A győri Vásárcsarnokban is lehet parkolóbérletet venni a következő két szombaton

Pintér Bence 2023-03-14 13:19:07
Hogy ne kelljen a Győr-Szol két irodájáig mennie az új zóna miatt érintett helyieknek.

Mint arról többször beszámoltunk, a győri közgyűlésben tavaly nyáron elfogadott tervek szerint április 1-től fizetős parkolási zónát alakítanak ki Nádorváros keleti, illetve Adyváros északi részén Győrben, ezen felül a Szent István úti lakótelepen.

Borsi Róbert helyi fideszes képviselő most hírül adta, hogy

a Győr-Szol Zrt. ideiglenes parkolóbérlet-árusítási pontot létesít a Vásárcsarnokban 2023. március 18-án és 25-én (szombatonként) reggel nyolc és délután kettő között.

Az ügyintézéshez személyi igazolvány vagy útlevél, vezetői engedély, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap vagy érvényes bérleti szerződés, lakcímkártya és az autó forgalmi engedélye szükséges.

Az új nádorvárosi és adyvárosi zónák a III. zónába kerülnek, tehát óránként 320 forint lesz a parkolás óránként, az éves lakossági bérlet 12 ezer forint az első autóra, a másodikra 63 ezer forint. (A szimpla, tehát nem lakossági bérlet a III. zónában 126 ezer forintba kerül.) A Szent István úti lakótelep a II. zónába tartozik, itt a parkolás alapdíja 440 forint lesz, a lakossági bérlet pedig ugyanúgy 12 ezer forintba kerül évente az első autóra, de egy második autóra 100 800 forintba. (A nem lakossági bérlet ára itt 201 600 forint.)

A tavalyi díjemelésre és zónabővítésre az után került a sor, hogy az egyébként rendszeresen tilosban parkoló Dézsi Csaba András polgármester 2021-ben saját hatáskörben már hozott egy ilyen jellegű döntést, de azt egészen őszig titokban tartotta. Abban a verzióban a lakossági parkolóbérlet nem 12, hanem 24 ezer forintba került volna. Cikkeink megjelenése után téma lett a parkolóbérletek árának emelkedéséből, a döntést pedig a választásra készülő Simon Róbert Balázs fideszes országgyülési képviselő közbelépése után visszavonták, majd egy közvélemény-kutatást készítettek a parkolásról, amelynek adatait a mai napig nem akarja kiadni az önkormányzat, pedig a polgármester ígéretet tett rá, hogy közzé fogja tenni az eredményt.

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.