A győri városvezetés szerint nincs baj a város átláthatóságával

Pintér Bence 2022-05-31 14:02:30
A közgyűlés végén az átláthatóság, a szeszgyár bűze és a kórházi vécék kerültek szóba.

Nemrég számoltunk be róla, hogy az Átlátszó, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország Ez a Minimum! néven 2019-ben meghirdetett átláthatósági programjának keretében megvizsgált önkormányzatok közül a sereghajtók között végzett a győri önkormányzat.

Ezt a tapasztalat is bizonyítja, hiszen az önkormányzat még csak-csak felteszi néha honlapjára azt, amit nagyon muszáj, a városi cégek már alig-alig; közérdekű adatigénylésre pedig a legritkább esetben adnak érdemi választ. Így a győriek nem kifejezetten ismerhetik meg, hogy az önkormányzat, illetve az olyan, évente milliárdos költségvetésből működő városi cégek mire költik pontosan a pénzüket, mint a Győr-Szol vagy a GYHG.

A keddi győri közgyűlés végén Pollreisz Balázs (MSZP) kért szót az ügyben. Megemlítette, hogy a 2019-ben készült, önkormányzatok átláthatóságát javító javaslatcsomagot ő a polgármesteri programjába befogadta, és a járvány miatt elsikkadt, de be akarta nyújtani ezt a közgyűlés elé később is. Most felolvasta azt a három pontot, amit a civil szervezetek Győrnek javasoltak:

  • az önkormányzat költségvetését és annak mellékleteit géppel feldolgozható, táblázatos formában tegyék elérhetővé;
  • tegyék közzé az önkormányzat által lefolytatott közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó hirdetményeket, az ajánlatok elbírálását tartalmazó összegzéseket és a megkötött szerződéseket is;
  • az önkormányzat az tegye közzé megkötött nagy összegű szerződéseinek listáját az Infotv.-nek megfelelő módon, illetve azok másolatát annak minden mellékletével és módosításával.

Erre Radnóti Ákos azzal válaszolt, hogy a Transparency International külföldről finanszírozott szervezet, az aljegyző pedig azzal, hogy minden törvényi előírásnak eleget tesznek. A polgármester ezután szokásáshoz híven vádaskodott egy sort.

Az ülés végén még Balla Jenő (Összefogás Győrért) szólalt fel több ügyben: dicsérte a Győr-Szolt a szép rendben zajló fűnyírásért, illetve reményét fejezte ki, hogy a kórháznak most megítélt önkormányzati támogatásból vegyenek csaptelepeket is a B-épület földszinti mosdóiba, ahol ilyenek nincsenek. Dézsi Csaba András polgármester jelezte, hogy ezekből a támogatásokból inkább műszereket szoktak venni.

Takács Krisztián is szót kért, a révfalui-belvárosi fideszes képviselő jelezte: sok jelzést kapott arról, hogy ismét nagyon bűzlik a szeszgyár, arra kérte a polgármestert, ismét vizsgálják ki az ügyet. Borsi Róbert (Fidesz) elmondta, hogy május kilencedikén levelet írt a fűnyírásról a polgármesternek, mivel a parkoló autókra sok fűnyesedék, kavics verődik fel, választ még nem kapott, de kedd reggel látta, hogy az autókat fekete lepellel választották le fűnyírás közben – kérte, hogy ha ez tesztüzem, akkor tartsák azt meg.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.