Bennfentes riportalanyuk úgy véli: az egészségügyben a járvány előtti rend jó eséllyel nem fog helyreállni, s a rendszer nem bírta volna ki, ha tavaly kötelezően mindenkit be akartak volna oltani. A koronavírus apropóján pedig drasztikus átalakítások jönnek a fővárosi kórházakban, melyek több vonatkozásban nem jobbak, hanem rosszabbak a vidékieknél.
„Sokszor emlegetik a vidék-főváros ellentétet, a Budapest és az ország többi része közötti különbségeket. A legtöbb ilyen összehasonlításból Pest szokott győztesen kikerülni. Na, az egészségügyben ezt pont fordítva van”
– mondja az Ugytudjuknak korábban is többször nyilatkozó belső forrásunk, Gizella, aki egy budapesti kórház dolgozójaként a járvány alatt az oltópontokon éppúgy teljesített szolgálatot, mint COVID-megfigyelőben, valamint intenzív osztályon. (A nyilatkozati tilalom miatt csak lemaszkolva, álnevet használva idézhetjük a szavait.)
Egészségügyi dolgozó Orbán ajándék szabadságáról: Nesze semmi, fogd meg jól!
A miniszterelnök a tegnapi kormányinfón ígérte meg, 10 ajándék szabadságnapot adnak a védekezésben résztvevőknek. Mint a kormányzati oldalról megtudható: A jogszabály szerint két éven belül 10 nap többletszabadságra jogosultak a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók, a rendvédelmi dolgozók, katonák és a honvédségi alkalmazottak, a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és kormányhivatali dolgozók.
„Ha belépsz egy átlagos fővárosi kórházba, utána pedig valamelyik megyeszékhely kórházába, azonnal látni fogod a különbséget, sőt.
Nem is kell bemenni, elég ha megállsz előtte.
Nyilván vannak kivételek: lerobbant megyei kórház, és csillogó-villogó budapesti. De a tendencia mégis az, hogy a nagyobb vidéki kórházak fel lettek újítva, jó példa erre a győri, amely tényleg rendben van e tekintetben, a fővárosban viszont az egészségügyi intézmények jelentős része szocreál romhalmaz, amelyhez már hozzányúlni sem érdemes, le kell dózerolni az egészet, aztán újat építeni.”
– mondja forrásunk, aki szerint nemcsak a külsőségekben van ilyen kontraszt.
„Vidéken alapvetően létrejött a súlyponti kórházak rendszere, a kisebb, megyeszékhelyen kívüli fekvőbeteg intézményeket nagyrészt leépítették, az ágyaik számát csökkentették vagy szimplán bezárták őket. Budapesten kívül a magánellátás sem olyan kiterjedt, így aztán a komolyabb vizsgálatok, befekvést igénylő kezelések, műtétek oroszlánrészét egy helyen, egy intézményben végzik.
Emiatt egy vidéki orvos kevésbé tudja azt megcsinálni, amit a fővárosi kollégája idáig nagyobb eséllyel tehetett: hogy lerázza, kitessékeli a beteget - ha nem tetszik, menjen máshová”
– állítja Gizella, azt is hozzáfűzve:
„A megyei kórházakban az orvos tudja, hiába küldi el a problémás beteget, az ugyanúgy hozzá (de legalábbis ugyanazon intézménybe, osztályra) fog visszajönni, mert nem tud máshová.
Budapesten és környékén viszont mostanáig kevésbé voltak befalazva, leépítve azok a kerülőutak, amelyek révén, ha valaki elégedetlen a lakóhelye alapján a rendszer által kijelölt ellátóhellyel, akkor nincs annyira rákényszerülve, hogy ott helyben kiharcolja magának a megfelelő bánásmódot, s addig járjon az orvos nyakára, míg rendesen meg nem vizsgálja.
Hanem a közfinanszírozású ellátáson belül szépen átmegy egyik kerületből a másikba, és valamilyen ismerősi, haveri alapon ott látják el.”
