VÉGRE, van értelme az életünknek: újra lesz Békemenet!

Bazsó Bálint 2021-06-24 14:43:47
A lelkesebb békemenetelő olvasóinknak azonban még várni kell október 23-ig.

A "gyurcsányi állami terror" 15. évfordulóján, vagyis 2021. október 23-án Békemenetet tart a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) - jelentette be a CÖF alapítója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Csizmadia László, aki a CÖKA kuratóriumi elnöke is, azt mondta, a Békemenettel emlékeztetni akarnak mindenkit "a magyar történelem egyik legsötétebb időszakára", az őszödi beszédre és az általa kiváltott tüntetéshullám elleni terrorra (nesze neked Muhi, Mohács, Trianon - a szerk.), és persze arra, hogy a "terror irányítója, Gyurcsány Ferenc újra a hatalomba készül" - áll a közleményükben.

Emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit a lovasrohamokra, a szemkilövetésre, az utcai leszámolásokra, a bebörtönzésekre, a koncepciós eljárásokra, arra, hogy milyen időszak volt a Gyurcsány-kormányzás és a baloldali terror időszaka - fogalmazott Csizmadia László a közleményében, aki arra az apróságra már nyilván elfelejtett kitérni, hogy

miért is nem számoltatta el a Fidesz a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának névadóját, a "terror irányítóját", Gyurcsány Ferencet.

Szólj hozzá!

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.