5 millió 752 ezer forintba fájt Hende Csaba panamai útja az adófizetőknek

Farkas Bazsi 2021-07-15 15:35:00
Ez volt az a tanácskozás, ahol Hende mindössze másfél perces beszédet tartott.

Ahogy korábban írtunk róla: június 27-től július 1-ig Panamában tartózkodott Hende Csaba (Fidesz-KDNP), Szombathely és térségének parlamenti képviselője. 

Hende a Parlamentary Intelligence-Security Forum ülésén vett részt, és bár az ülés csak június 29 és 30-án tartott, ő mégis korábban érkezett és tovább maradt, mint azt a hivatalos program indokolta volna. 

Korábban már a már az Országgyűlés Sajtóirodájához fordultunk többek között azzal a kérdéssel, hogy miért is kellett Hendének napokkal a program előtt kiutaznia, akkor a hivatal ezt válaszolta:

Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke a Robert Pittenger volt USA kongresszusi képviselő által 2014-ben életre hívott Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórum ülésére utazott ki, amelynek Irányító Bizottságába 2018 decemberében választották be. A tanácskozáson 30 országból 183 képviselő vesz részt. A delegáció június 26-án este érkezett meg, s bár a konferencia valóban június 29-30-án van, de 27-én már egy szűkkörű egyeztetésen vett részt Pittenger úr meghívására, a konferencia előadóival, szakértőkkel és képviselőkkel. Június 28-án este pedig Bill Cassidy szenátorral, német parlamenti képviselővel és számos előadóval találkozott. A delegáció július 1-jén részt vesz az Irányító Bizottság reggeli ülésén, és még aznap visszautazik Budapestre. Hende alelnök urat útjára elkísérte a Külügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese és egy tolmács. A delegáció a szervezők által megadott szállodában (JW Marriott) szállt meg, amely a kísérő rendezvényeknek is helyszíne.

A költségeket az Országgyűlés Hivatala állja.

Bár a sajtóosztály egyeztetésekről, külön megtartott szűkkörű fórumról írt, ezeknek nyomát egyelőre sehol sem találtuk. A Fórum nyilvánosan elérhető anyagi között, mindössze egy másfél perces, Hende által elmondott beszédet találtunk. Ezt:

Hende Csaba Panamában

Közel egy hetet töltött Panamában Hende Csaba. Az utazás költségeit a magyar adófizetők állták. Az egy heti kint tartózkodásnak mindössze ez a másfél perces ...

De mennyibe is került mindez az adófizetőknek?

Ezt közérdekű adatigényléssel kértük ki az Országgyűlés Hivatalától. A válaszban nagyrészt megismétlik a korábban a sajtóiroda által leírtakat, viszont tételesen kiadták, hogy mire mennyit költöttek el közpénzen.

Ebből kiderül: Hende Csaba panamai útja 5,8 millió forint közpénzbe került.

Megnevezés Delegáció tagjainak összes kiadása
Napidíj (2 fő) 201.502.-
Szállás (3 fő) 885.003.-
Repülőjegy (3 fő) 3.841.800.-
Biztosítás (3 fő) 2.544.-
Reprezentáció 93.907.-
Tolmácsolás 728.000.-
Összesen 5.752.756.-

Azt is közölték, hogy Hende az Irányító Bizottságba való 2018-as beválasztása óta Berlinben, és kétszer már Washingtonban is járt. Egészen pontosan időrend szerint így:

  • 2018. július – Berlin
  • 2018. december – Washington
  • 2019. december – Washington
  • 2021. június – Panama

Ebben a ciklusban nem csak Hende utazott el a Parlamentary Intelligence-Security Forum ülésére. 2019 júliusában, Párizsba Hende helyett Csenger-Zalán Zsolt, fideszes parlamenti képviselő repült ki.

Hende itthon hagyta az asszonyt

Korábban kérdéssel fordultunk Hende Csaba felé a panamai útját illetően, de válaszra hetek óta hiába várunk. Válasz nem, de helyreigazító kérelem érkezett, amiben Hende felesége, egykori titkárságvezetője azt írja, hogy ő nem volt Panamában. Az országgyűlési válaszból is az tűnik ki, hogy a fideszes politikus ezúttal otthon hagyta feleségét. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.