Minapi hír, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, korábbi miniszterelnök-jelölt megalapítja a civilek pártját. Vagy pártot alapít a civileknek. Jobbközép pártot. Vagyis pontosabban olyan civileknek, akik konzervatívok, keresztények, liberálisok és/vagy zöldek úgy, hogy az és/vagy reláció minden jelzőre áll.
Ahogy egy ismerősöm megjegyezte:
legalább ebben az új formációban a kommunistákat és fasisztákat nem akarja képviselni a polgármester.
Most, hogy a kötelező viccel megvagyunk, hol is kezdjük?
Kezdjük ott, hogy mi az, hogy civil. Az én olvasatomban ez olyan embert jelent, aki egy-egy adott ügyben szeretne a társadalom javára tevékenységet kifejteni, és ez az ügy természetesen lehet éppen politikai ügy is, de a lényeg az, hogy ezt első sorban nem azzal akarja elérni, hogy részt vesz a döntéshozatalban, hanem hogy egyrészt aktív, praktikus tevékenységet végez a területen az állam mellett/helyett, és igyekszik az ügyének megnyerni a döntéshozókat.
Nem ritkaság, persze, hogy valaki aktív civil tevékenységének egy pontján egyszer csak úgy dönt, hogy az adott ügyet még jobban tudná képviselni a politikában és politizálni kezd, de az a helyzet, hogy az már egy egészen másik világ, és onnantól kezdve az az ember nem „civil”, hanem politikus.
Márki-Zay Péter értelmezésében mást jelent egyébként a civil: az ő szemében az ellenzékváltás emberanyagát adják azok az emberek, akik valamilyen területen civilként tevékenykednek jelenleg. Még közelebbről pedig azokat, akik az ő mozgalmában dolgoztak a választás alatt, és ugyan ellenzéki aktivisták – figyeljünk, ez már egy másik kategória! – de nem léptek be pártba.
Röviden összefoglalva: a civilek emlegetése egyrészt egy, a NER ideje alatt már többször megpróbált, elhasznált és kikoptatott politikai termék, aminek soha semmi sikere nem volt még az elmúlt évtizedben.
Nem mozgatott meg tömegeket, cserébe hangsúlyozta ezt a mesterséges különválasztást politizáló politikusok és politizáló „civilek” között,
amely utóbbi valójában mindig is csak annyit jelentett, hogy
„olyan politizáló emberek, akik nem szeretik a Fideszt, de a Gyurcsánytól és az MSZP-től is sikítófrászt kapnak”,
vagy nem merik magukat politikusnak nevezni.
Save us, Jesus!
Másrészről pedig itt van ismét ez az őrület, hogy Magyarországnak Márki-Zay Péter szerint egy jobbközép pártra van szüksége (amibe azért a zöldek és a liberálisok is beleférnek, hogy emeljük a tétet), hiszen ilyen ugye nincs a palettán. Nincs, hiszen sem a neoliberális DK, sem a technokrata Momentum nem meri magát jobboldalinak nevezni, a Jobbikot meg inkább hagyjuk is.
De valójában kit érdekel ez? Kinek hiányzik még egy kapitalista, keresztény párt a palettáról?
Kinek jó az, hogy miközben a Fidesz és szatelitjei a teljes politikai spektrumot lefedik, és szélsőjobboldali retorikával és identitáspolitikával csinálnak jó sokszor baloldali ízű populista kormányzást, addig az ellenzéki oldalon minden háromfős választói csoportra alakul egy-egy párt? A Fidesznek egyébként biztos jó.
De van még egy probléma, és az maga Márki-Zay Péter. Aki már 2018-ban is küldetéstudatos Megváltó volt, és még olyan szerencséje is volt, hogy eljátszhatta a maga kis passióját az elmúlt hónapokban.
Talán igazságtalanul kapta ennyire az ívet MZP korábbi szövetségeseinek egy részétől, és nem teljesen az ő hibája az április 3-i választási vereség.
De egy biztosnak tűnik: Márki-Zay Péterből a magyar választók, és ezek között a ellenzéki választók széles tömegei egyáltalán nem kérnek.
Legyen elkötelezettsége, tisztessége bármennyire is valós – vagy tűnjön annak –, fővezérsége az ellenzék legnagyobb bukását hozta el másfél hónappal ezelőtt.
Se kormányt, se ellenzéket nem sikerült váltani, sőt, az előválasztásos összefogással az ellenzékváltást a lehető legjobban sikerült megakadályozni, hiszen a csapat maradt nagyjából ugyanaz, senki nem esett ki a parlamentből.
Szóval ez a hajó már elment, Péter…
(Ezt a cikket az Azonnali szállította.)
