Trianonról jó kiállítások miért nem születtek?
– ez a Nemzeti Hip-Hop-ból fabrikálódott Bëlga-parafrázis zakatolt a fejemben, amikor kiléptem a győri Dunakapu téren lévő, kívülről tehervagonokat mintázó Trianon 100 kiállítótérből.
A tehervagon jó ötlet, rímel is az eseményekre:
1920-ban tízezer ember vagonok vékony deszkafalai mögött töltötte a csikorgó telet hevenyészett kocsitáborokban
– írta a határon túli trianoni menekültek sorsáról az Ellenzék című lap 1925. február 22-én, derül ki a tárlaton.
Melyen korabeli fotókkal próbálják illusztrálni a kor hangulatát, embereit, viseletét.
A belső design, a megvalósítás azonban csalódást keltő.
Nyilván akár lehettek e témában jó kiállítások, de én még nem láttam ilyeneket. Győrben pláne nem.
Lévén, hogy történelem szakra jártam, illetve újságíróként rendszeresen írok a közelmúltról, a XX. századról szóló cikkeket, azért feltűnne, ha belebotlanék.
A poén az, hogy ebből nagyon is lehetett volna jót kihozni.
Ugyanis a nyersanyaggal önmagában semmi gond, mi több: egész kitűnő.
Mikor beléptem a tehervagon belsejébe, rögtön az villant be: én ezt már láttam valahol.
Egy másodperccel később már az is eszembe jutott, hol.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban
– mintha ezt az Ady-verset próbálná megjeleniteni a polgári lét összetört, földre zuhant rekvizitumaival a kiállítás folyosója.
Hogy az első világháborúval, a forradalmakkal, a vörös-, és fehérterrorral, Trianonnal a boldog békeidők idillje összeforraszthatatlanul szétzúzódott.
Ez az installáció jelen van a Várkert Bazár Déli Palotájában látható Új világ született – 1914-1922 kiállításon is.
Mely „a boldog békeidőktől a háborús lelkesedésen át a keserű kiábrándulásig vezeti el a látogatókat. Bemutatja, miként sodorta el a polgári berendezkedést az iparosított és világméretűvé váló háború, hogyan fordult visszájára a 19. század haladásba vetett hite, és vált csatatérré a hátország is.”
Bevallom, nekem ennek a várkerti tárlatnak a látványvilága, vizuális univerzuma (kezdve a bejárattal) annyira megtetszett, hogy háromszor is megnéztem.
Sajtóigazolvánnyal ez nem volt annyira zsebbe vágó, de képes voltam rá, hogy másokat, hozzám nagyon közel állókat is becsábítsak oda, s meghívva őket, kifizessem nekik a teljes árú jegyet, csak hogy ők is láthassák.
Annak dacára, hogy a Várkert Bazárban lévő tárlatot rendező Centenáriumi Emlékbizottság és a XX. Század Intézet történelemszemlélete, emlékezetfelfogása, nemzetképe markánsan eltér a sajátomtól, ez a hely valahogy képes volt megfogni.
S nincs annál jobb dolog, amikor egy, tőlünk világnézetileg nagyon messze álló személy vagy intézmény alkotásáról képesek vagyok csettintve egyet, elismerni:
meg kell adni, ez profi volt!
Na, de ha az a kiállítást tetszett, akkor ez az ugyanazon kör által, részben egyező nyersanyagból kihozott Trianon-tárlat miért nem?
Pont azért, mert
hiába visszük át a tárgyi részt, ha megváltoztatjuk a koncepciót.
Az eredeti azért volt jó, mert egy globális, világrendszintű perspektívából tárgyalta, elemezte az I. világháború okait, az azt követő forradalmakat, puccsokat, diktatúrákat, valamint az első világégést lezárni akaró, de pont a még szörnyűbb (népírtásokkal, haláltáborokkal járó) második világháborúnak megágyazó igazságtalan békerendszert.
Valóban (ahogy a Trianon-kiállításon is olvasható) rengeteg máig nyúló dolog az I. világháborúval kezdődött.
Az átlagember számára minden probléma a II. világháborúval kezdődött. A tájékozottabbak szerint az elsővel. (Erik Von Kuehnelt-Leddihn)
Ehhez viszont az a kiállítás megadta a világszintű rendszerszemléletet. Azt a felfogást, amit már egy 2016 februárjában a Mandinerbe írt cikkemben is igényeltem, valamint hiányoltam. Hasonlóképp Bëlga-parafrázissal élve az egyik alcímben:
Trianonról filmek miért nem születnek?
Legalábbis jó filmek. Olyanok, amelyek (egyes holokausztfilmek mintájára) világsikert aratnak. Szerintem azért, mint azt öt éve is leírtam, mivel:
A holokauszt egy kontinentális, (sőt, hatásait tekintve globális) tragédia volt. Trianon viszont egy hatalmas, igazságtalan békerendszer kicsiny, regionális leágazása, amely – tetszik vagy sem – önmagában soha nem fogja annyira érdekelni a világot, mint a holokauszt.
A Trianon nemzetközi filmes alulreprezentáltságán kesergőknek miért nincs soha egyetlen kreatív ötletük sem?
– tettem fel a kérdést akkor is.
Mondjuk, hogy a nemzeti gyantába belefagyott trianonozás helyett török-bolgár-magyar-német koprodukcióban csináljanak érdekes, izgalmas filmet a versailles-i békerendszer kárvallott nemzeteinek 1918 utáni helyzetéről?
Melyben az is kifejthető volna, hogy ezek a kíméletlen rablóbékék segítették az antiszemitizmus, a nácizmus, a tekintélyelvű és totalitárius diktatúrák felemelkedését a térségben.
