Ungár: ha a pénzt én lobbizom majd ki a térségnek, annak elköltése a településvezetők és a lakók dolga lesz

ugytudjuk.hu 2021-08-14 10:02:00
Szombathelyen lehet a legszorosabb az előválasztási verseny a jelöltek között, a pártok többsége az LMP-s indulót támogatja.

Czeglédy Csaba (független) és Ungár Péter (LMP) fej-fej mellett állnak a közvéleménykutatások szerint

– hangzik el az ATV műsorán, majd hozzáteszik, hogy a pártok a DK kivételével az LMP politikusát támogatják.

 

Ungár a televízió Egyenes beszéd c. műsorában arról beszélt, hogy szerinte igenis a képviselő dolga pénzt szerezni a választókerület számára, de hogy az mire legyen elköltve, már az emberek döntésén kellene, hogy múljon. Ezzel vélhetően Hende Csaba (Fidesz-KDNP) közelmúltbéli kijelentésére utalt, amiben a jelenlegi, kormánypárti képviselő kijelentette, nem az ő dolga a településektől elvont pénzekért lobbizni.

Hende Csaba szerint nem az ő dolga, hogy lobbizzon a Szombathelytől elvont pénzekért

Pénteken a Herényiek Házában tartott közös sajtótájékoztatót Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, Szalay-Bobrovinczky Vince a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, valamint Kovács István a Hegypásztor Kör elnöke. A sajtótájékoztató első felében Hende Csaba számolt be arról, ő hogyan látja a helyi civilek és Szombathely helyzetét.

A politikus azt mondta, hogy a kormány által elvont pénzt vissza fogja szerezni, de hogy azzal mi legyen, részben a városvezetés, részben a lakosok fognak dönteni.

Az interjú alatt szóba került Hende Csaba is, akiről Ungár szerint már mindenki tudja, mennyi mindent összehazudik.

Ha a kompenzációól beszél, arról beszél, miért ment el egy másfél perces beszédet tartson Panamában, vagy rólam is beszél, mivel mind a háromban hazudik, ezért azt gondolom, hogy a szombathelyiek pontosan tudják, hogy lényegtelen, miről mit mond

– jelentette ki Ungár Péter, aki szerint Hende csupán attól fél, hogy pozíciójának elvesztése után nem lesz már semmilyen hatalma az emberek felett.

 

A képviselő elmondta, hogy a tavaszi választások előtt egy hatalmas gépezettel szemben kell majd helyt állnia az ellenzéki politikusoknak. Szerinte azonban a Fidesz is követ el hibákat.

A Fidesz most kitalálta ezt a buzizós kampányát, ami szerintem azért jó ehetőség az ellenzéknek, mert ez annyira elrugaszkodott a valóságtól, egy teljesen elrugaszkodott téma, hogy ha ezzel szemben mi arról beszélünk, hogy milyenek az albérletárak Magyarországon, mennyi az otthonápolási díj, mennyit keresnek a közalkalmazottak, hogy hogyan megemelkedtek az árak, akkor láthatóan mi a magyar valóságról beszélünk, mert ez a magyar valóság, azzal szemben ők egy ilyen lázálom szerűen próbálnak ráerőltetni a magyar emberekre

– mondta Ungár, aki szerint most azon kellene változtatni, hogy a magyar emberek jó része rendkívül rossz körülmények között él.

A műsorban elhangzott, hogy ugyan a pártokat nem szokták szeretni, de hasznos dolgok, hiszen egy működő demokráciában a kompromisszumkeresés és a véleményegyesítés eszközei.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.

Horváth Nándor Zsolt: Durva túlárazással szállítják a gumikat Nagykölkedről

A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.

Kitálalt az MCC-kutató: politikai nyomás és propaganda gyártása zajlik az intézményben

Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.

Éjszakai zajra kell számítani: karbantartási munkák kezdődnek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.