Bár már évek óta tudtam, hogy ki ő és mit csinál, csak pár éve mutatkoztunk be egymásnak Vágvölgyi Andrással. Portálunk főszerkesztő-helyettese, Vágvölgyi Bálint édesapjával stílusosan a Broadway Club Cafeban találkoztam. Bár rövidre húztuk az interjút - de még simán tudtunk volna akár napokig is beszélgetni a filmekről.
Ha a saját példámból indulok ki, akkor a filmek iránti érdeklődésem édesapámhoz vezethető vissza. Nálad is a kisgyermekkorban kezdődött ez a rajongás?
Meglepő, de nem. Szerintem az ember akkor figyel fel erre igazán, amikor már nagyjából végez az általános iskolával, tehát a klasszikus kiskamaszkor vagy kamaszkor elején. Arra azért emlékszem, hogy az 1970-es évek végén esemény volt, ha a baráti körrel vagy osztálytársakkal elmentünk moziba.
Az igazán nagy mozgóképes dózis a Nagy Lajos Gimnáziumba ért, ahol Csuti Sándorné, Gizi néni volt a magyartanárom.
Fotó: Vágvölgyi Bálint
Ebben az időszakban - ahol volt rá tanári kapacitás, ott - a mozgókép filmesztétika néven beépült az oktatásba. A gimiben nagyrészt Gizi néni volt felelős az iskolamoziért, tehát ő választotta ki a filmeket, amik nagyon minőségi darabok voltak. Hogy csak egy példát említsek: Tarkovszkij Andrej Rublovját is egy ilyen alaklommal láttam először.
Ennek köszönhetően tisztában lettem azzal, hogy a művészeteken belül ehhez is van érzékem.
Ezek után akkor, gondolom maradtál a filmeknél. Ha jól olvastam, akkor hozzád is köthető a szombathelyi Örökmozgó Művészmozi, ugye?
A gimi után a következő lépcsőfok az akkor tanárképző főiskola volt, ahol töri-népművelés szakon végeztem. Itt Török Gábor tanár úr tanítványa voltam filmesztétikából, és nemcsak az ő kurzusaira jártam, hanem állami filmklub vezetői vizsgát is tettem a tárgy zárása mellett. Az 1960-as évek végétől komoly hagyományokkal rendelkező filmklubja volt a főiskolának (ez volt a Huszárik Zoltán Filmklub) iskolának, amiért a nyolcvanas években Török Gábor felelt.
Emellett megjelent a városban az úgynevezett Képtár és később pedig Életünk Filmklub, amit az előttem járó évfolyamból Murai Gábor vezetett. No, és a megyei moziüzemi vállalatnak is volt Kortárs Filmklub néven rendszere művészfilmes sorozata, ezt a diplomám utáni őszön már én vittem. 1990-ben érett meg hármunkban az a felismerés, hogy nem külön helyeken és programokkal, hanem együtt kellene valamit csinálni a városi filmklubokkal.
Megjegyzem, sikeres pályázatunk után ehhez komoly segítséget kaptunk az akkori Film-főigazgatóságtól – és a vidék egyik legelső művészmozija, filmklub-centruma lettünk.
Ezért a főiskola, később egyetem Berzsenyi téri D épületének nagyelőadójában kezdtük el az Örökmozgót.
Az első évadban talán három este vetítettünk, később évekig hétfőtől péntekig minden nap. Rendszerint tematikus sorozataink voltak vagy éppen szerzői életműveket nézhettek meg az érdeklődők, ha volt hozz elég elérhető film, akkor pedig nemzeti filmgyártásokat mutattunk be.
Fotó: Vágvölgyi Bálint
1995-től pedig országos hírű nagyrendezvényeket szerveztünk (ilyen volt például a Bergman-konferencia, az ezredfordulós filmkultúrát bemutató fesztivál, „utazó filmszemle” a Magyar Filmszemle aktuális terméséből és még sok más izgalmas tematikus filmnap).
Az Örökmozgót 1990-től egészen 2013-ig csináltuk, a végén már csak egyedül vittem. Az utolsó évekre, nagyjából 2006-tól nagyon rányomta a bélyegét az előző filmes rendszer, a Magyar Mozgókép Közalapítvány pénzügyi válsága, mert nem vagy csak nagyon kevés támogatást kaptunk.
Végső soron kijelenthető, hogy főként a kilencvenes években ez egy értelmiségi és fiatalos találkozóhely és kulturális misszió volt a multiplex és a streaming megjelenéséig.
