Nem a krokodil hozza a halált a Níluson

KORG . 2022-02-23 07:22:25
Kenneth Branagh nekivágott a második Hercule Poirot sztorinak, a Halál a Níluson alapvetésnek.

Ahol Kenneth Branagh, az ír származású angol színész-rendező megjelenik, ott mindig történik valami. De eddig jobbára úgy, hogy hajszálon csúszik el az átütő sikere. Ám emberünk kitartó, képes a felszínen maradni.

Branagh, aki 61 évével már kiérdemelte a királynőtől a Sir címet, korábban is flörtölt Agatha Christie világával. Le is forgatta önmaga főszereplésével a Gyilkosság az Orient expresszen című eposzt, amely Agatha talán legismertebb műve.

De a falat elsőre nagy volt és részben meg is akadt a torkán. 

Halál a Níluson (12E) - hivatalos szinkronizált előzetes

A gyilkosság csak a kezdet volt.Poirot visszatér 2022-ben a mozikba!#HalálANíluson

Tisztes bukásról beszélhetünk, a 2017-ben bemutatott film mindössze 19 millió dollárt volt csak képes gyűjteni, azaz veszteséget termelt. Ebbe – sok más mellett – az is bele játszott, hogy Poirot karakterét szinte kisajátította a szintén Sir és szintén angol színész, David Suchet. Tényleg nehéz mással elképzelni a híres nyomozót.

Csakhogy emberünket kemény belfasti sziklából faragták. Folyamatosan dolgozott, hol a kamera előtt, hol mögötte, szinte minden nagyobb művészeti projektben részt vett. A covid-járvány ugyan lelassította őt is, de legalább volt ideje érlelni mondandóját. Nekivágott hát a második Hercule Poirot sztorinak, a Halál a Níluson alapvetésnek.

Már az elején jelezte, hogy az Agatha-adaptációból helyenként adoptálás lesz.  

Ám ezúttal a kör közepébe lőtt: a covid sújtotta forgatás ellenére cseng a kassza. A 120 perces mozira 50 milliót költöttek, a bevétel pár nappal a premier után már 300 millió (!) dollár felett van. A film szép számokkal fut a szombathelyi Savaria Moziban is, ami némi bíztatás a jövőre nézve.  

Vagyis Agatha Christie világa messze nem járt le, nem avult el, most is van rá vevő. Ezt ismerte fel Branagh és azt, hogy egy erősebb ráncfelvarrással érdekesen újramesélhető az ismert történet. Mégpedig úgy, hogy bevetik az új technikát, például a drónokat.

Lenyűgöz a Nílus a magasból és már-már megdöbbentő látvány a Ramszesz fáraó építtette Abu Simbel templom, a több ezer éves, rejtélyesen mosolygó óriás szikla szobrokkal.   

Ezek persze technika játékok. Az igazi izgalmak onnét indulnak, amidőn Branagh és csapata elkezd hozzáadni a történethez. Vagyis belenyúl a tartalmi részbe. Mindezt nagyon úgy teszi, hogy igazolva láthatjuk a korábbi pletykákat.

Miszerint Sir Kenneth Branagh nem csupán kirándul Agatha Christie világába, hanem ott tartósan meg is akar telepedni.

Ez akár sikerülhet is neki, erre példa most a Halál a Níluson. Olyan új vonásokat hoz, amelyek tényleg feldobják az unalomig ismert és lerágott cselekményt. 

A fő szálhoz nem nyúl, de máshoz igen. Így eshet meg, hogy a kényelmesnek, joviálisnak megismert Poirot a hajón még egy akciójelenetbe is belefut.

Arról nem is szólva, hogy az érkező hullákat a hajó sonka-szobájában helyezik el, mivel csak ott van hűtés. Szintén meg kell barátkoznunk az új Poirot érzelmi életével, amelybe beleférnek a könnyek és a hevesebb érzelmek. 

Meg az olyan kijelentések, miszerint „ A dolgozó nép egyszerű fia vagyok".

A legnagyobb változás a szereplőknél van. Míg korábban minden Christie-hős fehér volt, addig most nagyon más a helyzet. A szintén új, párhuzamos szerelmi szál főhőse például egy fekete zongorista lány (Letitia Wright). 

Poirot szívét nagynénje, a szintén fekete blues énekesnő, Salome dobogtatja meg (Sophie Okonedo). A főhősnő Linnet (Gal Gadot) könyvelője pedig az eredeti fehér, amerikaihoz képest egy arab férfiú (Ali Fazal).     

Hogy hányadán is állunk, azt jól hallhatóan húzza alá énekesnőnk, miközben egy elektromos gitárt penget 1927-ben, egy londoni pub-ban.

Szóval van elég újdonság az új verzióban, de mégsem sérül a cselekmény. Ennek oka, hogy nagyjából a film felétől végig futtatják a nyomozást. Igaz, itt is alkalmaznak egy cserét ( Poirot eredeti barátja, az ezredes nincs, van helyette egy új, a fiatal és heves Bouc (Tom Bateman).   

A vége sem az, mint az eredeti műben, sőt!  De ez maradjon titok, hiszen még az is megeshet, hogy valaki nem ismeri a sztorit... De a legfontosabb újítás, hogy választ kapunk egy sokakat gyötrő, kínzó kérdésre:

Vajon miért növesztett speciális bajuszt Hercule Poirot? 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.