Tegnap este a Pesti TV és a Pesti Srácok munkatársai Zelenka Dóra és Dezse Balázs vendégeskedtek a szombathelyi ELTE campus egyetemi klubjában a FIDESZ helyi ifjúsági szervezetének meghívásából. A kérdező és a karmester Hende Csaba sajtósa, Csizmadia Tamás volt. Az összecsengő szólamokat azonban ez alkalommal némi vita, ha tetszik, diskurzusra egészen hasonlító jelenség “zavarta meg”.
Fotó: Kocsis Marcell
A Savaria Egyetemi Központ egykori rektorhelyettese mondta egyszer miután igénytelennek minősítette az akkori egyetemi klub működését, hogy “színvonalas klubelőadásokat tervezünk hallgatók szervezésében, irodalmi esteket (...) rászoktatni őket az igényes szellemi táplálék fogyasztására.” Nos, ez a nemes gondolat a rektorhelyettes regnálása előtt, alatt és után sem valósulhatott meg, az egyetemi klub a mai napig részben/egészben egy városi disco feladatait látja el. Ebbe az egyhangúságba szivárgott be a “Patrióta fiatalok” névre keresztelt beszélgetés, amelyre sajnos csak kevesen voltak kíváncsiak - irónia nélkül írhatom le ezt a megjegyzést, hiszen egy tartalmas eszmecsere (akár heves vita formájában) a polgári viselkedés és öntudat egyik mércéje lehetne minden ilyen alkalommal.
A későbbi beszélgetés kezdetben egy morózus, fáradt kóruspróbához hasonlított, ahol Csizmadia Tamás és a két patrióta fiatal mérsékelt energiával énekelték fel a kormány álláspontját Biden elnökről, nemváltó ovisokról, Afganisztán elhibázott megszállásáról (amelyhez egyébként a jelenlegi magyar kormány is minden időben lelkesen asszisztált), migránsokról és természetesen a hanyatló Nyugatról, ahol már (skandalum!) nem fér bele egy jóízű focimeccsbe, ha lemajmozzák a fekete játékost. Térdelés mint provokáció, Olimpián furcsa nemű figurák, az iskolák (óvódák) körül meg transzvesztiták grasszálnak (akarnak grasszálni). Érezhetjük, hogy a nemzet sorskérdéseiről van szó! Érezhetjük? Nem! - szúrtam közbe az első lehetőségnél, amikor kérdezni is lehetett a beszélgetőktől.
Ne legyen félreértés. Ugyan külön-külön nagyon is fontos kérdések lennének a fentiek, de a szinte irigylésre méltó egyetértésben felmondott panelek ezredszeri meghallgatása sem esik abba a polgárias diskurzusba, amelyre a városnak, sőt, nagyobb közösségünknek, a magyar nemzetnek is szüksége lenne. Miután a patrióták ügyesen kikerülték kérdésemet a homoszexualitás elítélésének erkölcsi alapjairól (megtudhattuk, hogy Dezse Balázs bátran bízza macskáját meleg barátjára), felvetettem, hogy kicsit csináljunk úgy mintha tudnánk, hogy azért beszélünk most meleglobbiról és genderérzékenyítésről, mert az ország legerősebb szuverén hatalma, a kormánypárt éppen így kívánja irányítani a közbeszédet, számukra ez a topik és színvonal a megfelelő.
Fotó: Kocsis Marcell
De mi van, ha léteznek sürgetőbb közös problémák is? Ha ezeket félre tesszük, mi marad? Miért nem a változó biztonságpolitikai kihívásokról beszélünk? (Minek arról? - szúrta közbe Csizmadia, “ezer éve egy folyamatosan változó biztonsági környezetben élünk, erről szól a gyakran hivatkozott történelmünk”, válaszoltam én.) Miért nem azokat a kérdéseket tesszük fel, amiket József Attila a Hazám és a Levegőt című verseiben? Nem borzongatóan aktuálisak? Miért nem merünk nagyobb dolgokról is gondolkodni? Hová tűnt a Velencei tó és miért lett sivatag a Homokhátság? Miért állnak mindenfelé zárt szekértáborok és hol létezik olyan hely, ahol ellentétesen gondolkodó polgárok még beszélgetnek egymással? Miért nem fektetjük az ország energiáit az Unió és a V4-ek erősítésébe?
Keserű, de nem meglepő volt a felismerés, hogy nem itt és most fog elkezdődni a kölcsönös gesztusok sora, amikor a kognitív disszonancia lebontja a falakat és a romok felett még körbe nézhetünk, hogy maradt-e építeni való. Adatolható, tényekkel alátámasztott, a kérdésekre és felvetésekre revorlveresen és inspirálóan hullámzó vita nem nőtt fel, a kórusmű és a disszonancia közötti hangzó tér halk maradt. Az maradt ugyan, de nincsen veszve minden.
A bennem élő morál által elfogadhatatlannak tartott kormányzás birtokosai és annak munkatársai emberek - s becsületünkre legyen mondva, ha a körbe nézésig nem is, de kéznyújtásig eljutottunk, ha építő vita nem is, a közönség egyes elemei és a meghívott vendégek között elkezdődött a beszélgetés. Egy beszélgetés, ahol még arra is rájöhettünk, hogy akár elvont dolgokban is képesek vagyunk egyetérteni, sőt, felmertem már vetni azt is, hogy ez egyikünkben sem gyengeség. Mindhárom vendég elmondása a szerint kifejezetten szokatlan, váratlan, egészen izgalmas este jól sikerült, a macskatulajdonos úr pedig cigarettát is adott, hogy fesztelenebbül és egészen vidáman beszélgessünk a klub teraszán.
Fotó: Kocsis Marcell
Hazafelé toltam a biciklimet és azon gondolkodtam, hogy valóban kár, hogy Szombathelyen nem létezik állandó platformja a polgárok egymás közötti politikai, irodalmi, esztétikai eszmecseréjének, vitájának. Ide Pestről csak a politikai harcok sáros leve szivárog le; szeretnék egy olyan Vas megyei városban élni, ami szellemi és esztétikai párbajairól ismert.