Korábban beszéltünk az oktatás és a film kapcsolatáról. Nekem örök vesszőparipám a kötelező olvasmányok ügye. Még mindig azt olvassuk, amit a nagyszüleink. Miért nem lehet ezeknek a régi kötelező vagy akár ajánlott olvasmányoknak a filmváltozatait megmutatni órán? Miért kell a gyerekeket ezekkel a száraz és sokszor unalmas olvasmányokkal fárasztani?
Úgy gondolom, hogy ahol jó és széles látókörű magyartanítás folyik, ott azért ez megvan. Sőt, amióta bevezették a kétszintű érettségi rendszert, azóta kötelezően van irodalom és társművészetek tétel a szóbeli érettségin - és ez leggyakrabban valamilyen magyar irodalmi mű film és az adaptációjának összehasonlítása szokott lenni.
Én például a saját osztályaimban és másokéban is rendszeresen segítem a magyartanárok munkáját. Olyan filmeket ajánlok, mint Fábri Zoltán Isten hozta, őrnagy úr! című alkotása (Örkény István színpadi művéből), Makk Károly Szerelem-je Déry Tibor két novellájából, vagy a vasi születésű Pacskovszky József Esti Kornél csodálatos utazása, ami a Kosztolányi-novellák élvezetes feldolgozása.
Nyilván mivel művészeti iskola vagyunk, a miénk egy speciális helyzet. Viszont, ha jók az információim, akkor több szombathelyi suliban is hozzáértő tanárok bevonásával választják ki az iskolamozik menüjét. Ezek sokszor friss és igényes magyar filmek, amik kapcsolódnak például a nemzeti ünnepeinkhez.
De idetartoznak a történelmi múltunkat vagy például a Holokausztot, a kommunista diktatúra éveit feldolgozó alkotások, mint például az Oscar-díjas Saul fia vagy az Örök tél.
Ha már előjött Nemes Jeles László filmje, akkor megkerülhetetlen téma a hazai filmgyártás. Mit gondolsz róla, jó irányba haladunk? Mert úgy érzem, hogy pont a Saullal indult el egy fellendülés.
Azért - több korábbi jó korszak után – már picit korábban is voltak jó filmek. 2013-ban volt a premierje A nagy füzetnek, az Isteni Műszaknak és a Coming out-nak. Egy évvel később viszont átszakadt a gát a Megdönteni Hajnal Tímeával, vagy az olyan csemegének számító mozival, mint a Liza, a rókatündér.
Ki kell emelnem, hogy Andy Vajna jó filmes szakember és a minőséggel, a közönség jó reagálásával több értékes projekt és elgondolás támogatásáról meggyőzhető volt.
Fotó: Vágvölgyi Bálint
Munkatársai hatására 2016 körül azt is megértette, hogy ha nincs közönségnevelés és nincs közkinccsé téve a magyar filmtörténet és filmkultúra, akkor a hazai filmgyártásnak nem lesz itthoni befogadó közege sem.
Főként középiskolásokat megcélzó projektek indultak a Filmalapnál, és elkezdődött a filmes szakemberek utánpótlásának segítése is. Jelenleg már nemcsak a játékfilmgyártás, hanem minden mozgóképes műfaj finanszírozása a jogutód Nemzeti Filmintézetnél van.
A legújabb híreket viszont, miszerint a magyar filmszakma fókuszába a látványos, nagy költségvetésű történelmi filmek és még inkább a televíziós vagy streaming sorozatkészítés kerül, kissé aggódva és óvatosan figyelem.
Most viszont térjünk rá az egyik fő témánkra, ami nem csak a mi beszélgetésünkben, hanem a szakmában is egyre nagyobb kérdés. Sokan támadják is a Marvelt az elképesztő képregény és szuperhős filmdömping miatt. Te is ilyen lesújtó véleménnyel vagy a szuperhősös blockbusterekről?
Bár eléggé határozott és kritikus véleménnyel vagyok ezekről a mozikról, mégsem tartom mindenestől negatívnak a Marvel-jelenséget. Az kétségtelenül egyre jobban látszódik, hogy nagyon egy kaptafára készülnek ezek a látványos szuperhősös produkciók.
Félre ne érts! Nincs azzal bajom, hogy komplett filmes univerzumok vagy sokadik „számozott” filmek készülnek. Láttunk már nagy filmes feltámadásokat ezen a területen.
Mondjuk a sorozat közepe tájékán kapott új erőre a Mission Impossible, vagy a mindig izgalmas James Bond-széria, ami a Pierce Brosnan-korszak után Daniel Craignek köszönhetően talán a valaha volt legjobb periódusát élte meg.
