3035 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma

ugytudjuk.hu 2020-05-04 06:50:00
Eddig összesen 351 beteg halt meg.

A mai naptól részletesebb adatközlést végeznek a kormányzati honlapon. Külön is feltüntetik az aktív fertőzöttek számát: ez azoknak a számát jelenti, akik még koronavírussal fertőzöttek és még nem gyógyultak ki abból, kórházban vagy otthonukban vannak. Emellett az aktív fertőzöttek, a gyógyultak és az elhunytak statisztikájánál külön bontva láthatóak Budapest és Pest megye, valamint az ország többi részének adatai.

Győr-Moson-Sopron megyében 79, Vas megyében 14 beteg van.

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3035 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős beteg. Ezzel 351 főre emelkedett az elhunytak száma, 630-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek 63%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 51%-a budapesti vagy Pest megyei. 1027 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 55-en vannak lélegeztetőgépen.

Mától megkezdődik a védekezés második szakasza a honlap szerint. Az egész országban továbbra is fontos az ajánlások és a szabályok betartása, pl. a 1,5 méteres védőtávolság tartása és az arc eltakarása a boltokban és tömegközlekedési eszközökön. Az időseket továbbra is arra kérik, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat, és az élelmiszerboltokat, patikákat, drogériákat a nekik kijelölt idősávban, 9 és 12 óra látogassák. 

Szólj hozzá!

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.

Citromsárga riasztást adtak ki Vas vármegyére

Délután és este zivatarok jöhetnek.

A bírók vehetik birtokba a bezárt győri börtönt

Akár azokban a cellákban is dolgozhatnak ahova régen ők juttatták az elítélteket. 

Porsche, airsoft, krémes, lecsó, oprea és death metal

Program program hátán a hétvégén Győr környékén.

Szólt a magyar himnusz a kajak-kenu vb-n Győrben

A nyitónapon erősen indított a magyar kontingens.

A mesterséges intelligencia fontosságáról egyeztetett a Soproni Egyetemmel Palkovics László

A fenntarthatóság és az erdőgazdálkodás állt a program középpontjában.

154 ezer forinttal károsították meg az áldozatukat a telefonos csalók, néhány napja Győrben

Banki alkalmazottnak adták ki magukat. Hiába fogott gyanút a sértett, már késő volt.