket a tavaly őszi önkormányzati választások után élesítették.

Az ötlet az volt, hogy a Kőszegi-hegyre egy vadonatúj utat építenek a kamionforgalomnak, a teherautók pedig a hegyen kitermelt fát szállították volna rajta. A kezdeményezés a környéken élők heves tiltakozását váltotta ki. Lehet, hogy 1985-ben minden sarki drogériában kaphatsz plutóniumot, de 1955-ben egy kissé nehéz beszerezni!

Bár időközben több alternatíva is felmerült, úgy nézett ki, hogy az út megépítése sziklaszilárd alapokon áll. A közmeghallgatásra a kőszegi lakosok mellett az ugytudjuk.hu szerkesztőségét sem engedték be a kőszegi vár Jurisics-termébe.

Később egy több oldalas dokumentum került ki a Zöldhatóság weboldalára, amelynek lényege, hogy a Szombathelyi Erdészeti Zrt. nem építheti meg az új erdészeti utat. Az okok egyébként triviálisnak tűnnek: nem tudott elegendő csereerdőt felmutatni az erdészet.

Nem tudott elegendő csereerdőt felmutatni az erdészet a Kőszegi-hegységre tervezett út miatt kivágott fák pótlására

Jelentős beruházás volt tervben a Kőszegi-hegységen kitermelt faanyag elszállításának megoldására, aminek eseményeit az elmúlt hetekben végigkövettük, és igyekeztünk minden felet megszólítani. Ez sokszor nem is volt egyszerű feladat. A Kőszegi-hegységen a kivágott fákat korábban más útvonalon, először Kőszegen át, majd többnyire Velemen keresztül hordták a kamionok.

Azóta eltelt több, mint egy hét, és sorra jelentek meg azok a Facebook posztok és újságcikkek, amikben mindenki kifejti, mennyire örül az út megnemépülésének. Csakhogy sokan nem igazán vettek részt az út elleni küzdelemben.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Kovács Péter helyi lakost telefonon kérdeztük meg, mit gondol a határozatról, és a jelenlegi hangulatról.

Nem sajnáljuk Básthy Bélától [Fidesz-KDNP, Kőszeg polgármestere], mert végül is kiállt mellettünk, ha csak szerényen is. De hogy ő lobbizta volna ki, hogy ne épüljön meg az erdészeti út, az azért "erős"

- mondta Kovács, majd hozzátette, ez az út már rég épülne, ha nem állnak ki magukért.

Básthy kényszerhelyzetben volt, ugyanis sok, ismerten kormánypárti helyi is aláírta az út elleni petíciót.

Úgy gondolják, Básthy sem akarta az utat a város mellé, de egyszerűen nem tudott szembeszállni az állami céggel, amelynek köztudottan szintén kormánypárti vezetése van.

Kellett neki a civilek fellépése, hogy kezdeni tudjon valamit a helyzettel. A közmeghallgatáson is azt mondta, jogilag ő nem tehet semmit. Kérte tőlünk, hogy normálisan kommunikáljunk minden féllel, hiszen bármi is lesz az út sorsa, neki tovább kell dolgozni az erdészettel is.

Kovács azt mondta, már egyeztettek az EMLA nevű környezetvédelmi jogi egyesülettel is arra az esetre, ha elkezdődne a beruházás. Szerintük végig jó esélyük volt az útépítés megakadályozására, mivel a hatástanulmány sok sebből vérzett.

Szerintem ők sem akartak pert, ezért inkább találtak valamit, ami miatt mégsem kell megépíteni az utat. Kötve hiszem, hogy az állami erdészet nem tudott róla, hogy nem elegendő az a mennyiségű csereerdő, amit felajánlanak a kivágott fák helyett.

Ágh Péter (Fidesz-KDNP) oszággyűlési képviselő szintén írt pár sort, pedig semmit sem tett az út megépülése ellen.

Ez alapvetően nem fáj nekünk, de valahol mégis baj, hogy most maguknak tudják be a győzelmet. Pedig ha mi nem lennénk, már rég épülne az út.

- mondta Kovács.

A helyiek egyébként még mindig kicsit furcsának találják azt az indokot, amire hivatkozva nem épül meg a fakitermelő út. Attól tartanak, ezzel csak időt szeretne nyerni az erdészet, hogy kicsit elüljön a por.

Eredetileg nem is a végül megnevezett, cáki csereerdő volt a dokumentációban. Mikor cserélték ki, és ha az első körben felajánlott terület sem volt elég nagy, miért kisebbre cserélték?

Kovács Péter azt is elmondta, hogy miután kiderült, nem épül meg az út a Meszes-völgyben, sok biztató üzenetet kaptak. Többen újra úgy gondolkodnak, hogy van értelme felszólalni az igazságtalannak tartott dolgokkal szemben.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A kőszegiek összefogását jól jellemezte az a 2000 online aláírás, amit Bányai-Németh Gábor, a kőszegi Momentum elnöke szedett össze, így őt is felhívtuk, hogyan értékeli az elmúlt időszakot.

Az, hogy Básthy lobbizott vagy sem, azt nem tudjuk

- mondta Bányai-Németh.

Anno kiadott egy közleményt, hogy várják az észrevételeket, illetve belengette a Pogányi út lezárását is a kamionok előtt. Velünk viszont nem beszélt, nem kommunikált. A közmeghallgatáson azt mondta, 200 aláírás gyűlt össze, pedig én 2000-at adtam le.

Bányai-Németh szerint Básthy lobbierejét "mindenki ismeri".

Ha mi, helyiek nem állunk ki, és nem kap nyilvánosságot az útépítés, akkor mire bárki tapsol, már el is készült volna. Ha rajta múlik, nem lobbizott volna magától, hiszen minden érték a határokon belül volt, ment volna a pecsét, és kész. Básthy viszont láthatta, hogy kormánypártiak is aláírták a petíciót. Ez a természetvédelmi terület pedig mindenkinek, így a fideszeseknek is fontos. De az egész ellenállás csak akkor indult el, amikor mi elkezdtünk vele foglalkozni.

Bányai-Németh azt mondta, Cákról már keresték is őt, mert az ottaniaknak is komoly kétségeik vannak a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-vel kapcsolatban.

A közmeghallgatáson Bugán József, a erdészet vezérigazgatója kimondta, hogy az állam vagyonát nem lehet fent hagyni a hegyen. Mint kiderült, de, fent lehet. Hiszen nem biztos, hogy az erdészet elsődleges feladata az, hogy profitot termeljen.

Lapunk természetesen megkereste a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-t is, hogy részükről mi a következő lépés, mi lesz a már kivágott fákkal, merre terveznek szállítást, de választ nem kaptunk levelünkre.

A cikk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával készült.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.