95%-ban hasznosítják újra a nagykölkedi gumitelepről első körben elszállított abroncsokat

Farkas Bazsi 2026-05-26 13:02:00
Közel 3900 tonnát visz el a Zala-Müllex Almásfüzitőre.

Folyamatosan nyomon követtük a nagykölkedi illegális gumitelep történetét, és a legutóbbi fejezetről is hírt adtunk, amikor a megváltoztatott jogszabályi környezetben lehetőség nyílt arra, hogy a kormányhivatal egy kiírt közbeszerzést követően megindította a gumik elszállítását.

Mint ismert Nagykölkeden 6300 tonnányi gumit halmoztak fel évek alatt. Az elkövetői kör egyik kulcs fugárja pedig a korábban Rogán Antal államtitkáraként dolgozó hivatalnok, jelenleg a Magyar Nemzeti Bank egyik igazgatójának testvére volt.

A márciusi közbeszerzés bírálata alapján a Zala-Müllex Kft. adta a legkedvezőbb ajánlatot, a 311 millió 811 ezer 24 forintos keretösszeggel kiírt pályázatra.

Ajánlatukban 80 ezer forint/tonna ár szerepel.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a rekultiváció során a felhalmozott abroncsoknak mi lesz a további sorsa. A Zala-Müllex arról korábban megkeresésünkre már nyilatkozott, hogy előkezelés és hasznosítás céljából az abroncsokat Almásfüzitőre szállítják, a Romkrit Kft. telephelyére. Újabb kérdéssel arra voltunk kíváncsiak, hogy pontosan mekkora arányban hasznosulnak újra a gumik.

“A gumihulladék 95 %-ban újrahasznosításra kerül és mindösszesen 5 % kerül a jogszabályoknak megfelelően előírt műszaki védelemmel ellátott hulladéklerakóban elhelyezésre, tekintettel arra, hogy ezen mennyiség törmelékkel, műanyaggal kevert hulladék, amely nem hasznosítható .
 
Az újrahasznosítás 40 %-ban a gumihulladék darálása, tisztítása utáni termékgyártást jelenti, a gumigranulátumból készült termékek lépés, rezgéscsillapítására alkalmazhatóak. A gumihulladék további 55 %-át erőművekbe szállítják, ahol energetikai hasznosítással hő-, vagy elektromos energia előállításával hasznosul.” - írta megkeresésünkre a cég ügyvezető igazgatója Bauer Arnold.

Tetszik, amit csinálunk?

Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Télikert és négyévszakos terasz: melyik illik jobban az Ön életmódjához?

Fontos már az elején tisztázni, amit sokan télikertként keresnek, arra ma gyakran egy modern négyévszakos terasz a korszerűbb megoldás.

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.