A várkerti kiállítás pont ezt kísérelte meg (nyilván több ponton vitatható, de kétségtelenül profi módon) elérni.
Ugyanez viszont Trianonra szűkítve nem jön át. Az a baj az ilyen kiállításokkal, hogy azokra hat csak igazán, akiknek már eleve fáj Trianon. Holott pont az lenne a cél, hogy azokból hozzon ki ilyen reakciót, akik közömbösek a téma esetén.
S itt lehetne felhozni a zöld mondást, ami ide is igaz. Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan. Ha egy helyi igazságtalanságra akarjuk ráirányítani a figyelmet, akkor is érdemes világrendszerben (adott esetben békerendszerben) gondolkodni.
Ezért sántítanak például a kiállításon Trianon szörnyűségét a lentebbi szavakkal bizonygató Csurka-, és Csoóri-idézetek.
Ha nincs Trianon, nincs Holokauszt sem. A téboly ugyanis mindig fertőz, és mindig új tébolyt szül
– mondta Csoóri Sándor.
Akármilyen jól hangzik ez sokaknak, mégsem igaz. Ha ugyanis csak Trianon van, s versailles-i békerendszer nincs, abban benne lehet egy román-magyar háború, illetve helyi etnikai tisztogatás, de világháború és globális népirtás nem. Ahhoz egy teljes békerendszer kellett.
Ugyanez a gond Csurka szavaival:
Ha Trianon nem ilyen béke, hanem igazságos béke, nem biztos, hogy kitör a II. világháború, de az biztos, hogy a kommunizmusnak ilyen előrenyomulási lehetősége nem lett volna
– vélte Csurka István.
Trianon valóban igazságtalan, rettenetes béke volt, de azért mindent (kommunizmus, holokauszt, II. világháború) nem lehet a nyakába varrni. S így nem lehet rátenni Trianont a világtérképre.
Ha már kommunizmus, illetve kommunista diktatúra: kicsit nehezen tudom hová tenni Szamuely Tibornak a Trianon-kiállításon való jelenlétét.
Győrhöz persze van kötődése a Tanácsköztársaság vörösterrorjában perdöntő szerepet játszó Szamuelynek. Itt végezte tanulmányait, s itt mondta el hírhedt 1919. április 20-i beszédét, amelyből a kiállításon is idéznek.
A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!
– mondta Szamuely.
A kommunistákra, azon belül a Magyar Tanácsköztársaságra sok rosszat joggal el lehet mondani, de Trianonról és a versailles-i békerendszerről nem ők tehetnek, sőt: mindig is ellene voltak.
A Szovjetunió (a weimari, majd a hitleri Németországgal együttműködve) eme békerendszer lebontásán dolgozott.
Az antanthatalmak (s a velük együttműködő cseh, délszláv és román politikusok) legkésőbb 1918 nyarára döntést hoztak, hogy
„...létre kell hozni Csehszlovákiát és a délszlávok államát, valamint arról, hogy Erdély egyesülni fog Romániával.”
– írja Romsics Ignác a Nemzet, nemzetiség, és állam Kelet-Közép és Délkelet-Európában a 19. és 20. században című kötetében (Napvilág Kiadó, 1998.)
Az 1919. március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság, azzal, hogy a Vörös Hadsereg szembeszállt (s egy darabig eredményesen harcolt) a színtiszta magyarlakta területekre is behatoló román és cseh csapatokkal szemben, éppenséggel nem siettette, elősegítette, hanem inkább késleltette, akadályozta a békediktátum tényleges végrehajtását.
Szamuely Tibor joggal szerepel az 1914-1922 közötti világkorszakot bemutató Várkert Bazár-os kiállításon, ahol a fasiszta és kommunista diktatúrák, a totalitárius mozgalmak létrejöttét illusztrálják vele.
Ha viszont Trianon kapcsán beszélünk a vörösterrorról, akkor a fehérterror sem hagyható ki.
Horthy viszont nem a Somogyi Béla és Bacsó Béla Népszava-újságírók meggyilkolásában való felelőssége miatt szerepel a kiállításon.
A nap, amikor a fehérterror belovagolt Budapestre
Horthy 1919. november 16-án, Budapestre érkezésekor elmondott beszéde sokatmondó, előrevetíti a későbbi véres eseményeket: „Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat."
Hanem e szavaival:
Össze kell fogni minden magyar hazafinak egy szent cél érdekében, amelynek két pillére a nemzeti eszme és a keresztény erkölcs.
Valamint:
Hivatásom, hogy megmentsem a nemzetet. Ennek rendelek alá mindent.
Nincs azzal gond, ha bemutatjuk: Horthy Miklós tenni próbált a magyarlakta területek visszaszerzéséért, a hitleri Németország támogatásával.
Csak akkor Szamuely véresszájú beszéde mellett azt is be kéne mutatni, hogy a Kun Béla vezette Tanácsköztársaság által létrehozott, Stromfeld Aurél által irányított Vörös Hadsereg is sokat tett e területek visszaszerzéséért.
Jómagam se Horthy Miklóst, se Kun Bélát nem kedvelem, de e tényeket egyiküknél sem tagadom.
Az már ízlés dolga is bizonyára, hogy nekem a várkerti kiállítás vizualitása sokkal jobban tetszett, a Trianon-tárlaton látható Horthy-szalagfüggöny viszont....
...éppúgy nem jött be nekem, ahogy a vagonok közti térbe odarakott, harckocsi méretű Szent Korona sem.
Ez nem mozdított meg bennem olyat, amit a másik tárlat igen.