– fogalmaz riportalanyunk, Gizella.
Aki szerint:
„Vidéken régóta nemigen, de legalábbis jóval kevésbé van olyan, hogy amennyiben nem tetszik a megyei kórház, akkor átmegyek a szomszéd kisvárosi kórházba, és ott megoperáltatom magam. A járvány persze most jó apropó, hogy ezek a kiskapuk a budapesti egészségügyben is be legyenek falazva.
A koronavírus miatt osztályok működését függesztették fel, számos intézmény félgőzzel üzemel.
És könnyen lehet, hogy ez a vészhelyzet után is így marad”
– jósolja emberünk, aki az egyik fővárosi kórházban szakdolgozóként tevékenykedett, de az ő osztályát is bezárták, és hónapokig járványfronton vezényelték ide-oda.
Gizella úgy véli: az intézkedéseknek óhatatlanul lesznek vesztesei.
„Végül is a lerázás és a kitessékelés továbbra is menni fog, csak rendszerszinten.
Hogy a közellátással elégedetleneket egyre inkább a magánellátás felé tolják. Erre Budapesten azért nagyobb lehetőség van. Ez persze növelni fogja a feszültséget.
Amennyiben a közellátáson belüli trükkös, görbe utak beszűkülnek, akkor a vidéki beteghez hasonlóan a fővárosi páciensnek is, ha nincs pénze a krónikus betegségét folyamatosan magánorvossal kezeltetni, akkor a rendszer által kijelölt orvossal kell együttélnie vagy megharcolnia.”
– teszi hozzá Gizella, aki úgy látja: azok is csalódni fognak, akik a magánorvoslástól várják a csodát.
„Tapasztalni fogják, hogy a fizetős hely nem feltétlenül jobb a papíron térítésmentes állami kórháznál. Annyiban persze igen, hogy az épület szebben néz ki, de könnyen meglehet, hogy mondjuk
a seb összevarrásához használt fonál viszont gyengébb minőségű.
És operációt követően nem nagyon fogják hosszú ideig figyelni, utókezeni a beteget, hanem kis túlzással, ha túléli a műtétet, akkor már másnap kirakják az utcára.
Egy közkórházban, ahol nem önköltséges alapon zajlik a gyógyítás, hiába veri az asztalt a beteg, hogy csináljanak MRI-t, nem fogják a vizsgálatot indokolatlanul elvégezni rajta. Egy magánintézményben viszont a hipochonder pácienst simán lehúzzák méregdrága, felesleges vizsgálatokkal.”
– figyelmeztet kórházi emberünk.
Egy korábbi riportunkban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász is hasonló jelenségről beszélt. Szerinte:
„...sajnos növekvő számban fordulhat elő az is, hogy bizonyos szolgáltatások a közellátásból kikopnak, és csak magánellátásban vehetőek igénybe. Ilyen például a gyermekpszichiátria. A korábbi nehézségek és az újonnan keletkezett feszültségek nyomán sokan fognak a magánegészségügy felé fordulni, tőlük várva a „megváltást.”
– mondta a szakértő.
„Ettől a rendszertől biztonságot senki ne várjon" - egészségügyi dolgozókat kérdeztünk az új szerződésről
Számos egészségügyi dolgozó kereste meg portálunkat a szolgálati jogviszonyról szóló új szerződés hatályba lépése után. Nemcsak a győri kórházból, de jó pár fővárosi és más vidéki intézményből is. A legtöbben csak álnéven voltak hajlandók nyilatkozni, de olyan is akadt, aki személyazonosságát felvállalva, nyíltan bírálta a rendszert.
A magánegészségügy azonban a kutató szerint szakmailag nem nyújt annyival jobb ellátást, mint amennyivel többe kerül, sőt.