Nem általában a populáris filmgyártással van bajom, hanem azzal, hogy ha nem vagyok fanatikus követője egy populáris filmes-képregényes univerzumnak, akkor ez a túlkínálat az idővel követhetetlen és végtelenül unalmas lesz. Átlagnézőként nekem erősen magyarázatra szorul, hogy az elmúlt két évtizeden belül miért kellett háromszor feldolgozni például Pókember történetét.
7
Az pedig, amit a Disney csinál a filmiparral, azt nagyon aggályosnak tartom. A filmgyártás ilyen mértékű és néha kifejezetten agresszív leuralása előbb-utóbb a közönség negatív reakcióival és az amerikai piacvédelmi törvényekkel is ütközni fog.
Viszont vannak olyan ellenpéldák, mint a Thor - Ragnarök vagy a Galaxis őrzői, amiket nagyon üdítő kivételnek tartok. A jövő talán pont abban van, hogy a Taika Waititihez hasonló kreatív filmesek is készítsenek szuperhősös filmeket. Nagy kedvencem volt még a Vasember-trilógia, ahol mindhárom filmet egyformán szeretem.
A koronavírus alatt elég komoly erőre kaptak a különféle streaming szolgáltatók. Sőt! Még a magyar mozivilág is nyitott az online tér felé. Hova fejlődhet ez az egész? Vagy idővel eltűnnek a mozik?
A jövőben a filmek vélhetőleg valamilyen digitális filmes szolgáltatói adatbázisokból, esetleg műholdon vagy vezetékes hálózaton lesznek lehívhatóak. Szerintem valamilyen hálózatos, virtuális mozgatása lesz ezeknek az adatcsomagoknak. Gondoljunk bele abba, hogy például élőben lehet nézni nagynevű klasszikus zenészek koncertjeit vagy híres színházi előadásokat.
Ehhez szükséges az, hogy a vetítéstechnika még tovább fejlődjön.
Míg 1985-ben a Live Aidnél a tévé elé ültünk le, addig egy jövőbeli Woodstocknál könnyen előfordulhat, hogy a mozikba fogunk bemenni.
Mert a legnagyobb potenciál még mindig abban van, hogy több száz emberrel közösen élsz át valamit. Példának tudom felhozni a 2016 óta megrendezett kertmoziink nagy sikerét, amiket a Szimfónia Kávézóval közösen a Zsinagóga Udvaron tartunk.
Ez a közösségi mozizásnak speciális fajtája, ahol egy jól eltalált popkulturális játékfilmet, magyar mozit vagy egy klassz animációs filmet vetítünk - mindezt különleges hangulatú belvárosi környezetben, ahol remek a vendéglátás is.
Evezzünk még egy kicsit helyi vizekre. Valamiért beugrott az Elefánt frontemberének, Szendrői Csabinak a neve. Ő is a Művészetibe járt, vagy rosszul emlékszem?
Vicces, hogy Csaba nevét említed, mert pont tegnap beszéltünk telefonon. Az előző tanévben a Mintha muszáj lenne című verseskötetében megjelent írásait adtuk ki a diákoknak animációs megfilmesítésre. Mostanában kezdünk bele abba, hogy vele együtt kigondoljuk, hogyan és milyen keretek között mutassuk be ezeket a kisfilmeket.
Csabi egyébként nem hozzánk járt, hanem a Szent-Györgyiben volt a tanítványom három évig.
Milyen aktuális sikereket értek el a diákjaitok, a művészetis mozgókép-animáció szakosok?
Elsőként emelném ki Rudi Mátét aki talán a valaha volt legtehetségesebb diákunk. Több országos filmes díj után ő is és a most szakvizsgázott Kondor Áron is a MOME animáció szakára járnak szeptembertől. Nincs kétségem afelől, hogy pár év múlva komoly produkciókban találkozhatunk a neveikkel.
Fotó: Vágvölgyi Bálint
Áron csoporttársa, Kertész Ákos az egri egyetem filmes képzést kezdett el. Egy tavaly végzett és egy pár évvel korábban szakvizsgázott, időközben alapdiplomát szerző régebbi növendékünk szintén a MOME-re, médiadizájn szakra került.
Peszleg Barnabás pedig idén az ELTE egészen új, filmrendezői szakának hallgatója lett. Neki a fiatal kora ellenére nagyon érdekes és autonóm világa van, ami az animációis és élőszereplős alkotásaiban is tükröződik. Ami pedig nagy öröm: jön az utánpótlás, például Nakada Anna Róza, Horváth Anna vagy Szabó Brigitta személyében.
