Ugyan korábban három alpolgármester dolgozott Győrben, a Fidesz szerint most, hogy nem ők irányítják a várost elég lesz egy, félállásban

Farkas Bazsi 2024-10-11 18:44:00
Alpolgármester választás, tanácsnoki kinevezés, és bizottságok alakulása nélkül ült össze az új városi közgyűlés.

Ma délután tartották az alakuló közgyűlést Győrben. Az előzetesen kiküldött meghívó szerint az alpolgármester-választás, és az szervezet működési szabályzat felülvizsgálatára is sor került volna, ám végül Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester javaslatára ezeket a képviselők levették a napirendről. A változást azért kezdeményezte mivel elmondása szerint a korábbi szmsz (amely egyetlen félállású főre csökkentette az alpolgármesterek számát) törvénysértő, így annak törvényességi felülvizsgálata folyik.

A polgármester elmondta, hogy a korábbi ciklusban, amikor a Fidesz-KDNP adta a polgármestert, akkor három főállású alpolgármester segítette a polgármester munkáját. Példátlan az, hogy egy 130 ezres nagyvárosban egy félállású alpolgármester dolgozzon.  

Mivel az szmsz nem került módosításra, így a bizottságok sem álltak fel és a tanácsnokok sem kerültek megválasztásra.

A törvényileg előírt bruttó 1 millió 300 ezer forintos havi fizetést, plusz 38 ezer 650 forint idegennyelvi potlékot, valamint a havi bruttó 195 ezer forintos költségtérítést jóváhagyta a testület a polgármesternek. 

Fekete Dávid bejelentette, hogy 14 fővel alakult meg a Fidesz-KDNP frakció. Frakcióvezetőnek pedig őt választották.

Fekete azt mondta, hogyha nem is értenek egyet az alpolgármester személyével a város működésének érdekében meg fogják szavazni. Ahogy mondta ez a mostani egy eddig nem létező helyzet volt, vagyis, hogy a Fidesz-KDNP a többséget, egy ellenzéki tömörülés pedig a polgármestert adja.

Kósa Roland pedig azt bejelentette, hogy 3 főve alakult meg a Tiszta Szívvel a Városért frakció, melynek ő lesz a frakcióvezetője. 

Pintér polgármester székfoglalójában arról beszélt, hogy a ciklusban azért fog dolgozni, hogy rendbe tegyék Győrt, felkészüljenek az elkövetkezendő évtizedek kihívásaira. 

Majd ismertette az átvett költségvetés számait:

10 milliárd 100 millió forint a költségvetési vállalás, vagyis ennyi pénz megy még el működésre.

11 milliárd 500 millió forint van elkülönítve a költségvetési szerveknek, óvodák, bölcsődék, szociális intézmények, városrendészet és hasonló intézmények dolgozóinak fizetésére.

1 milliárd 200 millió forintot fog inkasszálni az állam szolidaritási hozzájárulásként.

A polgármester ezután az átláthatóságról beszélt. Mint mondta a városi cégeket kötelezni fogja arra, hogy szerződéseiket tegyék közzé. A polgármesteri hivatalban átláthatósági szobát hoznak létre.

Felújítják az eddig használaton kívüli szociális lakásokat, hogy ezek is használhatóak legyenek. 

Győr ismét egy modellváltás lehetősége előtt áll. Lehetősége van, hogy ne csak egy lábon álljon. A városban kutatólabor és szoftverfejlesztő cégek jelenthetik a kitörési pontot.

A vezetés feladata, hogy a város zöld és környezettudatos legyen. A helyi színházat pedig annak lerombolása helyett felújítaná a polgármester. De szóba hozta filharmonikusokat is, ahol a zenekar bővítésének lehetőségét szeretné megteremteni.

Tenni kell a közbiztonságért is. Ennek érdekében kamerarendszert fejlesztenek a városban, és megteremtik a lehetőségét a plusz rendőrségi járőrözésnek is.

Béke és együttműködés, Tiszta Szívvel a Városért - zárt így Pintér. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.