A brit kutatók szerint a hirtelen jelentkező kiütések is a koronavírus jelei lehetnek

Fehér Buda 2020-07-16 13:59:47
Új tünetet adhatnak hozzá az egyre gyarapodó listához.

Brit tudósok arra kérték a szigetország egészségügyét, hogy a koronavírus tünetei közé sorolják a hirtelen megjelenő kiütéseket is. Egy nemrég befejezett kutatás ugyanis arra az eredményre jutott, hogy bizony a kiiütések is jelezhetik, hogy valaki megfertőződött a vírussal.

A felmérést a londoni King’s College végezte el, 20 ezer brit beteget vizsgáltak meg, akiknek vagy pozitív lett a koronavírus-tesztje, vagy a betegségük tüneteiből arra következtettek, hogy elkapták a vírust. A kutatók aztán kimutatták, hogy a betegek közül 9 százaléknál csak a kiütések jelentkeztek, míg 8 százalékuknál más tünetek mellett jelentek meg a viszkedő foltok. A kutatók szerint ha a koronavírus tüneteinek listájához hivatalosan is hozzáadják a kiütéseket, akkor gyorsabban és pontosabban állapíthatnák meg az orvosok, hogy mely betegek fertőződtek meg.

A brit egészségügy egyelőre csak három tünetet kötött össze a világjárványt okozó vírussal, ezek a láz, a folyamato köhögés és az ízlelés vagy a szaglás elvesztése. A szigetország orvosai azt tanácsolják, hogy aki ezek közül tapasztal magán akár egyet is, az vonuljon karanténba, és amilyen gyorsan csak lehet, csináltassa meg a tesztet.

A kutatók viszont azt mondják, hogy a lista miatt sokan nem veszik komolyan a többi tünetet, így akaratlanul is elősegíthetik a vírus terjedését, de az is előfordulhat, hogy túl későn fordulnak orvoshoz. A kutatást végző egyik orvos, Mario Falchi szerint már csak azért is jó lenne feltenni a listára a kiütéseket, mert ezek sokszor hetekig megmutatkozhatnak, jóval tovább, mint a koronavírus bármely más tünete. A lista egyébként országonként eltér, Amerikában például 11 tünetet tartanak számon, míg Magyarországon kilencet.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Letartóztatásban marad Matolcsy Győrgy

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.