Pontosan mivel foglalkoznak, mi a központ feladata?
A Courage Tanácsadó Iroda az osztrák szövetségi kormány által finanszírozott iroda. Az osztrák állam elhatározta, hogy minden egyes szövetségi államban, tartományban legyen Courage Tanácsadó Iroda. Az a feladatunk, hogy a társadalommal megértessük az emberek sokszínű szexuális irányultságát, orientációját, valamint hogy ezek megélését elő tudjuk segíteni. Ez egy hivatásos tanácsadó iroda, kizárólag pszichoterapeuták, pszichológusok, pszichiáterek, jogászok, szociális munkások és pedagógusok dolgoznak nálunk. Ők mind szakemberek. Kizárólag hivatásos, szakmai tanácsadás folyik, ezzel próbáljuk segíteni a hozzánk fordulókat a coming out folyamatban, azaz azt, hogy el tudják fogadni saját magukat, és ennek következtében az életkilátásaik is sokkal jobbak legyenek.
Egy heteronormatív társadalomban élünk, és emiatt az LMBTQ személyek gyakran találkoznak a homofóbia, vagy a transzellenes előítélet különböző formáival. Itt az elsődleges és legfontosabb az, hogy megtanítsuk őket, hogyan tudják elfogadni saját magukat, illetve hogy az előbb említett homofób viselkedések miatt keletkezett negatív élményeket, és az abból következő sérüléseket le tudják magukról építeni, és egy teljesen normális életet tudjanak élni. A Courage egy szakértő helyszíne lett az elmúlt két évtizedben a transzgender fiataloknak, és mi segítünk nekik abban, hogy ez az átalakulási folyamat a lehető legkisebb sérüléssel, de inkább sérülésmentesen le tudjon zárulni, és a végén a kívánt nemi identitásuknak megfelelően tudjanak élni. A Courageban végzünk többek között pszichoterápiát és pszichológiai tanácsadást is.
Az osztrák társadalombiztosítással van szerződésünk, ami alapján professzionális, akár orvosi tanácsokat is tudnak adni az LMBTQ embereknek a tanácsadó központokban, ingyenesen.
Az irodának fontos a szexuális orientációk, a nemi identitások, a társas és családi kapcsolatok sokszínűsége, de az azonos neműek házassága is. Azaz kiállunk a szivárvány családok, és a szexualitás megélésének sokszínűségéért is. Csak egy példa: a transznemű identitású embereknek egészen más szexuális élmény világuk van. Ők egészen másképp élik meg a szexualitást, mint a hetero emberek.
Ha jól értettem, már több évtizede támogatja maga az állam is az irodák működését. Milyen hagyományai vannak ennek, hogy jutottak el eddig?
Az utóbbi időben sokkal inkább elfogadóbbak az osztrákok a sokszínűség iránt, emiatt pedig az LMBTQ emberekkel is sokkal nyitottabbak. Sikerült elérnünk azt, hogy az osztrák politika hatékonyan foglalkozik az emberi és a szexuális jogokkal is. Itt az LMBTQ embereket már nem orvosi esetként tartják nyilván.
Nem ez lett az általános, de nem is kirívó esetenként tekint rá a politika, hanem mint az osztrák társadalom egyik rétegére.
Az ország nagyon világosan az LMBTQ jelenségnek a tudományos oldala felé orientálódik, és ebből az irányból vizsgáljuk meg a jelenséget. Kizárólag a humán tudományos eredményekre koncentrálunk, bármiféle propagandát, ami az LMBTQ-val kapcsolatos, elutasítunk. 1991-tól a WHO a homoszexualitást már nem tekinti pszichés zavarnak, mert ez nem is az. Az Egészségügyi Világszervezet nemrég elfogadta, hogy a transzneműség az ember személyiségéhez hozzátartozik, ebből kifolyólag Ausztriában a transzneműséget kivették az orvosi rendellenességek közül. Azaz se nem pszichés zavar, és nem is személyiség zavar.
