Hát még, ha egy roma lány és egy rasszista fociultra kibontakozó szerelmét kell elszenvednie a stadionok vérgőzös szélsőségeseinek. Márpedig ma nekik áll a zászló.
Nagy Viktor Oszkár filmje nem csak merész és fontos, de jó is. Jó, mert égetően fontos társadalmi témákat vet fel. Jó, mert mindezt úgy teszi, hogy lehet rajta mosolyogni, sőt néha még nevetni is.
Aztán azért is jó, mert bizony a magyar (és nem magyar, vannak hasonszőrű szlovákok is) „drukker" rögvalóságáról szól. Jó, mert nem szájba rágja, hogy mi az a rasszizmus, hanem faék egyszerűséggel leképezi és hatásosan vászonra viszi.
A Becsúszó szerelem sztorija pont olyan sovány, mint a benne szereplő derék ultrák élete, de éppen ezért izgalmas a kívülállónak. Itt van nekünk a főszerepet játszó, szétgyúrt szekuritis Gyula, Ötvös András emlékezetes alakításában. Meg a legjobb barátja, az ultrák darkagyú vezére, a feketekávéba is belekötő Alex (Thuróczy Szabolcs remeklése).
És itt az egész kopasz, cigányozó-zsidózó – és ami jön még – „nemzethy" ultrabanda.
Külön-külön amúgy egészen normális emberek, de együtt vérgőzös vadak. Így nem csoda, ha egy-egy meccs után a rendőrségen, majd a bíróságon kötnek ki.
Mit ad isten, a vádat képviselő ügyész roppant megértő velük szemben. A bírónő fel is teszi a kérdést:
„Ügyész úr, ön most a vádat, vagy a védelmet képviseli?"
Azért ez egy találó fricska...
De minden nem lehet olyan kerek, mint az ultrák labdája. Gyulának kevés a spermiumszáma, pontosabban nulla, így egy újabb kisultra nemzésről szó sem lehet. Megértő felesége, Mariann (Stefanov Angéla) ekkor merész lépésre szánja el magát.
Egy nevelő intézetből a családi fészekbe viszi a terhes roma lányt, Lüszit, akit Gombó Viola Lotti alakít. Megdöbbentő, helyenként megrendítő hitelességgel. Mariann célja, hogy a szépséges lány szülje meg nekik a babát, hogy így újra focikerek legyen a világ.
Gyula az ötlettől, meg a lánytól szabályosan elszabadul. Szó szerint kihajítja a lakásból Lüszit, akit előtte még meg is aláz:
„Mit mondjak a haveroknak, ha megszüli? Azt, hogy megfogta a nap?".
Bár átlagmagyar nyelven fogalmaz, mégis szánnivalóan szánalmas.
Lüszi menekül, a történet, mint a Tanúban a helyzet – fokozódik.
Az izomkolosszus végül belemegy a házi szülésbe, de élete innentől fogva bujkálás, Lüszi rejtegetése és hazugság-hazugság hátán.
Végül a lány fellázad, önérzete győz, elhagyja az ekkor már valós érzelmeket mutató ultrát...
„Egy család vagyunk"
, adja meg aztán Alex a fő szempontot és a filmes poént, miután az interneten össze szedtek egy szőke, fehér, vihogó de legalább terhes lányt. Mondván, ő egy igazi magyar tököst szül majd a Gyuláéknak...
A film szórakoztató, poénokkal teli, a szereplők egytől egyig remekelnek. A rendező nem ragozza túl a rasszizmust, mert azt alapvetően műveltségi kérdésnek tartja.
Ellenben nyit egy olyan kiskaput, amely arra talán elég lesz, hogy a szerelemtől megvilágosodó Gyula és az egyre határozottabban magára találó Lüszi rajta beférjen.
Amikor kiderül, hogy az ultrák között alapembernek számító Gyula roma lányt szeret, azonnal kiközösítik. De Gyulának van egy győztes érve:
„Azt mondtad Alex, hogy egy család vagyunk. Akkor?!"
