Az MTI összekeverte Győr alpolgármestereit, és Fekete Dávidot vélte felfedezni a kajak-kenu céltorony átadásán

Dömötör Gábor 2025-08-29 12:31:00
Pedig a képviselő ott sem volt, épp egy másik kamuval foglalkozott: a Tisza adóemelését magyarázta el a Facebook-on. 

Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezető már nem egyszer kápráztatta el a nagyérdeműt különleges képességeivel, és szerkesztőségünk is nyomon követte csodás tetteit. Hogyan kell a megyében nem kampányolni, extra matek zsenivel Győrt Bécs elé helyezni, füvet nyírni, szalagot átvágni, unokatesóval koncertet szerveztetni, milliárdos megszorításoknak örülni. Mondhatnánk, hogy ahol fát vágnak ott hullik a forgács, de a győri Fidesz első emberét most nem saját maga, hanem a Magyar Távirati Iroda hozta elég kellemetlen helyzetbe. 

A képen elrejtettünk egy valódi alpolgármestert.

Történt ugyanis, hogy néhány napja Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester és Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester, Weisz Róbert, az MKKSZ győri szakosztályvezetőjének meghívására, helyszíni bejárást tartott, a szeptember 4-7. között megrendezésre kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokságra felújított céltorony átadásának apropóján. A milliárdos költségvetésből működő, a magyar hírszolgáltatás alfájának és omegájának számító MTI, a beszámolójában nemes egyszerűséggel, Fekete Dávidra cserélte Kósa Rolandot, szerintük a fideszes önkormányzati képviselő vett részt az eseményen. 

Fotó: MTI

Annyit engedjünk meg a MTI-nek, hogy Fekete Dávid korábban valóban betöltötte Győrben az alpolgármesteri posztot, de azt nem tudni, hogy a lassan egy éve pozícióban lévő Kósa Roland személye, hogyan nem szúrt szemet a hiteles tájékoztatás alapintézményének. Az már nyilván csak hab a tortán, hogy a hibás cikket változtatás és ellenőrzés nélkül tovább közölte számos hírportál, akiknek szintén nem tűnt fel, hogy valahol homok került a gépezetbe. 

A távirati iroda fiaskója azért is pikáns, mert a győri Fidesz első embere nem sok vizet zavart azért, hogy a 100 milliós beruházás megvalósuljon, és a város méltó módon adhasson otthont a rangos sporteseménynek. Pintér Bence Facebook-posztjában így fogalmazott a személycsere kapcsán: 

Fekete Dávid nemhogy nem volt ott a bemutatón, az 1999-ben épült ikonikus céltorony felújítása a Győrt sújtó állami elvonás miatt – amit Fekete Dávid támogat, mert szerinte „Győr stratégiai érdeke” – csaknem meghiúsult.

A szűkös pénzügyi mozgástér okán többször került ki és vissza az előzetes költségvetési tervekből a felújítást fedező 100 milliós költségvetési sor. Kósa Roland alpolgármester úrral és a hivatal pénzügyi szakembereivel minden forintot az élére állítottunk, filléres tételekkel egyensúlyoztunk, hogy többek között ez a beruházás megvalósulhasson.”

Fekete Dávid úgy került most nehéz helyzetbe, hogy igazából ott sem volt, de az azért beszédes, hogy a nem kevés közpénzből működő MTI még péntek délben sem vette a fáradságot, hogy javítsa a hibát, nagyon úgy tűnik, hogy az ő alpolgámesterük a folyók városaban Fekete Dávid marad, ha fene fenét eszik, akkor is. 

Fotó: MTI

Az pedig tényleg csak szakmai lábjegyzet, hogy a ‘Győr’ szót a nevéből elhagyó ETO FC csapatát, továbbra is ETO FC Győrnek nevezi az 1881 óta kiválóan működő Magyar Távirati Iroda, azt az infót sem sikerült naprakésszé tenni. A kérdés már csak az, hogy ilyen hibák mellett mennyire hihet az egyszeri olvasó, ne adj’ isten egy médiamunkás az MTI híreinek hitelességében. Mert ha abból az Orbán Viktor féle mondásból indulunk ki, hogy a nótát az választja, aki fizeti a zenekart, akkor a helyzet nem túl rózsás.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.