Az Ipari Park bővítése ellen tiltakozó győri civilek csatlakoznak az LMP győri akkugyár-ellenes tüntetéséhez

Pintér Bence 2023-03-06 10:32:00
Posztban indokolták meg, hogy miért.

Mint arról mi is beszámoltunk, az LMP akkumulátorgyár-ellenes tüntetést szervez március 20-ára Győrbe, a városháza elé. Az Ipari Park győri bővítése ellen tiltakozó Szívügyünk Szentiván egyik szervezője, Szabó Andrea posztjából kiderült, hogy

a tüntetéshez csatlakoznak azok a győri civilek is, akik tavaly augusztus óta dolgoznak azért, hogy Győrszentiván mellett ne legyen különösen veszélyes ipari övezet.

A posztban a szervező arról ír, hogy civilként korlátozottak a lehetőségeik, se a városházán, se a parlamentben nem igazán tudnak felszólalni, helyi népszavazás kezdeményezésére sem elég az erejük.

„8 hónap megfeszített munka tapasztalatait és eredményeit figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy minden olyan kezdeményezésen részt veszünk, ami által lehetőséget kapunk arra, hogy üzenetünket minél szélesebb körhöz eljuttassuk. Ilyen lesz a március 20-i rendezvény is, amely során többek között Kun Zoli, Balog-Farkas Reni és jómagam is felszólalunk néhány percben”

– írta.

Hozzátette: szerinte kiváló alkalom ez arra is, hogy a közelgő márciusi győri közgyűlés előtt nyomást gyakoroljanak a képviselőkre azzal a határozati javaslattal kapcsolatban, amit kérésükre Pollreisz Balázs (MSZP) terjesztett elő,ami arra kéri a közgyűlés tagjait, hogy Szombathely, Érd és Budapest után Győrben is szavazzák meg: nem engednek semmilyen akkumulátorgyártással vagy fegyveriparral kapcsolatos beruházást a városba. 

Mint ismeretes, Győr 10 milliárd forint kölcsönt kapott az Ipari Park bővítésére, amit Győrszentiván mellett akarnak megvalósítani. Ennek a területnek Gipz, azaz különösen veszélyes ipar telepítésére lehetőséget adó besorolást akarnak adni, ezen felül semmit sem kommunikáltak a helyiekkel az egész projektről. A győrszentivániak augusztus eleje óta tiltakoznak, 5585 aláírást gyűjtöttek össze a projekt ellen, több száz fős tüntetést és ezer fő részvételével lakossági fórumot szerveztek, illetve az önkormányzattól független légszennyezettségi mérésre több mint 16 millió forintot gyűjtöttek össze.

A civilek a tüntetés után két nappal tartanak újabb fórumot Szentivánon, a Molnár Vid Bertalan művelődési központban.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.