„Néhány magánszolgáltatónál érzékelhető olyan menedzsmenti elvárás,hogy az ott dolgozó orvosok minél több vizsgálatot, beavatkozást próbáljanak „rásózni" a betegekre"
– fejti ki Sinkó. Aki azt reméli, hogy az ilyen elvárások kikopnak a magánellátásból a jövőben, a piaci szelekció erősödése és a kontrollmechanizmusok belépése segítheti a tisztulási folyamatot.
A szakértő azt is elmondta: „egy-egy ellátás koncentrálása révén a felesleges párhuzamosságokat ki lehetne vonni a működtetésből és így a meglévő humánerőforrás-gondokat valamennyire enyhíteni. Nemzetközi trend a központosítás, az egészségügyi ellátások koncentrációja, például Finnországban egy intézményben végzik a csípőprotézis-műtétek 50 százalékát”
Forrásunk, Gizella pedig megjegyezte azt is: a COVID-világrend a kórházakra tartósan rányomta a bélyegét.
„A járvány óta az emberek tömegei akarják visszakapni a régi életüket. De erre pont a kórházakban van a legkevesebb esély.
Új világ jön az egészségügyben, ami sokaknak nem fog tetszeni.
Nekem se tetszik, de sok mindent nem tehetek ellene”
– fogalmaz. Azt is hozzátéve:
„Arról rengeteget beszélnek, hogy mennyi orvos, ápoló és szakdolgozó hiányzik, s hogy gyakran pont a legjobbak mentek el külföldre vagy a magánszektorba. Hát én most felfedeztem a rendszernek egy újabb gyenge pontját. Amely nem olyan látványos, de vészhelyzetben éppúgy összeomláshoz vezethet.”
– állítja.
”Az oltóponton lévő adminisztrátorok némelyike kritikán aluli munkát végzett. Hihetetlenül gyenge az emberanyag, csigalassan dolgoznak. Én, aki soha nem végeztem adminisztratív irodai munkát, hamarabb bevittem az adatokat a rendszerbe, mint az, akit ezért fizetnek, s évek óta ezt csinálja.
Arról korábban beszéltem már, hogy az oltás központi szervezése is ezer sebből vérzik”
– diagnosztizálja a helyzetet Gizella. Aki már egy korábbi riportban is ecsetelte az oltás körüli problémákat.
„Akit beoltottak X vagy Y kórházban, az ahelyett, hogy oda ment volna vissza, jött hozzánk, ahol persze semmi dokumentáció nem volt róla, ezért mindig kereshettük ki a rendszerből az adatait, így aztán az oltásra adott időpont szart sem ér, csúszások vannak, áll a sor, zúgolódik a tömeg.
Egészségügyi dolgozó az Ugytudjuknak: A rendszer elég szürreális módon készül a negyedik hullámra
Forrásunk egy budapesi kórház dolgozójaként a járvány alatt az oltópontokon éppúgy teljesített szolgálatot, mint COVID-megfigyelőben, valamint intenzív osztályon. Tapasztalatait a nyilatkozati tilalom miatt csak lemaszkolva, álnéven tudta megosztani az olvasókkal. „A rendszer elég szürreális módon készül a negyedik hullámra" - mondja.
Ha mindenkit az eredeti oltóhelyére küldtek volna vissza, sokkal gyorsabban mehetne az adminisztráció. Ez persze nem a kórházigazgató hibája, felülről rendelik el, hol legyenek az oltóhelyek”
– mondta. Ehhez most hozzátéve azt is, hogy:
„Alsóbb szinten meg ott a selejt bosszúja. Ez így összeadódva: katasztrófa. Megy a sírás-rívás, hogy a lakosság több mint egyharmada még mindig oltatlan. Én aláírom, hogy ez tényleg gond.
De a kötelező oltástól a rendszer összeomlott volna.
Ilyen adminisztráció, ilyen szervezés mellett nem bírta volna ki azt a terhelést, hogy három-négymillió emberrel többet kellett volna mondjuk idén január 1-ig háromszor beoltani. Szóval a régi életünket, a régi egészségügyet visszakövetelni ebben az új világban illúzió.”
– mondja borúlátóan a riportalanyunk.
