Dézsi Csaba András és a Győr-Szol-vezér sem tud értelmezni egy-egy egyszerű közadat-igénylést

Pintér Bence 2022-07-07 17:29:00
A parkolásról szóló közvélemény-kutatást, illetve a polgármester „rocksulijának” előkészítésére elköltött összegeket akarja most épp eltitkolni a győriek elől az önkormányzat és a Győr-Szol.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!

Szerdán írtuk meg, hogy Szabó Jenő győri fideszes képviselőnek, a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnökének gondjai akadtak a magyar nyelv megértésével. A hulladéktársulás egy konkrét ülésének jegyzőkönyvét szeretnénk tőlük közérdekű adatigénylés keretében kikérni, de jelenleg ott tart az ügy, hogy értelmező kéziszótárt idéznek, hogy azt bizonyítsák, ők miért nem értik az „ismeret” és az „információ” fogalmát.

Ugyanez a furcsa kórság elérte a polgármesteri hivatalt és a Győr-Szol vezetőségét is, akiktől három ügyben érdeklődtünk, amelyben úgy tűnik, nagyon titkolózni akarnak.

Dézsi Csaba András polgármestertől azt próbáljuk megtudni – mint az önkormányzat adatgazdájától –, hogy pontosan mi derült ki a tavaly ősszel készített parkolásos közvélemény-kutatásból. Szerintünk ugyanis a közre tartozik, hogy milyen eredmény jött ki a győrieket megkérdező reprezentatív közvélemény-kutatáson, amelynek nyomán először visszavonták, majd gyakorlatilag változatlan formában újra beterjesztették a díjemelést és a fizetős zónák kiterjesztését.

Ráadásul nem csak szerintünk: az Új Szó Nálunk még tavaly megkérdezte a polgármesteri hivatalt, hogy mikor teszik közzé az eredményeket, és nekik azt ígérték, hogy majd januárban. Ez azonban nem történt meg.

Ennek érdekében adatigénylésünkben elkértük

  • a parkolásról szóló közvélemény-kutatás során a közvélemény-kutatást készítő cégtől az önkormányzat számára megküldött, a közvélemény-kutatás eredményét ismertető dokumentumokat;,
  • és a szóban forgó közvélemény-kutatást végző céggel kötött szerződést.

Szerintünk elég világos, hogy mire vagyunk kíváncsiak, de a polgármester korábbi válaszában pont ugyanazzal indokolt, mint Szabó Jenő is korábban, miszerint úgy gondolják, hogy mi ezzel a teljesen egyértelmű kérdéssel nem mondtuk meg, milyen adatra vagyunk kiváncsiak. Válaszunkban ezért itt is jeleztük, hogy a parkolással kapcsolatban 

  • a parkolással kapcsolatban tavaly ősszel-télen készített közvélemény-kutatás összes adatát szeretnénk igényelni. „Az elkészült dokumentációban található összes szó érdekel, mégpedig abban a sorrendben, amilyen sorrendben azt az önkormányzat kézhez kapta. Nekem az is megfelel, ha ezt olvasható kézírással az eredeti dokumentumból szóról-szóra és ábráról ábrára kijegyzetelik” – írtuk. Ezen belül különösen az – ha a fenti mondatokat nem tudnák értelmezni –, hogy milyen kérdéseket tettek fel, erre milyen válaszokat kaptak, illetve hogy mekkora mintán, milyen módszerrel készült a felmérés.
  • Ugyanilyen pontossággal érdekel az a szerződés, amit az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal a közvélemény-kutatást végző céggel kötött. Ezen belül is különösen az, hogy mekkora összeget fizetett ki ezért az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal, és melyik cégnek.
  • Amennyiben nem az önkormányzat, vagy a polgármesteri hivatal rendelte meg ezt a közvéleménykutatást, vagy nem ezen jogi személyek számítanak adatgazdának hanem bármelyik másik, győri önkormányzathoz kötődő cég vagy intézmény, kérem jelöljék meg, hogy pontosan ki az adatgazda.

Ennél egyértelműbben szerintünk nem lehet megfogalmazni a kérést, aki ezt nem érti, annak vagy az értelmi képességeivel vannak problémák, vagy el akarja titkolni a szóban forgó adatokat.