Ezért létezik egy átfogó felvilágosító és képzési munka a nemi identitások, a nemi orientáció tekintetében is. A Courage szakemberei átfogó felvilágosító és képzési előadásokat adnak iskolákban és azokon kívül is, illetve a társadalom egészében. Ennek köszönhetően az iskolákban egyre inkább elfogadják az LMBTQ fiatalokat, és támogatják őket az osztálytársak, a tanárok, az egész iskolai közösség.
1971-ben tűnt el az a törvény, ami tiltotta a homoszexualitást Ausztriában. Ez az akkori szocialista kormányzati időszakban történt. Egy leszbikus párnak ma már akár mesterséges megtermékenyítéssel is lehet gyereke. A legutóbbi sikerünk pedig az, hogy megszüntették az úgynevezett megfordító terápiát, amivel felnőtt homoszexuális embereket próbáltak “meggyógyítani”. Ez egy Amerikából jövő terápia, de Ausztriában ez már tilos.
4
Kicsit megelőzött azzal kapcsolatban, kik jelentkeznek az irodába, de mégis el tudná mélyebben mondani, kik és hogyan kerülnek kapcsolatba Önökkel?
Nagyon sok mód van rá. Létezik egyéni, páros, családos és csoportos tanácsadásunk is. A tanácsadó intézetünk a mai osztrák társadalomban ismert, de a pszichoszociális és orvosi területen egyaránt elismerik a munkánkat. Nagyon gyakran telefonálnak szülők, családok, de egyének is. De iskolából az iskolapszichológus is hozzánk irányíthatja a gyereket, ahogyan gyermek és ifjúsági pszichiáterektől is érkeznek segítségre szorulók. Ha valaki ma LMBTQ ember Ausztriában és segítségre van szüksége, akkor ők a Courage irodához vannak irányítva.
Nagyon érdekes, ahogy az egész rendszert felvázolja.
Ahogy az előbb is mondtam, nagyon ismert és elismert a munkák. Gyakran elhívnak szerepleni a médiumokba vendégként, szakértőként, vagy hogy állást foglaljunk bizonyos helyzetekben.
Néhány héttel ezelőtt az osztrák közszolgálati média, az ORF készített egy dokumentumfilmet a transzgender emberekről.
Ez elképzelhetetlen lenne Magyarországon.
Én most már kicsit idősebb vagyok, de a 70-es évek óta kapcsolatban állok az LMBTQ mozgalommal. Annak idején végig csináltam ezt a folyamatot a HIV-vel és az AIDS-cel is. Itt is volt az a vélemény, hogy az AIDS “Isten büntetése”, mert hogy a meleg férfiak szexuálisan szabados módon élnek. Szóval itt is voltak nagyon komoly előítéletek az LMBTQ-val szemben.
Ami nagyon fontos, hogy Ausztriában mindig is voltak és vannak olyan emberek, akik határozottan kiállnak ezen emberek jogaiért.
Nem egyszer kellett nekik is felhívni egy-egy dologra az Európai Bíróság figyelmét, és meg is kellett változtatni az osztrák törvényt. De ez normális. Nem volt könnyű út ez, amíg az elismerés a mai szintre eljutott, de hát ma már itt tartunk. Az én eredeti foglalkozásom például tanár, és katolikus pap. Már a katolikus egyházban is kiálltam azért, hogy egyáltalán felismerjék az azonos neműek egymással megosztott életét. Összevesztem a bíborossal, azóta pedig pszichoterapeutaként és szexuálterapeutaként dolgozok, az intézetet is én alapítottam. Én vagyok az Osztrák Szexuáltudományi Társaság elnöke, azaz én az LMBTQ-val tudományos szinten is foglalkozom. Nagyon örülök annak, hogy a katolikus egyházba ma már a más fajta szexuális önazonosság és a transz önazonosság irányában pozitív változásokat tapasztalok.
Ezek nagyon szépen lefestik az iroda és a társadalom viszonyának pozitív oldalát. De mi van a negatívumokkal, érik-e támadások az intézetet?
