A Fidesz szerint nem kell ténylegesen Magyarországon lakni ahhoz, hogy itthon szavazhassunk tavasszal, az ellenzék azonban nem ért egyet ezzel

ugytudjuk.hu 2021-12-30 11:15:07
Az ellenzék a mai napon megtámadta az Alkotmánybíróságon a választási csalást legalizáló törvényt.

Már a 2018-ban és a 2019-ben megrendezett választások során is tömegessé vált az a jelenség, hogy egy-egy romos ingatlanba tucatszám jelentenek be ténylegesen nem Magyarországon élő magyar állampolgárokat azért, hogy részt vehessenek a választásokon – írják közös közleményükben az ellenzéki pártok.

Az ellenzék kezdeményezésére mind a Kúria, mind a rendőrség megállapította, hogy a visszaélések valóban megtörténtek és az abban résztvevők törvénysértést valósítanak meg

– teszik hozzá.

TASZ: Mostantól legálisan lehet fiktív lakcímet létesíteni

Az Országgyűlés megszavazta azt a javaslatot, ami az eddigieknél is szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt - olvasható a TASZ és a Political Capital (PC) közleményében. A módosítás megváltoztatja a lakóhely fogalmát: a jövőben nem kell ténylegesen ezen a címen élnie annak, aki lakóhelyet létesít.

Azt írják, nem véletlen, hogy a kormánypártok a közelgő országgyűlési választások előtt néhány hónappal olyan törvénymódosítást fogadtak el, ami legalizálja a fiktív lakcímbejelentéseket, ezzel megnyitva az utat a választás kimenetelének manipulálása előtt.

A közös listát állító ellenzéki pártok ígéretükhöz híven, a mai napon megtámadták az Alkotmánybíróságon a választási visszaéléseket legalizáló törvényt. Ezzel lehetőséget kap az Alkotmánybíróság arra, hogy ne csak a sajtónak állítsák, hanem bizonyítsák is: valóban a hatalomtól függetlenül működnek, és fellépnek a jogállamiság védelmében

– zárják a közleményt.

Arról, hogy miért jönne jól a Fidesznek, ha gyakorlatilag bárki szavazhatna a magyar választásokon, itt írtunk bővebben.

Szólj hozzá!

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.