Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!
Általában ügyeletes szerkesztőként csak bírósági tárgyalásokon a vádlottak, illetve a leleplező, kínos fotókra „odakeveredett”, nem közszereplő civilek arcát szoktam kitakarni.
Hogy most az egyik, Győrben induló kormánypárti politikus arcával, illetve nevével is ezt tettem a címlapon, illetve lentebb, annak két oka volt.
Fotó: Papp László Tamás
Az egyik, hogy kíváncsi lettem: vajon, ha letakarjuk, elhomályosítjuk az illető nevét, arcát, hányan tudnák, ki indul a Fidesz részéről abban az utcában?
Ha az ellenzékkel csinálnánk meg ugyanezt a kitakarós játékot, ott talán azért ismernék valamivel (de akár jóval) többen a jelöltek nevét, mert azon az oldalon nemcsak a pártszervezetek vezetőinek és aktív tagjainak volt beleszólása abba, kit indítsanak.
Hanem minden ellenzéki szavazónak, gyakorlatilag bárkinek, aki regisztrált az előválasztáson.
A Fidesz szavazóinak ilyenfajta perdöntő szerepe a jelöltjeik kiválasztásában nem volt, sőt. Igazából a helyi szervezeteknek se. Felülről, a legmagasabb szinten döntötték el, hol ki indul.
Ám gyanítom: a NER lelkes híveit ez különösebben nem is érdekli.
Bárkire rászavaznának, akin ott a pártlogó.
Így, ha mondjuk Kara Ákos helyett (ő van ugyanis takarásban) másvalaki lenne a jelölt a győri 2-es körzetben, az se rázná meg különösebben őket.
Fotó: Papp László Tamás
A végletekig polarizált kampányháborús légkörben a belpolitikai címer többet nyom a latban, mint a jelölt személyes tulajdonságai.
Akár a szavazólapon is kitakarhatnák a nevét, a hívők vakon is oda ikszelnének, ahová kell.
Más formában, de persze az ellenzék soraiban is megvan ez a fajta összezárás: mindegy, ki az, csak a miénk legyen.
Ez volt tehát az archomályosítós játék egyik oka.
A másik pedig az, hogy a Fidesz is ezt csinálta a jelölt mögött feltűnő arcokkal. Nemcsak Kara Ákos plakátján, hanem az 1-es körzetben induló Simon Róbert Balázsnál is, egyáltalán: központilag az összesen.
Fotó: Papp László Tamás
De nem egyenlő arányban homályosították el a Fidesz-politikusok háta mögött állók arcait. Hanem úgy, hogy az szándékosan vagy sem, de jól kifejezi a NER lényegét.
Minél közelebb áll valaki a rendszer helyi vezetőjéhez, annál kevésbé homályosak, annál jobban kivehetőek, felismerhetőek a vonásai. S minél távolabb, annál szétfolyóbbak, pacaszerűbbek.
Kevés dolog definiálhatja jobban vizuálisan ennek a mindenféle politikafüggetlen (de legalábbis kormányfüggetlen) intézményt, alrendszert, autonómiát, önkormányzatiságot leépíteni, felszámolni akaró rezsimet.
Csak akkor vagy igazán látható, felismerhető, azonosítható, egyáltalán:
Valaki,
ha a vezetőhöz közel tudsz lenni. Mert onnan (és csak onnan) jön a befolyás, a pénz, a lehetőség.
Máskülönben, ha távolabb kerülsz, már nem vagy senki. Még Senki se vagy. Csupán egy szétolvasztott arcú, bizonytalan identitású lény. Ahogy régen (1984-ben) mondták:
Nemszemély.
A NER-homályzónában.
