A közérdekű adatigénylésnek egy titka van: ki kell adni az adatot!

Pintér Bence 2023-02-20 08:06:00
Dézsi polgármester újabb összeesküvés-elmélettel állt elő, pedig csak szimplán válaszolnia kéne az adatigénylésekre titkolózás helyett.

Ez egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre, ahol először megjelent!

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) győri polgármester úgy tűnik, nagyon szeretné, hogy végre ne csak a kormányt, hanem őt is érjék külföldről támadások. Ennek jegyében tavaly ősszel a szentiváni civileket vádolta meg minden alap nélkül azzal, hogy nyugatról finanszírozzák őket, az utóbbi napokban pedig az általunk benyújtott közérdekű adatigénylések kapcsán kezdett el egy összeesküvés-elméletet terjeszteni, szintén mindenféle alap nélkül.

A polgármester állítása szerint „az ellenzék” vagy „ellenzéki újságok” közérdekű adatigénylésekkel bombázzák a városházát, amelyben olyan adatokat kérünk, amelyek nincsenek a birtokukban – erre mindjárt visszatérünk –, majd amikor ezeket nem adják ki, akkor bejelentést tesznek a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál (NAIH). Azt is mondta a polgármester, hogy ezek az „ellenzéki újságok” velük akarják megiratni a cikkeiket.

Az állítások ezen része részben igaz, hiszen – mint arról rendszeresen beszámoltunk – valóban közérdekű adatigényléseket küldtünk év elején a városházának több ügyben is, olyan adatokat kérve, amelyeknek nyilvánosnak kellene lenniük, és amelyekre a városháza egy-két ponton válaszolt jóval több ponton pedig nem. Több esetben aztán valóban a NAIH-hoz fordultunk ezekben az ügyekben, mivel a polgármester általában nevetséges jogászkodással utasítja vissza a teljesen egyértelmű adatigényléseket – mint arról be is számoltunk, egyik rendszeres érvelése, amit a GYHG is átvett, már a bíróságon is elbukott.

De a polgármester továbbment annál, minthogy valós tényeket más fényben próbáljon beállítani.

Ugyanis azt az összeesküvés-elméletet terjesztette a GyőrPlusz TV-nek adott interjújában, és a GyőrPlusz Rádió reggeli interjújában is, hogy ezeket a közérdekű adatigényléseket valójában Budapestről, vagy külföldről diktálják, mert szerinte olyan magyartalanul vannak megfogalmazva, hogy biztos Google Fordítóval vannak lefordítva valami külföldi nyelvről. (Nem értjük, hogy ha Budapestről diktálják a kérdéseket, akkor ez hol lenne magyarázat.) Hozzátette, hogy vizsgálják, hogy nyilvánosságra hozhatják-e ezeket a kérdéseket.

Segítünk: az összes kérdésünk nemcsak cikkeinkben elérhető, hanem az Átlátszó KiMitTud-felületén is teljesen nyilvánosan, a polgármester válaszaival egyetemben, tehát bárki elolvashatja őket, akár most is. Meg is mutatjuk az ügyeket, amelyekben idén kértünk adatot az önkormányzattól:

  • megpróbáltuk megtudni, hogy hány óvónő mondott fel tavaly az önkormányzat intézményeiben, és hány óvónőt sikerült felvenni, erre nem kaptunk választ;
  • megpróbáltuk kideríteni, hogy hány óvodai férőhely, és hány óvodás van a városban, az elsőre kaptunk választ, a másodikra nem;
  • érdeklődtünk, hogy mennyibe került tavaly az óvodák épületeinek fűtése és villanyszámlája intézményekre bontva, erre nem kaptunk választ;
  • megérdeklődtük, hogy milyen külföldi utakon vettek részt a városvezetés és a közgyűlés tagjai, erre egy nonszensz válasz után egy részleges választ kaptunk;
  • kikértük a parkolásról szóló közvélemény-kutatást, amit nem akar kiadni a városháza;
  • szerettük volna látni a GYHG átvilágításának anyagát, de nem kaptuk meg;
  • ugyanígy a Győri Nemzeti Színház épületére vonatkozó állapotfelméréseket sem kaptuk meg;
  • kikértük a polgármester jutalmáról szóló külső szakvéleményt, ezt megkaptuk,
  • illetve a jegyzőnél érdeklődtünk több dologban, itt sem kaptunk mindenre választ.

Ezek közül a parkolásos közvélemény-kutatás és a GYHG átvilágítása kapcsán a polgármester nyilvánosan jelezte, hogy nyilvánosságra fogja hozni az eredményeket, aztán ezt mégsem tette meg. A parkolásos kutatás árát például csak kérdésünk után, utólag töltötték fel a rendszerbe úgy, mintha mindig is ott lett volna.

Miért kell kacifántosan fogalmazni?

A konkrét kérdéseinket a linken bárki elolvashatja, ha elsőre kicsit bonyolultnak tűnnek néha, az azért van, mert az egyszerűen és általánosan, emberi nyelven feltett kérdésekre a polgármester azzal szokta visszautasítani a választ, hogy látványosan funkcionális analfabétának tetteti magát, és nem tudja értelmezni a kérdést. Ezzel kapcsolatban is érdemes elolvasni a GYHG ügyében született ítéletet, amelyben kimondta a bíróság, hogy az adatigénylőnek egyáltalán nem kötelessége jogilag szabatosan fogalmazni az adatkéréseknél.

A legszebb példa talán, hogy a polgármester megtagadta egy olyan adatsor kiadását, amit egyébként a válasza előtt egy nappal kitettek az önkormányzat honlapjára, teljesen nyilvánosan elérhető módon. Itt látszik igazán, miféle jogi és nyelvi packázásokkal próbál kibújni az alól, hogy kiadjon egy olyan adatot, amit egyébként maguk tettek közzé egy nappal korábban, jó pár nappal az eredeti kérdésem után.

Eközben ugye sem a GYHG, sem a Győr-Szol nem akarja kiadni, hogy milyen alvállalkozókkal dolgoztatott tavaly és tavalyelőtt, ezekben az ügyekben perre fogunk menni, ugyanis már a hozzánk eljutó részleges adatokból riasztó kép rajzolódik ki a két nagy önkormányzati cég működéséről.

Szóval van egy üzenetünk Dézsi Csaba Andrásnak, mert látjuk, hogy a „nyitott városháza” politikája ellenére nagyon zavarja az, hogy a győri polgárok informálása érdekében közérdekű adatokat próbálunk nyilvánosságra hozni. A polgármester kedvenc mondása, hogy a munkának egy titka van, hogy csinálni kell.

Nagyon egyszerű a helyzet, mert a közérdekű adatigénylésnek meg egy titka van: ki kell adni az adatot!

Persze lehet titkolózni is, csak annak megvan az üzenete.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre! Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.