Ennyit keresnek átlagosan a fizikai dolgozók

Bazsó Bálint 2022-01-25 07:22:00
Nagyot nőtt egy év alatt a bérük. Mármint a bejelentett.

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1441 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, ez 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1322 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden.

Csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder, amely megállapította, hogy 2021 végére 1300 forint alatti átlagos fizikai órabér már az ország egyetlen pontjára sem volt jellemző.

Hozzátették, hogy tavaly az egyes országrészek közötti különbségek valamelyest csökkentek: a régiók többségében 1300 és 1450 forint között mozgott az átlagos órabérszint, a Közép-dunántúli régióban 1500 forint körül alakult ez a mutató. Budapest és Közép-Magyarország viszont továbbra is kiemelkedett az országos átlagból 1900 forint körüli értékével.

A közlemény idézte Hamrák Viktort, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatóját, aki elmondta, 2021 harmadik negyedévében tapasztalt 1429 forintos országos átlagórabérhez képest az év utolsó három hónapjában kevesebb mint egy százalékkal nőtt a fizikai bérek szintje.

Ugyanakkor megjegyezte, már most látható, hogy az idei év elején újabb lendületet vesz az órabérek emelkedése. A minimálbér csaknem 20 százalékos emelkedése a magasabb bérszintet kínáló vállalatok számára is emelési kényszert jelent a versenyképes bérajánlatok fenntartása érdekében. Emellett az infláció jelenlegi, 7 százalékot meghaladó mértéke is komoly bérfelhajtó tényező. Mindezek miatt 2022 egészében kétszámjegyű bérnövekedés jelezhető előre a szakember szerint a fizikai munkát végzők körében.

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó, csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg.

Közölték, a 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál az éves béremelkedés mértéke a 2020-ban tapasztalt évi 2,9 százalékról tavaly 4,2 százalékra emelkedett.

A közleményben Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere elmondta, az adatok azt mutatják, hogy a középvezetők körében mért átlagbér-növekedés tavaly nem érte el az infláció mértékét sem. Bár a fluktuáció mértéke ennek ellenére is igen alacsony maradt ebben a szegmensben 2021-ben, a cégek idén jó eséllyel itt is nagyobb, legalább 6-8 százalékos mértékben lesznek kénytelenek emelni, ha vezető munkavállalóikat hosszabb távon is meg szeretnék tartani.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.