Sárvár polgármestere szerint 2021-ben nem volt probléma a város közbiztonságával

Fehér Buda 2021-12-27 11:08:00
Ennek ellenére idén munkába állt a városőrség.

A városi médiának adott évértékelő interjút Kondora István (Fidesz-KDNP), a város polgármestere és dr. Máhr Tivadar (Fidesz-KDNP), alpolgármester. Az interjúban kitértek arra, hogy a járvány ellenére a város turizmusa nem állt le, sőt, még fejlődött is Sárvár. Kondora azt mondja, hogy ebben hatalmas segítség volt az az 1,8 milliárdos támogatás, amivel kiváltották a fürdő kötvényét. Ennek következtében semmi kötelezettsége nem maradt a városnak, így elkezdhetik tervezni a fürdő fejlesztését, de épül egy új hotel is a Csónakázó-tó közvetlen közelében. Máhr pedig arról számolt be, hogy 2019-hez képest 14 százalékkal növekedett a vendégéjszakák száma.

A városi média a közbiztonságról is kérdezte a polgármestert, erre Kondora azt válaszolta,

szerinte a város megőrizte a biztonságos létét.

A polgármester azonban hozzátette, hogy a vendégmunkások miatt egy közterület-felügyelőből és egy rendőrből álló városőrpárnak kellett járőröznie Sárvár utcáin. Ezt a következő években is folytatni fogják. Az ukrán vendégmunkások jelenléte egyébként folyamatosan borzolja a helyiek idegeit, az idei egyik képviselőtestületi-ülésen is látszott, hogy akadtak azért problémák néhány munkással.

 

Az ukrán vendégmunkások és a közbiztonság kérdése vitte el Sárvár történetének egyik legpaprikásabb hangulatú képviselőtestület-ülését

Képviselőtestületi-ülést tartottak szeptember 29-én Sárváron. Az ülés legelején Kondora István (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy legutoljára június 24-én volt „rendes" ülés, azóta rendkívüli üléseken találkoztak a képviselők. Kondora így elmondta, hogy a nyári hónapokban megindultak a kulturális események a városban, ezeket védettségi igazolvánnyal lehetetett látogatni azoknak, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást, vagy átestek a fertőzésen.

Az ülésen felszólalt Fekete Géza rendőr alezredes is, aki értékelte Sárvár közbiztonságát. Ő elmondta, hogy

2020-ban nyolc ukrán állampolgárral szemben indult büntetőeljárás a városban, míg ez idő alatt összesen 287 bűncselekményt követtek el a városon belül.

Tehát az ukrán vendégmunkások az összes bűncselekmény nagyjából három százalékáért felelnek. A rendőröknek két esetben ittas vezetés, egy lopás, egy lopás, egy garázdaság, egy magánlakás megsértése, egy súlyos testi sértés, egy kábítószerbirtoklás, és egy gyújtogatás bűntette miatt indítottak eljárást ukrán vendégmunkásokkal szemben. Fekete kiemelte, hogy a gyújtogatást kivéve, ezek kisebb súlyú, vagy indulatból elkövetett bűncselekmények voltak, tehát szó sincs a városban a szervezettségről.

2021-ben kilenc büntetőeljárás indult ukrán vendégmunkások ellen, míg a városon belül 189 bűncselekmény történt. Az ukrán vendégmunkások ellen négy esetben garázdaság miatt indult eljárás, ebből két esetben ukránok voltak a sértettek. Ezen kívül két bolti lopás, egy járműlopás kísérlete miatt lett munkája a sárvári rendőröknek. A rendőralezredes végül arra a hónapok óta megválaszoltalanul álló kérdésre is választ adott, hogy hány ukrán vendégmunkás lakik a városban. Fekete elmondta, hogy a legutolsó adatok szerint Sárvár összlakossága 14 ezer 408 fő. A helyi Flexben pedig

1 276 ukrán vendégmunkást foglalkoztatnak, ez a lakosság 8,8 százaléka.

A rendőralezredes végül elmondta, hogy ő úgy látja, nem teszik élhetetlenné a vendégmunkások a várost. Azt még elárulta, hogy idén elég magas azon szabálysértések száma, amelyet a vendégmunkások követtek el, ez egészen pontosan 29. Fekete szerint viszont a helyszíni bírságokat túlnyomó részben azért kellett elrendelniük, mert egy-egy munkás megszegte a karantént, tehát érdemileg nem befolyásolják a közbiztonságot. 

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.