Ehhez képest a csütörtök délután kézhez kapott válasz szerint a fiókja helyett, ahol a kérdéses iratok vannak, Dézsi Csaba András polgármester is rögtön az értelmező szótárhoz nyúlt, hogy megpróbálja megérteni az ismeret és az információ fogalmát, és szó szerint ugyanazt az érvelést adja elő, egészen addig az elképesztő szakaszig, hogy:

Mindebből következik, hogy az adatpontosítás továbbra sem tartalmazza milyen adatot igényel azon kívül, hogy az összes adatát, illetve tesz egy olyan szűkítést, hogy azokból szavakra szűkítette azt. Ugyanakkor a pontosítása kapcsán ellentmond ennek, mikor azt írja: „ábráról ábrára”, tekintettel arra, hogy az ábra nem szó, hanem „szemléltető rajz, kép” a Magyar értelmező kéziszótár szerint. Nem az adatgazda feladata annak eldöntése, mit kér az igénylő, hiszen adatigényeltre bízza, hogy mit tekint adatnak, továbbá belső ellentmondást tartalmaz: szavak vagy szavak és ábrák. Kérem tehát, pontosítsa, határozza meg az adatigénylését arra vonatkozóan, milyen adatot igényel, hogy eleget tudjon neki tenni az önkormányzat. 

Mindezt ugye azután, hogy már több körben megírtuk, hogy milyen konkrét dokumentumok teljes egészére vagyunk kíváncsiak. Innentől kezdve ebben a szellemben folytatódik az akadékoskodás: a következő kérdésben a közvélemény-kutatás rokonértelmű szavát, a felmérést használtuk, erre ez a reakciója a polgármesternek:

Az adatigénylése során közvélemény-kutatáshoz kapcsolódóan kér adatokat. Ugyanakkor itt felmérést említ. Kérem, pontosítsa adatigénylését a tekintetben, hogy a felmérésen a közvélemény-kutatást érti vagy valami mást, hiszen eltérő fogalomnak eltérő a jelentése. Kérem, határozza meg, hogy az „ezen belül” kifejezés mire utal, mivel nem egyértelmű: minden adatra, minden szóra, minden ábrára stb. 

A dokumentum többi része is bicskanyitogató, érdemes végigolvasni: ilyen kicsinyes módszerekkel igyekszik a „nyílt városházát” lépten-nyomon hirdető polgármester eltitkolni a győriek elől azt, hogy hogyan nyilatkoztak parkolásügyben.

A Győr-Szol vezérét is ugyanez a kórság támadta meg, ő sem ért magyarul

A Győr-Szolhoz két másik ügyben fordultunk:

  • egyrészt azt akartuk megtudni, hogy került-e bármennyibe is a már ismert összegen túl a városnak a városházi harangjáték üzembe helyezése, amelyről a cég éves beszámolója megemlékezett;
  • illetve azt az információt, hogy a szintén Győr-Szol éves beszámolójában is szereplő „Rock suli” kialakításának előkészítésére mennyi pénzt költött el a Győr-Szol; illetve milyen árajánlatot kapott a 2021-es beszámolóban említett munkákra.

A tervezett rocksuli kapcsán – amelyről a cég éves beszámolója megjegyezte, hogy annak elkészítésére árajánlatot kértek – ezt a választ kaptuk a vezérigazgatótól:

Kérem, pontosítsa adatigénylését a tekintetben, hogy mit ért az „előkészítés" kifejezés alatt, tekintettel arra, hogy az Ön által hivatkozott beszámoló ezt nem használja. Kérem továbbá az adatigénylés pontosítását a tekintetben, hogy milyen adatot igényel (mit ért a „milyen" kifejezés alatt) az árajánlat vonatkozásában. 

A harang esetében azt a választ kaptuk Prédl Antal vezérigazgatótól, hogy a kivitelezés nem a Győr-Szol dolga volt, ezért arról nem tudnak számot adni, a kérdésünk többi részét pedig nem értik, nem látják benne az adatigénylést. Kérdésünk egészen pontosan arra vonatkozott, hogy a műszaki ellenőri és „egyéb beruházásszervezői” feladato kapcsán keletkezett-e költség a Győr-Szolnál.

A helyzet szerintünk egész egyértelmű mindhárom ügyben: az urak vagy hülyék, vagy hülyének akarják tettetni magukat, hogy titkolózzanak.

Egyik sem néz ki túl jól.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.