TASZ: Mostantól legálisan lehet fiktív lakcímet létesíteni

ugytudjuk.hu 2021-11-16 15:35:00
Egy frissen elfogadott salátatörvény szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt.

Az Országgyűlés megszavazta azt a javaslatot, ami az eddigieknél is szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt - olvasható a TASZ és a Political Capital (PC) közleményében.

A módosítás megváltoztatja a lakóhely fogalmát:

a jövőben nem kell ténylegesen ezen a címen élnie annak, aki lakóhelyet létesít.

A lakóhely egyfajta kapcsolattartási címmé degradálódik, az ottélés mellett csak egy vélelem szól majd. Márpedig azzal, hogy az állampolgártól nem is várja el az állam, hogy a bejelentett lakcímén éljen, a nyilvánvalóan fiktív lakóhelyek jogi értelemben vett fiktív jellege is megszűnik - írja a TASZ.

A közleményük szerint a módosító saláta ennél is tovább megy: a fiktív lakóhely létesítése (vagy az abban való közreműködés) egyszerűen nem lesz többé büntethető. A Btk. közokirat-hamisításról szóló része úgy módosul ugyanis, hogy a tulajdonos hozzájárulásával vagy saját tulajdonú ingatlanra bárki bejelenthet lakcímet büntetőjogi szankció nélkül – akkor is, ha már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy nem fog ott élni.

A TASZ szerint azért fontos és veszélyes ez mert az elmúlt évek választásain több alkalommal is szavaztak olyanok, akik csak azért létesítettek – tényleges ottélés nélkül – lakcímet, hogy választójoguk legyen az adott választáson. Így történt ez több esetben is a 2019-es önkormányzati választásokon is, ahol a rendőrség feltárta és büntetőbíróság is szankcionálta a visszaélést. A 2018-as országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan, amikor a voksturizmus nagyüzemben zajlott az északkeleti határmenti régiókban, kevés elmarasztaló döntés született. Ekkor olyanok létesítettek nyilvánvalóan fiktív lakcímet, akiknek egyetlen célja az volt, hogy a párt- vagy nemzetiségi listák mellett egyéni képviselőjelöltre is szavazhassanak. A törvénymódosítás nyomán a jövőben nem lesznek büntetőjogi értelemben felelősségre vonhatóak azok (és azok segítői), akik rosszhiszeműen, kizárólag ezzel a céllal létesítenek – a tényleges ottélés szándéka nélkül – magyarországi lakóhelyet. 

Hozzáteszik, hogy a törvénymódosítás önmagában valós problémákra reagálhatna: tényleg sokan vannak, akik feledékenységből vagy praktikus okokból nem jelentik be lakóhelyük megváltozását. Őket felesleges és túlzó lenne büntetőjogi eszközökkel felelősségre vonni – minthogy ez minden bizonnyal eddig is elmaradt. 

Ugyanakkor azokat, akik rosszhiszeműen, a választások eredményének illegitim befolyásolása miatt létesítenek fiktív lakóhelyet, vagy őket ebben segítik, továbbra is szükséges volna a jog eszközeivel visszatartani a hasonló cselekményektől, csak így őrizhető meg ugyanis a választások integritása. Ehhez szükséges lenne a Büntető Törvénykönyv szerinti, a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetési magatartásainak kiegészítése a tudatosan, a szavazati jog teljességének biztosítása céljából végrehajtott lakcímbejelentés esetével - olvasható a TASZ közleményében.

A TASZ szerint a mostani törvénymódosítás viszont lényegében legalizálja a voksturizmust, amivel nyíltan veszélybe sodorja a választások integritását.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.