A 99-es alapítás óta mindig is ki voltunk téve diszkriminációnak és ellenségeskedésnek. Volt egyszer olyan, hogy rendőrségi védelmet is kellett kérnem. De nem hagytam magam megfélemlíteni. A jobboldali radikális csoportok, és a jobboldali konzervatív pártoktól mindig érkeznek ellenségeskedő üzenetek. Most nemrég a bécsi FPÖ [az Osztrák Szabadságpárt nevű szélsőjobboldali pártszervezet - a szerk.] nevezett engem Mr. Genderőrületnek. Ezt ki kell bírni, túl kell éli és túl kell lépni rajta. A sok megpróbáltatás azonban úgy hiszem, hozzásegítette az országot a mostani, liberális légkörhöz.
Ausztriában a jobboldali pártok és a katolikus egyház felől itt is érkeztek olyan vádak, hogy a férfi homoszexuálisok pedofilok.
Én a tudományban hiszek, én minden egyes médiumban elmondtam, hogy az adatok szerint a gyermekekkel és fiatalokkal szemben elkövetett szexuális visszaélések 96 százaléka heteroszexuális családban történik.
Innentől kezdve a homoszexualitást és pedofíliát összemosni hamis. Ez semmi több, mint hatalomtechnikai eszköz.
Világszerte tanulmányok sokasága bizonyítja, hogy a pedofilok között nagyon alacsony, szinte elhanyagolható a homoszexuálisok aránya. De mondok mást is. Ausztriában is folytak beszélgetések azonos nemű párok gyermeknevelésről. A katolikus egyház, és a jobboldali konzervatív pártok azt mondták, hogy az azonos neműek közösen vállalt gyermekei nagyobb valószínűséggel lesznek maguk is homoszexuálisok. De valamennyi európai tanulmány bebizonyította, hogy a meleg párok gyerekei pontosan ugyanúgy nevelkedtek és fejlődnek, mint a heteroszexuélis párok gyerekei. Azaz egy meleg pár gyermeke egyáltalán nem lesz nagyobb valószínűséggel meleg, mintha egy heteroszexuális családban nevelkedett gyerek. A Courage egyik feladatának tartja, hogy ezekkel az előítéletekkel a tudomány erejével tudja felvenni a harcot. Ezért van az, hogy itt nagyon egyértelmű, tudományos munka is folyik.
Teljesen biztos vagyok abban, hogy ma Ausztriában ilyesfajta előítéletet egy parlamenti politikus sem merne megfogalmazni.
Hiszen pontosan tudják, hogy az irodánk ezt az előítéletet tudományos megalapozottsággal ízekre szedik.
4
Egy párhuzamos univerzumban érzem magam a magyar viszonyokhoz képest. Amúgy Ön saját magától említette a pedofília és a homoszexualitás párhuzamba állítását. Ez nekem azt sugallja, hogy tisztában van a magyarországi hírekkel kapcsolatban. Ez valóban így van?
Igen, követem az eseményeket, természetesen.
Akkor gondolom hallott az Orbán Viktor által belengetett “gyermekvédelmi” népszavazásról. Például, “Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak?” Ez így egy kérdés, ugye.
A szexuális nevelés a köznevelésnek a része. A szexuális neveléshez pedig az is hozzátartozik, hogy felvilágosítást tartunk az iskolákban a szexuális, és a nemi orientáltságok sokszínűségéről.
Ha a szexuális felvilágosítás esetében kizárólag a heteroszexualitást mutatom be, az heteroszexizmus, és végső soron éppen az a politikai propaganda.
Az LMBTQ fiatalok között még mindig ötször-hétszer magasabb az öngyilkossági kísérletek száma, mert nagyon nehéz nekik homoszexuálisként, transzszexuálisként és transzgenderként elfogadniuk saját magukat, és persze elfogadtatni is a környezetükkel, hogy ők ilyenek. Egy ilyen referendummal, mint ami Magyarországon is van, csak azt érik el, hogy sokkal sebezhetőbbek lesznek az LMBTQ fiatalok, ami nagyon súlyos depresszióhoz vezet, végül pedig az önkárosítás is sokkal gyakoribb lesz. Az LMBTQ fiataloknál ha egy ilyen törvényt hoznak meg [miszerint nem lehet bemutatni az ő szexuális irányultságukat], akkor ez alvászavarokhoz, depresszióhoz, kizártság érzéshez, félelemhez vezet, végső soron pedig önsértéshez.
