Nem létező bírósági idézést nyomtatott majd adott át ügyfelének egy győri ügyvéd

Farkas Bazsi 2024-12-16 07:52:29
Akár 3 év szabadságvesztést is kaphat a kamus jogi képviselő.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy győri ügyvéddel szemben, aki kinyomtatott és átadott saját ügyfelének egy bírósági idézést azt a látszatot keltve, hogy az ügyfél ügye már bírósági tárgyalási szakban van. Valójában sosem volt a valótlan tartalmú, formai hibákban szenvedő idézésnek megfelelő ügy bíróságon folyamatban.

A vádirati tényállás szerint az ügyvéd 2020. évben elvállalta, hogy polgári peres eljárást indít az általa elvállalt megbízásnak megfelelően. Az ügyfele ezt követően többször kereste őt telefonon és az ügyéről érdeklődött. 2022 februárjában, egy érdeklődés során az ügyvéd a számítógépéről kinyomtatott egy bírósági idézést, amelyet át is adott ügyfele részére.

Az ügyfél két hónappal később, áprilisban megjelent az idézésnek megfelelően a bíróságon, ahol – várakozás után, érdeklődésére – az ott dolgozó bírósági alkalmazottak közölték, hogy nincs ilyen ügy folyamatban a bíróságon.

A valóságban az ügyvéd a megbízásnak megfelelően sosem nyújtott be keresetlevelet a bíróságon, így nem is lehetett bírósági szakban folyamatban az ügyfél ügye.

Az ügyészség az ügyvéddel szemben közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Szólj hozzá!

Egy old timer Volkswagen bogárral gurul az Őrségbe Magyar Péter

Zala megy és Vas megye következik az országjárásban.

Milyen legyen a karikagyűrűd?

Te mit gondolsz, hogyan lehetne a legjobban kihangsúlyozni a karikagyűrűd stílusát? Ha valami igazán különlegesre vágysz, a mai karikagyűrűk között számos felületkezelési lehetőség közül választhatsz.

Az otthon fűtési rendszer karbantartása: a biztonságos és hatékony működés kulcsa

Otthonunk kényelme és biztonsága nagymértékben függ attól, hogy a fűtési rendszereink milyen állapotban vannak.

Pótfelvételi kisokos: még nem késő egyetemet választani

Július 30. és augusztus 7. között lehet jelentkezni. 

Az adagoló szivattyú: javítsd vagy cseréld?

Gondoltál már arra, hogy mi történik, ha egy adagoló szivattyú felmondja a szolgálatot? A legtöbb jármű és gép számára az adagoló szivattyú kulcsfontosságú, így meghibásodása nem csupán kényelmetlenséget okoz, hanem akár súlyos károkat is eredményezhet.

A bevallások nem megfelelő gyakoriságára figyelmeztet a NAV

Ma indul az új adategyeztetési kampány. 

Nem adott elsőbbséget és balesetet okozott egy férfi Szombathelyen

Az utasa súlyos sérülést szenvedett, őt pedig eltilthatják a vezetéstől. 

Több mint 350 millió forint ment el a VOKS2025 szavazólapokra 

Nem ellenőrizték, hogy valaki többször is kitöltötte-e, elhitték bemondásra, hogy nem. 

Medencék alá műpázsit: Praktikus és esztétikus megoldás

Sokan szembesültek már azzal a problémával, hogy a kerti medencéjük alja megsérült az éles kövektől vagy a felszín alatti gyökerektől. Ez sajnos nem ritka, és többeket elgondolkodtatott már, mivel is lehetne megvédeni a medence alját, hogy ellenállóbb legyen.

14 és fél milliárd forintból bővíti körmendi gyáregységét az Egis

Az állam 3 és félmilliárd forinttal száll be a költségekbe.

Alig fél éves működés után bezár az Oladi Posta és szatócsbolt

A munkaerőhiány miatt nem tud tovább üzemelni az üzlet.

Vágj bele a transzferálás világába bátran!

Sokan tántorodnak el már a kezdeti lépéseknél, amikor transzfer oldatokkal próbálkoznak.

Lélegezz tudatosan!

Elgondolkodtál már azon, hogy figyelsz-e a légzésedre egy kimerítő edzés közben?