Júniusban kezdik el építeni Ácson az óriási katódgyárat

Pintér Bence 2024-03-07 07:15:00
Az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó, Győrhöz közeli üzemben évi 100 ezer tonna katódanyagot terveznek előállítani,

Idén júniusban kezdheti el felépíteni Magyarország egyik legnagyobb gyárát a Bamo Technology Ácson, ahol 2025 májusában már a termelés is megindulhat – mondta a katódanyaggyár közkapcsolati igazgatója, Fülöp Ferenc egy szerdai háttérbeszélgetésen a 444 cikke szerint. Összesen két csarnokot terveznek építeni, amelyek kapacitása évi 100 ezer tonna katódanyag előállítására lesz elegendő.

A 444 cikke szerint jövő májusban még csak az első csarnok fog elindulni a terveik szerint, ami évi 50 ezer tonna katódanyag előállítására lesz alkalmas.

Az is kiderült, hogy az üzem beindulása után napi 20-30 kamionnal fog megnövekedni a forgalom, azonban ezek Fülöp szerint nem a település utait, hanem a gyár mellett fekvő M1-es vonalát fogják terhelni. Az egyéb környezeti terhelések kapcsán is nyugtatta a kedélyeket a közkapcsolati igazgató, aki elmondta:

„a bemenő, illetve a kimenő anyagokat is zsákokban gyűjtik össze, ez a folyamat teljesen automatizált és zárt lesz, ami miatt a gyárnak nem lesz semmilyen ipariszennyvíz-kibocsátása. Valamint szerinte a gyár összes kibocsátása bőven a jelenlegi szabványértékek alatt lesz, mivel folyamatos szigorítások jönnek létre, amikkel már előre számolnak. Emiatt a területre hulló összes csapadék, ami nem zöldfelületre hullik, puffertározóba kerül, és egy külön vízkezelő egységen fog átmenni.”

Kell is nyugtatni a kedélyeket. Tavaly nyáron derült ki, hogy akkumulátorgyártással kapcsolatos beruházás indul a Győrtől húsz kilométerre fekvő Komárom-Esztergom megyei településen, bár – mint emlékezhetünk – a polgármester eleinte tagadta, hogy erről lenne szó. Később a nyolcból öt önkormányzati képviselő le is mondott a pozíciójáról az ügy miatt. A városban és környékén aláírásgyűjtés indult.

A nagyjából 520 milliárd forint értékű beruházás nyomán 900 új munkahely jön létre, amihez az állam pénzügyi támogatást nyújt, ennek mértékét azonban csak akkor hozzák majd nyilvánosságra, ha azt az Európai Bizottság jóváhagyta. A katódgyártás nem konkrétan akkumulátorgyár, de mégis ahhoz szorosan kapcsolódó termelés; ezen felül a környezeti hatásai sem valami rózsásak – ez derült ki legalábbis Debrecenben, ahol már működik egy ilyen gyár.

Az ottani gyár, az EcoPro BM 26 különböző veszélyes (mérgező és gyúlékony) anyagot használ fel a gyártás során, emellett a debreceni telep lezárt környezethasználati engedélyezési eljárásához készített hatástanulmányban az olvasható, hogy „az üzemelés hatásai minden környezeti elemre negatívan hatnak”. Az anyagban azt is írják, hogy a gyár működése a felszín alatti vízkészlet hosszútávú és jelentős megcsapolásával annak mennyiségi és ezáltal akár minőségi romlását is okozhatja. Az EcoPro BM tervezett napi iparivíz-felhasználása 2800 köbméter lesz.

A debreceni gyárban a tervezett ácsihoz hasonló mennyiségű, azaz évente 108 ezer tonna magas nikkeltartalmú katódot fognak előállítani

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.