Ezt egy nemzet sem akarhatja a gyermekeinek.
Az LMBTQ-nál pedig mindenképpen meg kell említeni, hogy 6-10 százalék az arányuk a teljes népesség körében. A referendumot ugye gyermekvédelmi népszavazásnak nevezik, de az én, és az emberi jogok álláspontja szerint is ez éppen ellentétes a gyermekeink 6-10 százalékának védelmével és jólétével.
A belengetett 5 népszavazási kérdés között sok az átmenet, de például itt van ez is: “Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”. Nálunk az emberek többségének a kérdés kapcsán az jön át, hogy ha erről másként nem dönt a népszavazás, akkor az LMBTQ aktivisták fogják járni az óvodákat és iskolákat, ahol propagálják majd a nemátalakítő műtéteket.
Nem propagálja ezt senki sem.
Professzionális és hivatásos munka folyik azokkal a gyerekekkel, akik a nemi identitásukban bizonytalanok. Ha kiderül, hogy emiatt segítségre van szükségük, akkor sem propagáljuk az orvosi átalakításokat, de ha kell, nem zárkózunk el tőle.
Én sosem talákoztam még olyan fiatallal, aki a transzszexualitását magának csak úgy kiválasztotta volna.
De ha a transszexuális identitásuk nekik szenvedést okoz, akkor igenis segíteni kell nekik. Nagyon gyakran férfi homoszexuálisok azt mondják, hogy ők a saját homoszexualitásuk miatt szenvednek. Félnek attól, hogy a családjuk elutasítja őket, hogy az életükben nem fogják megkapni ugyanazokat a lehetőségeket, félnek a társadalom elutasításától. Nem könnyű két fiatal homoszexuális férfinak az utcán kézen fogva sétálni. És sokan mondják azt, hogy szívesen lennének heteroszexuálisak. De ezt nem ők választották, hogy homoszexuálisak. Ezért nagyon fontos segíteni rajtuk, hogy elfogadják magukat, és az élet perspektívák olyan legyen, mint bárki másé. Ha Magyarországról van szó, egy ennyire heteroszexuális társadalommal egy homoszexuális sem akarna élni.
Bár Magyarországon nincsen törvénybe fektetve, hogy tilos a homoszexualitás, de a sorok között ennek totális társadalmi elutasítására sarkall a kormány. Mihez vezet az, ha egy társadalom úgy él tovább, hogy ez egy üldözendő dolog?
Mindenképpen patologizálja [orvosilag gyógyítható problémának állítja be] az LMBTQ jelenséget, és onnantól kezdve, hogy a pedofíliát és a homoszexualitást is egy lapra helyezik, onnantól már kriminalizálják is [bűnnek tekintik] a homoszexualitást.
A pedofília az egyértelműen büntetendő, hiszen egy bűncselekmény. Ami visszataszító a egészben, hogy mivel a pedofíliát és a homoszexualitást egy kalap alá veszik, hatalmas negatív érzelmi hullámokat szabadítanak ki a társadalomból - hiszen a pedofília természetesen egy üldözendő dolog, de ezzel a homoszexualitást is azzal azonos kategóriába terelik.
Orbán Viktor miniszterelnök azt mondja ezzel a népszavazással kapcsolatban, hogy a keresztény tradíciókat, a keresztény értékeket próbálja megvédeni. Nem igazán akarja megérteni, hogy Európában már a liberális értékek mentén gondolkoznak, ezért nem a klasszikus keresztény értékek mentén orientálódnak. Ezzel igazából csak azt akarja elérni, hogy a vallásos állampolgárok rá szavazzanak, hiszen ő a keresztény értékek védelmezője. Ami most történik, az az, hogy a liberális és a jobboldali-konzervatív értékek között mélyül a szakadék, és ezzel az egész társadalom kettészakad.
A beszélgetést – közös ismert nyelv híján – Bányai-Németh Gábor tolmácsolta, aki az interjú megszervezésében is nélkülözhetetlen segítséget nyújtott.
